Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. október 30. 09:27 Tech, Vállalat

Kinyírták a Nikon egyik gyárát az okostelefonok

2017-re végleg leáldozott a kicsi és egyszerű, kompakt digitális fényképezőgépeknek, és ezt most már a Nikon is kénytelen volt belátni. A japán kameramulti hétfőn hozta meg a döntést arról, hogy 15 év után bezárja egyik kínai gyárát.

A globális digitális fényképezőgép piac mérete az elmúlt tíz évben tizedére esett vissza az egyre szofisztikáltabb kamerával rendelkező okostelefonok elterjedése miatt, amivel párhuzamosan folyamatosan csökkent a kapacitáskihasználtság a csiangszui Nikon-gyárban.

A vállalat a 2018 márciusáig tartó üzleti évben várhatóan 4,8 millió digitális fényképezőgépet értékesít a világban, ami 24 százalékos visszaesés, miközben csak a kompakt kamerák szegmensében 28 százalékkal kevesebb árbevételre számítanak. A jövőben a kameragyártó a tükörreflexes fényképezők (SLR) és más profibb eszközök gyártására fókuszál majd arra törekedve, hogy javítsa a jövedelmezőséget.

A gyárbezárás adózással együtt összesen hétmilliárd jenbe (16,5 milliárd forintba) kerül a vállalatnak és 2300 dolgozót érint. A cég tavaly novemberben jelentette be, hogy a zsugorodó piac miatt részben újraszervezi a termelést, ám a mai döntés alapján ez a többi kínai, a thaiföldi és a japán gyártóegységeket nem érinti.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat gyárbezárás Kína Nikon okostelefon Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Mészáros R. Tamás
2023. szeptember 19. 04:34 Tech, Világ

Akkora lesz a világ akkuigénye, hogy 28 Magyarország kellene a kielégítéséhez

A kínai cégek ma még messze az élen járnak, de a nyugati fogyasztói szokások és a konkurencia által ígért technológiai áttörések is átrendezhetik a piacot.

Avatar
2023. szeptember 17. 13:16 Élet, Tech

Nem helyes potyautasnak hívni a napelemeseket

A beruházók egy államilag szabályozott rendszerbe fektettek be jogszabályok és a jogalkotó nyilatkozatai alapján, és nem felelőtlenül hoztak egy rossz döntést.

Pálos Máté
2023. szeptember 14. 09:09 Tech

Az USA-ban már 1400 forintért lehet drónnal boltból rendelni, és Európában is elkezdett terjedni a drónos szállítás

Az USA-ban eddig 10 ezer küldeményt juttatott el drón a Walmartból, és általánosságban is egyre láthatóbb szerepe van a robotizációnak a szállításban.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.