Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. október 23. 08:03 Élet

Mészáros Lőrinc arab milliárdosokat ütött ki, amikor Eszékre érkezett

Amikor meg kellett menteni az eszéki futballcsapatot, nem Mészáros Lőrinc volt az egyetlen jelölt. A gázszerelőből lett milliárdos 2016 elején vásárolta meg a komoly anyagi gondokkal küzdő élvonalbeli horvát együttest, helyi partnerének azonban nem ő volt az első gondolata, amikor elkezdett partnert keresni a projekthez.

A felcsúti polgármester horvátországi üzlettársa, Ivan Mestrovic arról beszélt egy a Vecernji List nevű horvát lapnak adott interjúban, hogy egy ideig közel-keleti partnerekben is gondolkodott. Az Eszéken született Mestrovicnak komoly érdekeltségei vannak az arab világban, bejelentett lakcíme is dubaji, így abszolút hihető, hogy először abban a térségben keresett befektetőt. Állítása szerint végül azért vetette el a közel-keletei vonalat, mert olyan partnert akart, aki hasonló mentalitású, mint ő, aki aktívan részt tud venni az együttes, illetve az azt működtető cég életében és akivel hosszútávon számolhat.

Mestrovic arra is utalt, hogy egy arab milliárdossal nagyobb show-t tudott volna csinálni, az NK Osijek lehetett volna a kelet-európai Manchester City. Más kérdés, hogy a horvát üzletembernek valószínűleg Mészáros Lőrincre sem lehet komoly panasza, hiszen a magyar milliárdos önti a pénzt horvátországi csapatába.

A két új tulajdonos (akiknek 90 százalékot meghaladó részesedése van a csapatot működtető cégben) már tavaly februárban az NK Osijek megvásárlásakor azt ígérte, hogy a következő öt idényben összesen 13 millió eurót (jelenlegi árfolyamon több, mint 4 milliárd forintot) fektetnek a klubba. Méghozzá úgy, hogy a hárommilliós adósságállomány átvállalása mellett évi kétmillió euró költséget is kifizetnek. Ezt valószínűleg tartották is, legalábbis Mestrovic 2017 elején azt nyilatkozta: tíz hónap alatt 1,2 milliárd forintnyi kunát fordítottak az eszéki együttesre.

Utóbbi azért érdekes, mert az említett összeg majdnem pontosan megegyezik a csapat teljes 2016-os költségvetésével: az együttest működtető cégnek tavaly összesen 32,4 millió kunás bevétele volt. Azaz első ránézésre akár úgy is tűnhet, hogy az Eszék kizárólag a tulajdonosok pénzéből él, ez azonban biztosan nem igaz: a klubnak más bevételei is vannak

Igaz, a kereskedelmi bevételek egy jelentős része is Mészárostól, illetve üzleti körétől érkezhet,  hiszen nemzetközi meccseken az NK Osijek kizárólagos mezszponzora a Mészáros és Mészáros Kft, de támogatja a csapatot a Duna Aszfalt, a felcsúti polgármester állandó üzlettárásnak, Szíjj Lászlónak a cége is. De Mestrovic a már említett interjúban azzal is eldicsekedett, hogy a 80 ezres Eszéken 3500 éves bérletet adtak el. Ez elég sok, a magyar labdarúgásban a klubcsapatok közül ennél magasabb helyszíni átlagnézettsége tavaly csak a Ferencvárosnak volt. Emellett biztosan származik bevétele a cégnek a közvetítési jogok értékesítéséből és merchandisingból is.

Az egyszerű magyarázat a két szám – tehát a Mészáros-segítség a klub teljes költségvetésének – hasonlóságára, hogy a tulajdonosok nem csak a működésre költenek, a kezdetektől komoly fejlesztéseket terveznek Eszéken. A helyi futballakadémiára például nyolcmillió eurót szánnak, s ehhez a projekthez horvát sajtóértesülések szerint már a telket is megvették. A 15 hektáros területet olcsón, kétmillió kunáért (83 millió forint) vásárolták az önkormányzattól. A projektnek része egy kisebb 3500 fős stadion, de ezt nem a felnőtt csapatnak, hanem az akadémistáknak szánják. Az első osztályban szereplő együttes ugyanis a tervek szerint egy nagyobb, 10-12 ezres arénát kap.

Az öt évre beígért 13 millió euró így már nem is tűnik olyan soknak, sőt inkább arra utal, hogy jelentős egyéb piaci bevételekkel is számolnak a cégnél. Az viszont nem egyértelmű, hogy az említett összegben szerepel-e az a pénz is, amit a baráti szponzorációért kap Mészáros Lőrinc és a milliárdos üzleti körének cégeitől az NK Osijek, vagy azt a 13 millión felül adják.

(Fotó: AFP/Europress)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet eszék Felcsút foci futball Mészáros Lőrinc Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. október 10. 16:44 Élet, Tech

Úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy nyitva hagytak pár kiskaput

Mi az erkély, a loggia és az előtető? Ez a kérdés kulcsa.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.

Fontos

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.