Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. március 23. 11:39 Tech

Túl gyorsan fejlődik a ChatGPT, a szabályozás csak fut utána

Tavaly indult, de a köztudatba inkább az idén robbant be az OpenAI ChatGPT nevű, mesterséges intelligencia alapú csetbotja (meg mellette egy tucat másik, MI-alapú megoldás). Bár a technológia kezdi kinőni a gyerekcipőt, a világ kormányai egy dolgot mulasztottak el eddig – rendes szabályozási környezetet teremteni az egyébként komoly jogsértésekre is alkalmas, MI-alapú termékeknek.

Az MI több annál, mint egy érdekes beszélgetőtárs vagy kreatív képalkotó, még akkor is, ha a felhasználók zöme számára ez jelenleg a legismertebb területe. A tömeges megfigyelés lehetősége, a dezinformáció terjesztése, sőt, akár fizikai veszély megteremtése is ugyanúgy része ennek a világnak, mint a grafikus nélküli logótervezés.

Az amerikai Data & Society nonprofit szervezet vezetője, Janet Haven a Bloombergnek kifejtette, hogy miért muszáj szabályozni a szektort. „Az az elképzelés, hogy a techcégek megépítenek bármit, amit akarnak, azt elérhetővé teszik az egész világon, a társadalom pedig alkalmazkodik, ahogy tud, az pont az ellentéte annak, ahogyan ezt csinálni kéne.”

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMeg kell erősödnünk fejben, hogy túléljük a dezinformáció korátA mesterséges intelligenciában még vadnyugat van, de közben már a kínai totális megfigyelés ellen kellene a Nyugatnak etikus víziót adni. Interjú Tilesch György MI-szakértővel.

Az EU egyébként 2021-ben már megfogalmazott egy szabályozási keretet (Artifical Intelligence Act), ám ezt még nem fogadták el. A csomagban olyan pontok szerepelnek, melyek korlátozzák a mesterséges intelligencia alapú programok használatát bizonyos munkakörökben – például HR-döntések, rendőri intézkedések -, és több mozgásteret engednek a kísérletezésnek a kisebb kockázattal járó szektorokban.

Az Egyesült Államokban helyi, állami és szövetségi szinten is próbálnak lépéseket tenni a szabályozási környezet megteremtéséhez, azonban a Biden-kormányzat által elkészített javaslat (AI Bill of Rights) nem tér ki olyan hangsúlyos részletekre, mint például a tömeges félretájékoztatás lehetősége. Szakértők szerint az is aggodalomra adhat okot, hogy az emberhez nagyon hasonló kommunikációs képességekkel rendelkező csetbotok elterjedése miatt az internet egyre megbízhatatlanabb információforrássá válik. 

Az olyan techvállalatok, mint a Google, a Microsoft vagy a ChatGPT-t is kifejlesztő Open AI folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy odafigyelnek az etikai szabályok lefektetésére is, ugyanakkor szerintük az állami szabályozással nemcsak az ő munkájukat lassítják, hanem helyzetbe hozzák Kínát, ahol szintén jelentős erőforrásokat fordítanak az MI-alapú technológiák fejlesztésére. Kínában a kommunista párt már tervezi az olyan appok és weboldalak használatának korlátozását, melyek a ChatGPT-t használják, ennek oka lehet az is, hogy így próbálják fenntartani a cenzúrát, de az is közrejátszhat, hogy próbálnak időt nyerni a helyben kifejlesztett technológiáiknak. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét választásunk van a mesterséges intelligenciával: segít nekünk, vagy magunk ellen fordítjukAz újabb kutatások szerint az automatizáció központi szerepet tölt be a jövedelmek közti különbségek növekedésében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech ai chatgpt mesterséges intelligencia Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. május 30. 10:02 Tech, Világ

Teljesen eltűnt a szem elől az ukrajnai háború első sztárfegyvere

Ha egyetlen fegyvert kellene kiemelni az ukrajnai háború első heteiből, az egészen biztosan a Bayraktar TB2-es drón lenne. De miért áldozott le a dicsősége?

Pintér Róbert
2023. május 29. 13:17 Tech

Négy tanács ahhoz, hogy ne vegye el a munkánkat a mesterséges intelligencia

Az autóval sem akarunk versenyt futni, ebben az esetben is az visz előre, ha azt tanuljuk meg, hogy hogyan tudjuk jól irányítani az új technológiát.

Váczi István
2023. május 22. 11:43 Tech, Világ

Százéves sufnifegyverrel megtoldva lettek még veszélyesebbek az orosz katonákra vadászó drónok

Zajlik a védő és a támadó közötti fegyverkezési verseny az ukrajnai lövészárkok fölött.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?