Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. május 17. 12:26 Élet, Tech

Nyugat-Európában már elkezdik lekapcsolni azt a rádiót, amit mi ismerünk

Az Egyesült Királyságban először fordult elő, hogy a rádióadásokat többen hallgatták digitális eszközökről, mint a hagyományosnak mondható analóg módszerrel. Ha a trend fennmarad, a kormánynak felül kell vizsgálnia azt a tervét, amely az analóg sugárzás lekapcsolásának idejét is tartalmazza.

Az analóg földi sugárzást mi leginkább URH, azaz ultrarövid-hullámú rádiózásként ismerjük, ez az uralkodó vételi módszer például az autókban is. Nyugat-Európában azonban egyrészt a földi sugárzás digitális verziója is viszonylag jól elterjedt az utóbbi években (míg nálunk ez hiába létező technológia, használata inkább csak jelképesnek mondható), másrészt a rádiózás is az internetes kapcsolatokra (vezetékes és mobil) költözött.

Az átállásban az iNews beszámolója szerint Norvégia jár az élen, ahol már tavaly ősszel meg is szüntették az országos rádiók URH sugárzását. A brit BBC egyelőre azt mondta a lapnak, hogy korainak tartják a teljes lekapcsolást, mert azzal elvágnák a rádiózás lehetőségét az autók jelentős részében és az idősebbek körében.

A folyamatot egyébként az is erősíti, hogy a hallgatók kezdenek átszokni a podcast jellegű műsorfogyasztásra, a BBC például több mint 30 százalékos bővülést mért minden hallgatói szegmensben egy év alatt a podcastjainál. (Egyébként már a G7-nek is van podcastja, két hónapja indult műsorunknak már 7 része volt. Itt lehet meghallgatni az eddigieket, itt pedig feliratkozni.)

Élet Tech internet podcast rádió urh Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2020. január 26. 16:54 Élet

Úgy tűnik, hiába fejlődnek a gépek, sosem fogják uralom alá hajtani az emberiséget

Ha igazak a kvantumfizika törvényei, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy igazak, akkor a jövő megjósolhatatlan, és ennek következtében a gép nem lehet annyira okos, hogy bedarálja az embert.

Fabók Bálint
2020. január 25. 07:29 Élet, Világ

Európát ellepték a hulladékhegyek, miután már nem tolhat át minden ganét Kínába

Kína megelégelte, hogy a nyugat évtizedeken át hulladéklerakóként használta. Világszintű válságban van az újrahasznosítás, Magyarország is érintett.

Avatar
2020. január 24. 16:21 Élet

Megőrülsz a Facebooktól? A viselkedési gazdaságtan segíthet

Csökkenteni lehet a közösségi média káros hatásain, ha bevetjük a viselkedési gazdaságtan trükkjeit.

Fontos

Jandó Zoltán
2020. január 24. 10:03 Közélet

Már modellezik a felcsúti kisvasút meghosszabbítását Bicskéig, csak éppen nem kisvasút lesz

A felcsúti stadiontól nem a kisvasút menne tovább Bicske irányába, helyette egy villamosított, normál nyomtávú pályát építenének ki.

Hajdu Miklós
2020. január 23. 16:47 Pénz

Annyira zuhan a forint, hogy kikényszerítheti a laza kamatpolitika végét

Lejtmenetben a forint, az infláció pedig a jegybank által megszabott határokat feszegeti.

Jandó Zoltán
2020. január 23. 10:54 Vállalat

Az MNB szerint is volt, aki korábban tudott a nagy T-Systems üzlet bukásáról

Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért éppen a problémás időszakban kávézgattak.