Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. január 10. 17:08 Adat

A tanárszakosok többségéből nem lett pályakezdő tanár

A 2018-ban pedagógusképzéseket megkezdő hallgatók ötöde kezdett csak pedagógusként dolgozni a 2023/2024-es tanévben, épp abban az évben, amikor mélypontra jutott a főállású pedagógusok száma.

Mi történt? Azoknak a pedagógushallgatóknak, akik 2018-ban kezdték meg a tanulmányaikat, csak a töredéke kezdett pedagógusként dolgozni az ötéves képzés elvégzése után ebben a tanévben – írta a Népszava.

Számokban: az Oktatási Hivatal adatai alapján 2231 pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát a 2023/2024-es tanévben, a felvi.hu adatai szerint pedig 2018 szeptemberében összesen 9728-en kezdték meg a pedagógusképzést. 

  • A végzettek valamivel több mint 20 százaléka kezdett óvódában vagy iskolában dolgozni, és a 2022-es és 2017-es számokat összevetve is ehhez hasonló arány jött ki.

Felülnézet: habár idén kicsit nőtt a pályakezdő pedagógusok száma tavalyhoz képest (2231-re 1884-ről), a tanárhiányt ez nem enyhítette, ugyanis a KSH friss adatai szerint az előző évhez képest 1610 fővel 145 589 főre csökkent a főállásban dolgozó pedagógusok száma a 2023/2024-es tanévre.

  • Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi tanév végére több mint 3800 pedagógus hagyta el a pályát valamilyen okból.

Tágabb kontextus: az elmúlt években a 2020/2021-es tanévet tekintették mélypontnak a főállású pedagógusok számát tekintve, az idei adat azonban ennél is alacsonyabb lett.

  • A legnagyobb mértékben az általános iskolai tanárok száma esett vissza, 1161-gyel csökkent. Érdekesség viszont, hogy a technikumokban tanítók száma nőtt.
 

Előzmények: Varga Júlia, az ELKH Közgadaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének kutatójának tanulmánya szerint 2010 és 2020 között minden településtípusban  és minden képzési típusban nőtt azoknak az iskoláknak az aránya, ahol minimum egy pedagógus álláshely betöltetlen volt, tehát ahol jelen volt valamilyen formában a tanárhiány.

Mi várható? Habár a kormány tagadja, hogy pedagógushiány lenne, számos intézkedés irányul a létszámhiány csökkentésére, például a nyugdíjas tanárok visszafoglalkoztatásának egyszerűsítése vagy a tanárszakos hallgatók alkalmazásának lehetősége.

  • Ezek mellett a bejelentett 32 százalékos tanárbéremelés is magasabb a korábbi 10 százalékról szóló közléseknél, ami hozzájárulhat a pálya vonzóbbá válásához a pályakezdők körében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat közoktatás oktatás pedagógus pedagógushiány Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Jandó Zoltán
2025. február 13. 10:17 Adat

Soha semmit nem néztek még ennyien az Egyesült Államokban

Rekordot döntött az idei Super Bowl nézettsége, nem is kevéssel: az NFL fináléját több mint 127 millióan kísérték figyelemmel a tévék előtt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Vámosi Ágoston
2025. február 13. 16:54 Pénz

Sokat erősödött a forint, de hamarosan jöhet az újabb fordulat

Nem érdemes sokat várnia, aki síelésre vagy nyaralásra váltana eurót, mert elemzők a gyengülő trend visszatérésére számítanak.

Vámosi Ágoston
2025. február 13. 11:35 Vállalat

A magyar terjeszkedés elakadása most a Mere legkisebb baja

Razziázott a hatóság a Mere-tulajdonosok moszkvai üzleteiben, többet hónapokra bezártak. Nincs előrelépés a magyarországi boltnyitást illetően sem.