Magyarországon nagy mértékben és egyre inkább adott iskolákban sűrűsödnek a legszegényebbek. A leggazdagabbak és legszegényebbek egyre kevesebbet találkoznak az iskolarendszerben, de az elit elkülönülése a többiektől már nem nő.
A 2018-ban pedagógusi képzéseket kezdők négyötöde döntött úgy, hogy meg nem is próbál meg a magyar iskolarendszerben tanítani.
A friss PISA-adatok szerint nagyok az országon belüli különbségek az eredményekben, nagyrészt a családi háttérből fakadóan.
A munkaerőpiacon egyre fontosabb képesség az együttműködés és önérvényesítés, és pont ezek fejlesztésében nem remekel a magyar közoktatás.
A diákok csaknem fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.
A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.
Az új követelések részben régiek: még mindig ugyanazt a béremelést kérik a tanárok.
Az oktatás nem omlott még össze, de idővel egyre kevésbé tudják biztosítani az iskolák a megfelelő szaktanári-tanári ellátottságot.
Pozitív, hogy legalább az újonnan indítandó tagozatok, osztálybontások esetén kötelező lesz figyelni a szegregáció elkerülésére. Más okunk azonban nincs az örömre.
Magyarország lemaradt arról a fejlett országokat jellemző trendről, miszerint egyre többet közpénzt fordítanak az oktatásra – a magánforrások térnyerése ugyanakkor nem kecsegtet fényes kilátásokkal.