Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. április 20. 12:55 Tech

A betegek vonalkódos karszalagot, az ápolók táblagépet kapnak a magyar kórházakban

Két jelentősnek tűnő informatikai tendert is kiírt a napokban az egészségügyi közbeszerzéseket intéző Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). A tavaly még Állami Egészségügyi Ellátó Központ néven futó szervezet beszerzései a rendelőkben és a kórházakban is egyszerűsítenék az adminisztrációt, így a betegek, illetve az orvosok és az ápolók dolgát is.

Kevesebb adminisztráció

A tervek szerint összesen 96 fővárosi és vidéki kórházban úgynevezett Ápolástámogató Rendszert alakítanának ki. Ennek a leglátványosabb eleme valószínűleg az lenne, hogy az ápolóknak nem a nővérszoba számítógépén kellene bepötyögniük, hogy milyen kezelést kaptak a betegek, hanem egy mobil eszközön a betegágy mellett tehetnék meg ezt. Az OKFŐ reményei szerint a fejlesztés csökkenti az adminisztrációs terheket, így az ilyen feladatok kevesebb munkaidőt vesznek majd el az ápolóktól.

Ehhez a tender nyertesének kellene leszállítania az igényelt 16 ezer mobil eszközt,

illetve lefejlesztenie a rendszer működtetéséhez szükséges szoftvert. Utóbbit elvileg 25 ezer ember használná, közülük 13-16 ezer egy időben. A felhasználóknak oktatást is kell tartani az alkalmazás használatáról.

Az új rendszerben egyébként a betegeket egy QR, vagy vonalkóddal azonosítanák. Amikor valaki bekerül egy kórházba, kap egy karszalagot, vagy csuklópántot, amire rányomtatnak egy ilyen egyedi kódot, és ettől kezdve az okoseszközzel felszerelt ápolóknak már csak ezt kell leolvasniuk, ha valamit rögzíteni szeretnének. A tender keretében 2500 olyan nyomtatót is vásárol az OKFŐ, amely ilyen karszalagokat tud nyomtatni.

Már csak használni kellene

A másik beszerzés a járóbeteg ellátásban célozna meg hasonló fejlesztéseket, legalább 133 településen. A hivatalos leírás szerint egészen pontosan

a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a városi kórházak együttműködésének támogatása

lenne a cél. Ehhez egyebek mellett számítógépeket, telefonokat, headseteket szereznének be az intézmények számára, illetve páciensbehívó kijelző és dolgozói be- illetve kiléptető kártyaolvasókat is telepítenének több helyen.

Mindkét rendszert, amelynek a fejlesztésére most közbeszerzést írtak ki, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) kapcsolnák. Az EESZT az elmúlt években kiépített informatikai rendszer, amelynek célja, hogy a betegellátásban keletkező adatok, dokumentumok könnyen kereshetők, és elérhetők legyenek. A szolgáltatási térben elvileg bárki megnézheti a korábbi leleteit, vizsgálatainak eredményeit, receptjeit, és ezeket természetesen a háziorvosok is láthatják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden megvan ahhoz, hogy az oltást jól megszervezzék, ezért különösen kínos, amit látunkAz államnak évek óta van egy bizonyítottan működő, modern digitális rendszere, amellyel csodákat lehetne tenni, mégsem sikerül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába javasolták saját szakértői, az állam nem pörgette fel igazán a teszteléstJelentős részben a saját zsebből fizetett, nem pedig az állami tesztek dobták meg a mintavételek számát, és nem is érnek el annyi embert, mint amennyit az adatok sugallnak.

A lapunknak korábban nyilatkozó szakemberek szerint az EESZT elég jól működik, és többnyire képes arra, ami a különböző leírásaiban szerepel. Csak éppen az állami döntéshozóknak nem mindig sikerül ezt tökéletesen kihasználnia. Arra, hogy mennyire felemás a rendszer állami alkalmazása, a koronavírusjárvány elég élesen rámutatott.

A teszteknél például jól sikerült használni, ezekről ugyanis szinte biztosan az EESZT-ből nyeri ki azokat az adatokat az operatív törzs, amelyeket már jó ideje naponta közöl*Sőt valószínűleg sokkal több információjuk van ezekről, mint amit megosztanak.. Az oltás megszervezésénél viszont olyan alapvető információkat nem sikerült összegyűjteni, amelyek szintén egyértelműen rendelkezésre állnak az informatikai rendszerben, és ez vezetett a március eleji oltási káoszhoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech EESZT kórház OKFŐ Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Torontáli Zoltán
2025. április 1. 14:51 Tech, Vállalat

Jöhetnek a pénztárgépek, amelyek már csak kérésre adnak papíros nyugtát

Az online pénztárgépet 2028 közepéig minden kereskedőnek e-pénztárgépre kell majd cserélnie, ezek már csak külön kérésre fogják kinyomtatni a nyugtát és az áfás számlát.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. április 29. 11:28 Adat, Közélet

Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

A járvány kezelése során nagyon fontos a hatóságokkal szembeni bizalom, de ezen a korábban közölt adatok elhallgatása javítani biztosan nem fog.

Jandó Zoltán
2025. április 29. 05:55 Pénz, Vállalat

Lesz még hatása az árrésstopnak, de nem Nagy Márton új bejelentése miatt

Fontos részleteket árult el a G7-nek a KSH arról, hogyan mérik az inflációt. Ebből következtethetünk arra, milyen hatás várható még az árrésstoptól.

Stubnya Bence
2025. április 28. 06:01 Adat, Közélet

Túl korán lőtte fel a kormány a sikerrakétát, de már valami megmozdult

A repülőrajt erős túlzás volt a gazdasági adatok és a fogyasztói hangulat alapján, de a bizalmi index áprilisi javulása reményt adhat a Fidesznek.