Bulgáriával, Lengyelországgal és Romániával is nukleáris energetikai fejlesztésekről szóló szándéknyilatkozatot írt alá az Egyesült Államok.
Nehezen fognak megfelelni az euró bevezetéshez szükséges kritériumoknak, miután a koronavírus miatt felborulnak a pénzügyek.
Az euróban kapott nyugdíj otthon semmire sem elég, egy kiüresedő bolgár faluban viszont sokat érhet.
Az utóbbi 30 év legerősebb albániai földrengése ismét emlékeztetett arra, hogy nincs felkészülve a régió a hasonló eseményekre.
Indulnak a konkrét tárgyalások, Szerbia, Törökország, Bulgária és talán Románia lehet a befutó.
A bulgáriai Belenében már kétszer állították le az atomerőmű építését, a daruk azóta is helyben vannak, a leszállított reaktorok pedig raktárakban porosodnak.
Hiába teljesíti Bulgária a makrogazdasági elvásárokat az euró bevezetéséhez, hosszú lesz út, mire a közös európai valutával fizethetnek a bolgárok.
Májusban foglaltak le kétszázezer Bitcoint, ami azóta már ezermilliárd forintot ér. Vagy lehet, hogy nem is foglalták le?
A budapesti egy főre jutó GDP több mint duplája az országos átlagnak, és bár a különbség csökken, nemzetközi összevetésben is kiugró.