Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. február 22. 18:11 Világ

Valami ilyesmi lenne Paks 2 félbehagyva

Atomerőművet építeni nem egyszerű. Ezt lassan idehaza is tapasztalhatjuk, hiszen a közelmúltban már a kormány is kénytelen volt elismerni, hogy nem lesz tartható Paks 2 megvalósításának eredeti menetrendje, amely szerint az első új blokknak 2026-ban már termelnie kellene.

Ez azonban egyelőre semmi ahhoz képest, amennyit a finnországi atomerőmű-építések késnek, nem is beszélve Bulgáriáról. Az országban jelenleg is működik egy atomerőmű Kozlodujban, de terveztek egy másikat a Budapesttől légvonalban nagyjából 640 kilométerre lévő, a Duna partján fekvő, alig több mint 7 ezer fős Belenébe.

Az első próbálkozás még 1989-ben, a rendszerváltással halt el. Az ezredforduló után ismét elővették a terveket, a 2005-ös tenderen a Roszatom nyert, a 2008-ban aláírt szerződés két 1000 megawattos reaktor építését irányozta elő. (A tervek szerint Paks 2 teljesítménye 2400 MW lesz.) A beruházás azonban megfeneklett, mert a bolgár kormány vitába keveredett a Roszatommal a kivitelezési költségekkel kapcsolatban, és 2012-ben leállította a beruházást. Az ország nem akart fizetni, de bírósági eljárás után végül 600 millió dollár kártérítést kellett fizetnie a Roszatomnak.

Így nézett ki az építkezés 2008-ban. Fotó: AFP/Europress

Belene nagy része az építkezés leállítása óta kísértetiesen néz ki, ahogy az a Bloomberg tavaly decemberi cikkében lévő remek képeken is látszik. Félkész és elhagyott panelházak, szögesdrót kerítés több kilométer hosszan, rozsdásodó daruk gazosodó betonalapok körül, míg a Roszatom által leszállított reaktorok alkatrészei raktárakban porosodnak.

Paks természetesen jóval nagyobb település, mint Belene, és a már működő atomerőmű sok embernek ad munkát, de maga az építési terület hasonlóan nézhetne ki, ha egy esetleges jövőbeli kormányváltás után leállítanák a beruházást.

Ezek 2010-es állapotok. Fotó: AFP/Europress

Belene nemrég azért került be ismét a hírekbe, mert a kormány a projekt újraindítására készül. A hírek szerint francia, kínai, dél-koreai és amerikai vállalatok is érdeklődnek a feladat iránt. Ebből minden bizonnyal az következik, hogy a Roszatom raktárakban álló alkatrészei ott is maradnak, hiszen jelentős részük aligha kompatibilis más országok reaktortechnológiájával.

A döntés idén várható, de az erőmű felépítésének továbbra is szép számmal vannak kritikusai az országban. A Bloomberg által megszólaltatott energetikai szakértő szerint a beruházás extrém költséges lesz, és nem tud majd versenyképes áron áramot termelni, így előbb-utóbb zombi erőművé válik.

Belenei életkép, háttérben a félbehagyott panelekkel. Fotó: AFP/Europress

A bolgár kormány ezzel szemben arra hivatkozik, hogy csak az új atomerőmű segítségével tudja teljesíteni az ország a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett vállalásait. Az ország ugyan évekkel ezelőtt teljesítette a 2020-ra kitűzött célt, a teljes energiafelhasználásának 17 százaléka származik megújuló forrásból, a szén részesedése azonban így is 46 százalék. A kormány ugyanakkor nem akar pénzügyi kockázatot vállalni – például garantálni az áram átvételi árát –, így a megvalósítás továbbra is több mint kétséges.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokat lépett vissza az elmúlt egy hétben a paksi bővítésAlapból is csúszik kissé a projekt, de a múlt héten elbukott egy közbeszerzés, és egy már meglévő engedély is veszélybe került.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ atomerőmű Belene Bulgária Paks 2 roszatom Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.