Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. május 18. 11:16 Tech

A klímacélok eléréséhez szükséges technológiák felét még ki sem fejlesztettük

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ma reggel jelentette meg az első net-zéró jelentését. Ez a fogalom leegyszerűsítve azt az állapotot jelzi, amikor az emberi tevékenységből származó károsanyag-kibocsátást különféle módszerekkel ellensúlyozzák, azaz végső soron nettó értelemben karbonsemleges az egyenleg. A legjobb forgatókönyvek szerint ehhez drasztikus kibocsátás-csökkentés mellett jelentős mértékű károsanyag semlegesítést vagy légkörből való kivonást kellene elérni, ráadásul lehetőleg az évszázad közepéig, azaz 30 éven belül.

A net-zéró állapot felé törekvés nagyon fontos és helyes irány, ám a kutatók egy jelentős része egyenesen csapdának tartja, ha elhisszük, hogy ez teljes egészében tényleg teljesülhet – legalábbis belátható időn belül. A szakmai kétkedés, vagy inkább óvatosság alapja az, hogy a folyamat két lába közül az egyik, a semlegesítéshez szükséges új technológiák sora egyelőre csak ígéret. Amennyiben túlzott mértékben csak arra támaszkodunk, hogy hiszünk a jövőben kidolgozott, ma még nem létező csodatechnológiákban, akkor kevésbé vesszük komolyan a másik lábat, vagyis a kibocsátás jelentős mértékű csökkentésének szükségét.

Ahogy az IEA jelentése kapcsán például az MIT Technology Review is rámutat, a szén-dioxid kibocsátás 50 százalékának ellensúlyozását olyan technológiáktól reméljük, amelyek legfeljebb a laboratóriumokban léteznek, de ott is csak korai fejlesztési fázisban.

Az IEA ezért nem csak a szokásos módon kongatja a vészharangot (utolsó pillanatban vagyunk, még elérhetőek a célok, de most már aztán tényleg drasztikus lépésekre lesz szükség), hanem többek között azt is mondja, hogy

alaposan meg kell növelni a szükséges fejlesztésekbe irányuló befektetések összegét.

Azoknak a technológiáknak és megoldásoknak a zöme, amelyektől az áttörést remélhetjük, egyébként egyáltalán nem újdonság, az elmúlt években már számtalanszor megjegyezte minden szakmai szervezet, hogy például jóval nagyobb kapacitású akkumulátorokra, tiszta, azaz zöld hidrogénre, a repülőkben használható bioüzemanyagokra és olyan ipari méretű megoldásokra van szükség, amelyekkel ki lehet vonni a szén-dioxidot a légkörből. Ezek a technológiák és berendezések mind léteznek már jó ideje, de vagy az a probléma velük, hogy ipari méretekre még nem skálázhatók fel, vagy egyszerűen olyan drágák, hogy még ösztönzéssel sem lehet őket széles körben alkalmazni.

A fejlesztéseknek most már rohamtempóban kellene haladni, ha tényleg el akarjuk érni 2050-re a karbonsemleges állapotot. Az IEA szerint addig évente 1000 gigawattal kellene megnövelni a szél- és naperőmű kapacitást, ami borzasztóan magas szám, de emellett

2030-ra az eladott új autók 60 százalékának, 2035-re pedig minden második teherautónak elektromosnak kellene lennie.

Ezen kívül 2045-re már a világ összes fűtési igényének a felét hőszivattyús megoldásokkal kellene biztosítani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem ér sokat a klímaváltozás ellen, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot?A legtöbb magyar a szelektív gyűjtéssel próbál tenni a klímaváltozás ellen, ami alapvető félreértése a jelenségnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMit lehet nagy tételben nyereségesen gyártani szén-dioxidból?Bemutatjuk azokat az utakat, amelyeken a következő években reálisan el lehet indulni a profitorientált, de klímacélokat is szolgáló CO2-feldolgozás felé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech klímacélok Nemzetközi Energiaügynökség net-zéró üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2025. február 2. 06:03 Tech

Évente egy kávé áráért elvárhatjuk, hogy kiderüljön, miből áll a világ

A világ legnagyobb részecskefizikai infrastruktúrája közel hárommillió eszközből áll, karbantartásukat egy magyar szakember, Jurcsó Péter menedzseli.

Vámosi Ágoston
2025. január 30. 09:52 Tech

Lefagytak a Garmin több százezer forintos okosórái

Világszerte leállt a Garmin okosóráinak egy része, a felhasználók több-kevesebb sikerrel próbálják használhatóvá tenni eszközeiket.

Vámosi Ágoston
2025. január 28. 13:13 Pénz, Tech

Ezermilliárd dollárt biztosan eltüntetett a DeepSeek, de mi lesz a további hatása?

Történelmi mértékű zuhanást okozott az amerikai tőzsdén a kínai mesterséges intelligencia berobbanása, mert összedőlhetnek az eddigi alapvetések.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.