Tizennyolc éves volt Szalma Botond, amikor 1977-ben tengerésznek állt. WC-pucolással kezdett, majd tíz év hajózás alatt hajósinasból a tiszti pozícióig jutott. Ez a parancsnok alatt a második a hierarchiában. Ekkor, a magyar tengeri hajózás fénykorában még 21 magyar hajó járta a világ óceánjait. Szalma is beutazta a világot, elsősorban Európa, Afrika és Ázsia vizeit járta. A hajózás után kereskedő lett, majd 1999 és 2001 között az állami hajózási társaság, a Mahart vezérigazgatója.

Szalma Botond hajós családból származik. Mindkét nagyapja a Mahartnál volt parancsnok, szülei szintén az állami hajózási cégnél dolgoztak, a testvére is tengeri hajós volt. Angyalföldi irodája leginkább hajós ereklyékkel van dekorálva: nagyapja parancsnoki portréja mellett ki van állítva például a Tihany gőzhajó makettje vagy egy közel száz éves játékhajó, amelyet anyukája kapott gyerekkorában.

Az iroda a Fluvius Kft székhelye, amelynek Szalma az egyik tulajdonosa és ügyvezetője. A Fluvius üzemelteti az egyik legnagyobb hajóflottát magyar lobogó alatt, bár a cég már nincs teljesen magyar tulajdonban, tavaly egy román cég több mint 50 százalékos részesedést szerzett benne. A Fluvius tulajdonosát, a Plimsoll Zrt-t 1992-ben alapították, miután a Mahart egész szállítmányozási és hajóbérlő osztálya kilépett az állami óriásból. A társaság flottája folyamatosan bővül, jelenleg hat hajójuk van, de az “elmúlt tíz év nagyon nehéz volt”, tevékenysége nullszaldó körül mozgott az elmúlt években (az árbevétel tavaly 1,3 milliárd forint volt).

Szalma Botond az irodájában. A falon lógó portré egyik nagyapját ábrázolja, aki a Mahart parancsnoka volt.

A Fluvius nehézségei nem egyediek. A folyami hajózás évszázadokon keresztül az egyik legmeghatározóbb szállítási eszköz volt Magyarországon, de jelentősége drasztikusan csökkent, leginkább a rendszerváltás óta. Míg a ‘80-as években 15 millió tonnányi árut szállítottak a magyarországi vizeken (amely alapvetően a Dunát jelenti), az elmúlt tíz évre ez 7-8 millió tonnára esett vissza. Bár ez a volumen stabilizálódni látszik, valójában ez idő alatt is vesztett jelentőségéből az Eurostat adatai alapján. Míg a vízen való szállítás 2004-ben még 6,1 százalékban részesült a teljes áruszállításból, addig 2015-re már 3,6 százalékra zuhant ez az arány.

A balkáni háborúk és a kavicsbánya 

A visszaesésnek több oka van a szocialista nehézipar összeomlásától a változékony időjárásig. A zsugorodásban sajátos szerepe van annak, hogy a folyami hajózás során jellemzően ömlesztett tömegárukat szállítanak. Olyan termékeket, amelyeknél kevésbé számít a sebesség (nem romlanak meg), nagy tömegben lehet szállítani őket és nagyobb távolságra. Ilyenek például a mezőgazdasági termékek, mint a búza, kukorica, a szója, a bányászati termékek (vasérc, koksz), a műtrágya vagy éppen az állateledel.

A szocialista nehézipar erőforrásigénye és késztermékei jellemzően ilyen ömlesztett tömegárukból álltak. Például a Szovjetunióból érkező szén és vasérc a Fekete-tengeren keresztül, hajókon érkezett a dunaújvárosi kikötőbe, majd a vasműben gyártott acélelemeket szintén a Dunán keresztül exportálták a KGST-országokba, Németországba vagy akár Japánba. A vasmű hányattatott sorsa miatt azonban a dunaújvárosi kikötő forgalma felére csökkent a rendszerváltás óta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉlet egy teherhajón, ahol mindennap történik valamiA dunai hajósok élete maga a kiszámíthatatlanság. Van, hogy három hónapig úton vannak, és olykor három nap alatt tesznek meg pár kilométert.

Az ipari termelés visszaszorulása mellett szintén jelentős változás a logisztika fejlődése. A közúthálózat jelentős fejlődésen esett át a rendszerváltás óta, az autópályák hossza 350 kilométerről mintegy 1200 kilométerre nőtt. A kamionok olcsóbbak és jobbak lettek. A közúti szállítás térnyerésének egyik oka, hogy fölösleges egy cégnek hatalmas raktárkészletet fenntartania, hiszen az drága, és kamionokkal már gyorsan tudják pótolni a hiányzó készleteket. “Kisebb tételeket lehet így rendelni, aminek kisebb a finanszírozási igénye” – mondott még egy szempontot Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. A hajók mellett a vasút részesedése is csökkent a szállításban, 20 százalékra, a közút részesedése pedig már több mint 76 százalék.

A délszláv háborúk és a Mahart hányattatott sorsa szintén szerepet játszott a dunai áruszállítás mélyrepülésében. A rendszerváltás után a Mahart tevékenységeit (személyszállítás, áruszállítás, hajógyártás vagy például hajóállomások üzemeltetése) külön cégekbe szervezték ki. “A Mahart folyamhajózását privatizáció ürügyén elkótyavetyélték, így megtörték a magyar hajózás gerincét adó flottát” – mondta Bencsik Attila.

Az áruszállítással foglalkozó ágát egy osztrák cég, a DDSG privatizálta 2004-ben. A DDSG Mahart székhelye egyébként a Velencei-hegység lábánál fekvő pár száz lakosú falu, Nadap, feltehetően azért, mert ott nincs iparűzési adó. A NAV szerint nincs bejelentett alkalmazottja a cégnek, pedig a tavalyi bevétele 11 milliárd forint volt. A cég hajóinak jelentős része nem magyar zászló alatt hajózik, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Duna magyarországi szakaszán az áruk mindössze 11 százalékát szállították magyar felségjelű hajók egy 2015-ös KSH-adat szerint.

A dunai hajózásnak a balkáni károk is jelentős károkat okoztak. Már az 1991 és 1995 között zajló délszláv háború miatt is csökkent a hajóforgalom, de a drasztikus változást az újvidéki hidak lebombázása jelentette 1999-ben. A Duna több mint két évig, a roncsok kiemeléséig járhatatlanná vált, a Mahart-flotta jelentős része az Al-Dunán rekedt. A dunaújvárosi kikötő forgalma emiatt például a felére esett vissza egy év alatt.

A Duna hajózási térképes. Forrás: folyamhajo.hu

A nemzetközi forgalom mellett a belföldi szállítás is visszaszorult. “Ez leginkább a kavicsbányászattal függött össze” – mondta Jáky Gábor, a Magyar Hajózásért Egyesület elnöke. Szerinte a kavicskotró vállalat, a FOKA flottája a Mahartéval vetekedett a rendszerváltás előtt. A paneltelepek építéséhez ugyanis rengeteg kavicsra volt szükség. A kavicsbányászat viszont mára lényegében megszűnt, mert a bányakapitányságok már alig adnak engedélyt rá, hogy így mérsékeljék a Duna medrének süllyedését.

“A meder mélyülése egy alapvető probléma” – mondta Jáky. Egy folyó görgeti a hordalékát, ha viszont elzárják egy gáttal, a hordalék halmozódni fog a gát felett. Ha nem jön hordalékból utánpótlás, akkor a Duna egyre jobban ássa be magát a medrébe, tehát egyre lejjebb kerül a folyó. Egy folyó a hordaléka egy részét görgeti, de a magas gátak közé szorított és szabályozott folyók kevésbé tudják szétteríteni a hordalékot az alacsony ártéren. Emiatt a Duna egyre jobban ássa be magát a medrébe, tehát egyre lejjebb kerül a folyó. Jáky szerint Komáromnál egy méterrel mélyebben van a Duna medre, mióta 1992-ben üzembe helyezték a bősi vízlépcsőt. A folyó vízszintjének csökkenésével a talajvízé is csökken, ami miatt majd a part menti élővilág is pusztulásnak indul.

Nagy kérdés a szabályozás

A Duna szabályozása az egyik legkényesebb kérdés a folyami hajózásban. “Akárcsak az autóknak vagy a vasútnak, a folyami teherszállításnak is pálya kell. Bős-Nagymaros miatt azonban el van hanyagolva a Duna” – mondta Szalma Botond. Míg a Duna német és osztrák szakaszát mintegy 15 zsilip szabályozza, a szlovák-magyar közös Duna-szakasz szabályozására tervezett bős-nagymarosi vízlépcső nem valósult meg.

A bős-nagymarosi vízlépcsőt 1990-re tervezték üzembe helyezni, de környezetvédők tiltakozására a magyar kormány leállította az építkezést, és 1992-ben felbontotta a szerződést a csehszlovák féllel. Erre válaszul a Duna vízének 83 százalékát Csehszlovákiába, a bősi erőmű csatornájába terelték, majd üzembe helyezték az erőműt. A bősi vízlépcső Szlovákia energiaszükségletének 8 százalékát fedezi.

A bõsi vízerőmű zsilipkamrája. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A vízlépcső mellett több érvet is felhoznak a támogatói. Zöldenergiát termelne, a folyó szabályozásával növelné a védelmét az árvizek ellen, erőforrást jelentene az öntözésnek és kiszámíthatóbbá tenné a folyami hajózást. A kiszámíthatatlanság ugyanis az egyik legnagyobb hátránya a folyami áruszállításnak. A zsilipekkel meg lehetne szüntetni a gázlókat, szabályozni lehetne az erős folyású részeket, és stabilabbá a vízszintet. Ha ugyanis a vízszint nincs legalább 2,5 méter, akkor nem tudják telerakodni a hajókat, ha viszont magas a vízszint, akkor nem férnek át a hajók a hidak alatt.

“A Duna az év 365 napjából 200 nap hajózható biztosan maximális kapacitással, 50 nap pedig biztosan nem. A maradék teljesen változó” – mondja Szalma, aki egy példával illusztrálta, hogy hajósként miért hátrányos a kiszámíthatatlanság. “Kötök például egy szerződést 15 ezer tonna áru szállítására, aminél 14 ezer tonna áru értéke a költségem. Ha egy hét múlva elkezdünk rakodni, és ez alatt csökken 50 centimétert a Duna vízszintje, akkor viszont kétharmadára esik a kapacitásom” – mondta Szalma, akinek egyébként jó érzéke van a hasonlatokhoz. Korábban a politikában is kipróbálta magát, a 2010-es évek elején a budapesti KDNP elnöke volt, amikor több emlékezetes nyilatkozatban is megmutatta, milyen jó hasonlatokat tud használni.

Bár a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése is átpolitizálttá vált, a kérdés többször is felmerült az elmúlt időszakban. A vízlépcső ellenzői szerint az jelentősen átalakítaná a környezetet, a bősi erőmű miatti elterelés például jelentős ökológiai károkat okozott a Szigetközben. A Duna főágában a vízszint négy-öt métert süllyedt, a mellékágak nagy része pár nap alatt kiszáradt. A vízszint azóta ugyan emelkedett, de az eredeti szintet azóta sem érte el. “A bősi beruházás olyan szintű természetátalakítással járt, hogy megértem a zsilipek ellenzőit” – mondta Jáky Gábor.

A Duna elhanyagolt magyar szakasza

A kiszámíthatatlanság mellett a lassúság a másik jelentős hátránya a hajózásnak a közúti és a vasúti szállításhoz képest. “Manapság mindenki mindent azonnal akar” – mondta Bencsik Attila. Egy dunai teherhajó völgyirányban óránként körülbelül csak 15 kilométert tud megtenni, folyásiránnyal szemben pedig 7-8 kilométert. “Minden árunak megvan az optimális szállítási módja. A probléma az, hogy olyan árukat is visznek közúton, amelyeknek a szállítása hajón vagy vasúton sokkal költséghatékonyabb és környezetkímélőbb lenne. Ez az arány eltolódott, mert a közúttal nem fizettetik meg az általa okozott környezeti károkat, így a fuvardíjai irreálisan alacsonyan tarthatók” – mondta Bencsik.

A vízi szállítás nagy előnye ugyanis, hogy viszonylag olcsó és környezetbarát. Az Európai Bizottság honlapja szerint a fajlagos energiafogyasztása mindössze 17 százaléka a közúti áruszállításnak és 50 százaléka a vasútnak. Egy brit kutatás szerint a folyami áruszállítás fajlagos széndioxid-kibocsátása körülbelül ötöde a kamionokénak. “A hajók nagy előnye, hogy nagy tömeget képesek alacsony költséggel elszállítani” – mondta Bencsik. Egy kisebb, ezer tonna szállítására alkalmas hajó három fős legénységgel el tudja vinni 40 kamion áruját. Szalma Botond szerint 300-500 kilométer feletti távnál éri meg hajóval vagy vasúttal szállítani, hiszen a hajó jellemzően nem ajtótól ajtóig szállít, kisebb távokon a mobilabb teherautók előnyben vannak.

Csepelnél kiemelik egy elsüllyedt uszály rakományát. Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Bár a folyami hajózás az Európai Unióban az elmúlt tíz évben összesen mintegy 10 százalékkal zsugorodott, több országban továbbra is jelentős a szerepe. Hollandiában az összes áru 39 százalékát szállítják vízen, Belgiumban a 21 százalékát, Németországban pedig a 11 százalékát. “A Rajnán, a Majnán és a Duna osztrák szakaszán a szabályozással kialakítottak egy viszonylag stabil pályát, a nálunk jellemző környezeti kitettséget töredékére csökkentették” – mondta Bencsik Attila.

A Duna-menti országok közül többen is virágzik a folyami teherszállítás, részesedése a teljes áruszállításból Romániában 20 százalék, Bulgáriában 14 százalék, míg Ausztriában hozzánk hasonló, 4 százalék. “Ausztriában a saját hajóik szinte eltűntek, a régió országai közül csak az osztrákok és mi gyengültünk meg nagyon, mindenki más inkább erősödött” – mondta Jáky Gábor. Szerinte Szerbiában, Bulgáriában és Romániában is sok magáncég van. Utóbbi két ország épp ellentétes utat járt be Magyarországgal szemben, mindkettőben kétszeresére nőtt a folyami teherszállítás aránya a teljes teherszállításban az elmúlt tíz évben.

”A legelhanyagoltabb rész a Dunán a magyar szakasz” – ezt Pinke István hajóskapitány mondta, akit Budapestről Dunaújvárosba kísértem el az általa vezetett hajón. Pinke évtizedeken át hajózott az Al-Dunán, az utóbbi években pedig rendszeresen megfordult a Duna felső részénél, vagy akár a Duna-Rajna-Majna-csatornának köszönhetően a Majnán és Rajnán is.

”Hiányos a hajózási hídnyílások megvilágítása, a folyamkilométerek helyét jelző táblák láthatósága pedig nincs megfelelően biztosítva. Emellett a hajózóút szélét jelző bóják is hiányosak, sok esetben nem világítanak” – mondta Pinke, aki szerint nem fordítanak arra elég figyelmet, hogy naprakész legyen a hajóút kitűzése. Szerinte régebben sokkal jobban karbantartották a Duna magyarországi szakaszát. “A román és a bolgár szakasz 15 éve botrányos volt, de azóta jelentős fejlesztések történtek. Mindkét országban jól látható napelemes bójákat telepítettek például, és ezeket folyamatosan ellenőrzik, karbantartják” – mondta a kapitány.

A jövő sem tűnik túl fényesnek Szalma Botond szerint. Eddig 17 bankkal tárgyalt, hogy hitelt szerezzen cégének egy régi hitel kiváltására vagy éppen hajók karbantartására, de egyik bankkal sem sikerült megállapodnia, így nehéz hosszú távra terveznie. “Hajóvásárlásnál pedig ötven évre tervez az ember” – mondta Szalma. Az utánpótlás mindenesetre adott, hiszen a családi hagyományoknak híven is a fia is munkatársa a hajós cégnél.

(Címlapkép: MTI/Illyés Tibor)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Duna folyami áruszállítás hajózás logisztika Mahart Szalma Botond Olvasson tovább a kategóriában