Méretes bukóra állnak a magyar beszerzési szövetségek (CBA, Coop, Reál) élelmiszerboltjai a sokkal hatékonyabb, külföldi tulajdonú vetélytársaikkal, elsősorban a diszkontokkal szemben. A magyar kézben lévő élelmiszerboltok jelentős része eddig is legfeljebb csak vegetált, a mostani helyzetben viszont egyre többen csúsznak át a veszteséges működésbe. A helyzetet előidéző piaci folyamatokat részletesen bemutattuk előző cikkünkben.

De akkor miért nem mennek csődbe tömegesen? Az utóbbi években egyedül a CBA-hoz tartozó egyik regionális kereskedő, a Palóc nagyker bedőlése mutatta meg látványosan a modell gyengeségeit, igazán látványos, tömeges csődről azonban nem lehetett hallani. A kisebb boltok ezrei továbbra is a túlélésért harcolnak.

Ehhez viszont nem megy teljesen tisztán, ezért rengeteg trükköt kell bevetniük. Ezeket mutatjuk be ebben a cikkben. A reménytelen helyzetbe került boltosok jobb híján a legalitást feszegető módszerekkel próbálnak a felszínen maradni (szürke foglalkoztatás, uzsora, hálózaton belüli lopás, akár áfacsalás), vagy állami támogatással próbálják konzerválni a versenyben elbukó üzleti modelljüket. 

Nagyhalból kishal

Egy közepes méretű, 300 négyzetméteres bolt üzemeltetéséhez 11-13 ember kell manapság, ennél lejjebb szerintem nem lehet menni. Úgy látom a kereslet alapján, hogy tudnék további üzleteket is nyitni a környéken, pénzt is adna hozzá a bank, de egyszerűen nincs ember hozzá

– mondta nekünk egy boltos.

A legnagyobb kihívás valóban a munkaerőhiány lett, főleg a jó dolgozókért nagy a verseny. Ez a kisebb láncokat és független üzleteket nagyon nehéz helyzetbe hozza. A diszkontok a jobb termelékenységüknek köszönhetően magasabb béreket tudnak adni a dolgozóiknak, igaz, több munkát is várnak el cserébe. Megy a kiszorítás mindenütt, a nagy halak megeszik a kicsiket.

Előfordul azonban, hogy a korábbi nagyhalak idővel kishalakká válnak, erre a legjobb történetet egy budapesti üzlet sorsán mutatjuk be.

A 300 négyzetméteres, magyar lánchoz tartozó bolt durván 10 évvel ezelőtt nyílt meg a főváros egyik legjobb helyén, és mivel körülötte akkor csak sokkal kisebb üzletek voltak, ezekből hetet rövid idő alatt tönkre is tett. Jól ment a biznisz, még az sem okozott problémát, amikor két sarokra megnyílt egy nagyobb CBA Prima.

A felhők akkor kezdtek gyűlni, amikor a környékre rányitott az Aldi, majd nem sokkal később egy Spar, és még egy Interspar is. A vevők elmaradoztak, a bevétel megzuhant, az üzlet elkezdte termelni a veszteséget, ezért a helyiség bérlője az önkormányzathoz fordult, bérleti díj csökkentést kért. Amikor az önkormányzatnak nem enyhült meg a szíve, az addig szépen menő bolt kénytelen volt bezárni. A vég pár hónappal azután következett be, hogy az egység működése veszteségbe fordult, ami jól mutatja, hogy a körülmények megváltozása milyen gyorsan ki tud nyírni egy korábbi életerős szereplőt.

Ez persze a forgalmas Budapesten történt, de mi a helyzet vidéken? Erre jó példát ad az az eset, amikor a Penny Market új boltot nyitott Albertirsán. Hamar kiderült, hogy nem csak a 12 ezer lakosú kisvárost fogja a bolt kiszolgálni, hanem a környező települések lakóit is, akik minden ellenkező várakozással szemben mobilak lettek: hajlandóak voltak elutazni vásárolni. A környező községekben így pár év alatt sok kis boltnak be kellett zárnia.

Küzdelem utolsó vérig

A tönk szélére taszított boltok tulajdonosai azonban az utolsó vérükig küzdenek. Ennek a legfontosabb egyéni oka az, hogy az innovációra képtelenek, és nem látnak maguk előtt perspektívát. Ha lehúzzák a rolót, legfeljebb elmehetnek egy gyárba dolgozni.

Az első reakció a veszteség eltüntetésére a szürke foglalkoztatás megjelenése, vagy arányának növelése. A nyolcórás dolgozókból hirtelen négyórások lesznek, esetleg hetente nem öt, hanem hat napot kezdenek dolgozni, a bérük egy részét pedig zsebből fizeti ki a tulaj.

Feltételezhető, hogy a KSH szektorra vonatkozó foglalkoztatási adatai nem is tükrözik teljesen a valóságot, vagyis jóval többen dolgoznak a kiskereskedelemben, mint azt a statisztika 387 ezer fős adata mutatja. Ha viszont az egy boltra jutó alkalmazotti létszám a valóságban nagyobb, akkor az egyébként is katasztrofális termelékenységi mutató a való életben még rosszabb lehet.

A főleg a diszkontok által erőltetett fizetésemelési tempót a kis boltok legálisan képtelenek követni. A magyar láncoknál egy pénztáros vagy eladó ma már havi nettó 175 ezer forint alatt nem nagyon tartható meg, mert ez az a bérszint, amit a közeli gyárakban is el lehet érni napi 8 órás munkával. Ráadásul annak megvan az az előnye, hogy hétvégén nem kell bejárni dolgozni.

Ha viszont azzal számolunk, hogy egy 300 négyzetméteres bolthoz 12 alkalmazott kell, akkor a havi 175 ezres nettó bér a cégnek évente 46 millió forint bérköltséget okoz. Az általunk kigyűjtött, összesen 6700 (50 fő alatti) boltos vállalkozásból azonban csak körülbelül 2500 éri el ezt az árbevételi szintet, tehát 4200 ez alatt van.Az is érdekes, hogy a 12 fős bejelentett alkalmazotti létszámot is legfeljebb csak pár száz boltos vállalkozás lépi át, pedig ennél azért többnek kellene lennie, ha az üzletek méretét nézzük. Sőt, egy vállalkozáshoz több üzlet is tartozhat, ezért a szinten megugró cégeknél is tovább aprózódhat a bevétel.

Ha csak abból indulunk ki, hogy havi nettó 175 ezer forintot kell keresnie egy alkalmazottnak, akkor ehhez évi 3,83 millió forintos egy főre jutó éves árbevételt kellene elérni. Márpedig ahogy lefelé haladunk az árbevétel alapján összeállított listánkon, ez már elég hamar nem teljesül. És akkor még figyelembe sem vettük azt, hogy bérleti díjat, illetve rezsit kell fizetnie az üzletnek, és valamennyire muszáj lenne fejlesztenie, ha nem szeretné, hogy idővel a berendezései és eszközei végletesen elhasználódjanak.

A megoldást így valószínűleg abban kell keresni, hogy a dolgozó szempontjából nettó 175 ezer forint egy része nem jelenik meg a könyvelés kiadási oldalán.

De van más is, ami hiányozhat a könyvekből.

Uzsora és házon belüli lopás

A falvakban gyakori, hogy a boltos elkezdi játszani a bankár szerepét, azaz hitelre kezd élelmiszert adni. A “majd behozod, ha megjött a fizetésed” megoldás némi kamattal megfejelve szintén elodázhatja a bolt bezárásának piaci szükségességét.

További taktika, amikor az üzlet tulajdonosa a saját beszerzési láncát kezdi meglopni, vagyis áthágja azt az aranyszabályt, hogy csak a központon keresztül rendelhet árut. Ilyenkor például elkezd feketén átvenni bizonyos termékeket, például a szomszédban lévő pékségből véletlenül átesik naponta pár kiló kenyér, amivel a felek zsebből elszámolnak.

A magyar láncoknak nem erősségük, hogy kiszűrjék ezt, nincs is rá erőforrásuk. De azt sem szokták észrevenni, ha a boltos olyan márkátlan termékeket kezd tartani, amelyeket nem rendelhetett a központból. Vannak olyan üzletek, amelyeket teljesen kezd elborítani a no name termékek áradata, főleg a vegyi áruk vonalán, ezek ugyanis olcsóbban beszerezhetőek.

Az is előfordul, hogy az élelmes magyar boltos elfekvő külföldi árut tud olcsón megszerezni, elvileg ez is tiltott lenne (a lánc belső szabályai szerint). A csábítás ugyanakkor nagyon erős, hogy például a külföldön el nem adott, ott beragadt mogyorókrémet a boltos megszerezze, és akciózzon vele, amivel általánosságban is több vásárlást generálhat.

Miért nem lép fel ez ellen a lánc központja? A boltosok szerint nem csak azért, mert nincs az ellenőrzésre kapacitása, hanem azért sem, mert nem áll érdekében a kisbolt tönkretétele.

Ennek megértéséhez érdemes visszatérnünk arra a tényre, ahogy első cikkünkben is bemutattuk, hogy a magyar lánc modellje szerint a fő tulajdonosok egy központi holdingból szerzik a jövedelmüket. Ennek nagysága szoros összefüggésben van a beszállítóktól kapott visszatérítések összegével. A lánc kis egységeinek megregulázása tehát egyáltalán nem lenne jó a központnak sem – főleg, ha a kisbolt bezár a szabályok érvényesítése miatt. A központ ugyanis annál erősebben tud tárgyalni a beszállítókkal, minél több üzletet képvisel és minél nagyobb összesített forgalmat tud kimutatni.

Nem mindegy, hogy a magyar lánc vezetői úgy mennek tárgyalni, hogy még mindig lefedik a teljes vidéket, vagy úgy, hogy tavalyhoz képest több száz boltjuk megszűnt, és kevesebb árura kell keretszerződést kötniük. A visszatérítések összege az ilyen tárgyalásokon dől el, ami nagyon sok pénzt jelent a központnak, ahonnan a zárt tulajdonosi kör ki tudja venni a saját jövedelmét.

Vagyis még mindig jobb egy kicsit csaló, de elvegetáló bolt, mint a csődbe ment üzlet.

Megugrott az export, aztán eltűnt

És végül megjelenhet a szürke gazdaság még sötétebb árnyalata is a rendszerben: beszélgető partnereink ugyanis meg vannak győződve arról, hogy a nagykereskedőknél előfordulhat az áfacsalás klasszikus, fiktív utaztatós esete is. Ilyenkor a nagykereskedő külföldről vesz árut, amely után nem fizet áfát, majd a könyveiben azt mutatja be, hogy a termékeket exportálta, azaz kivitte az országból és ott adta el. A valóságban az áru azonban a magyar boltokban landol, ahol bruttó áron adják el.

A boltosok erről nem feltétlenül tudnak, legfeljebb az áru olcsósága szúrhat szemet nekik, de egy üzlettulajdonos azt mondta nekünk, hogy “a nagykereskedők sem hülyék, annyira olcsón azért ők sem adják, hogy nagyon feltűnő legyen”.

Megnéztük, hogy a nagy magyar beszerzési láncok mennyi exportot mutattak ki az éves bevallásaikban, és azt találtuk, hogy egy bizonyos időszakban a korábbi nulláról viszonylag magasra ugrott az összeg, majd pár év múlva ismét nulla közelébe esett vissza. Nem egészen érthető, hogy ebben a pár évben miért és hova exportáltak élelmiszert, ha sem előtte, sem utána erre nem volt szükség.

Ezzel kapcsolatos kérdéseinkre csak a CBA válaszolt, Fodor Attila szóvivő azt mondta, hogy

franchise partnereink exporttevékenységéről, a franchise rendszergazda a CBA Kereskedelmi Kft. nem gyűjt adatokat, így erről nincs információnk.

Egyetlen olyan jelentős piaci folyamat van, amely a kis boltokat legálisan életben tartja: az egyre növekvő lakossági költés. A legutóbbi, márciusi adatok szerint az élelmiszert áruló üzletekben egy év alatt átlagosan 7 százalékkal emelkedett a forgalom. Sokaknak ez jelenti az utolsó szalmaszálat, és amíg kitart a trend, némileg ellensúlyozni tudja a kedvezőtlen folyamatokat.

A falusi bolt legyen kötelező, mint a falusi posta

Ebben az összességében eléggé nyomott üzleti környezetben nem látszik olyan átütő megoldás, amely a magyar beszerzési modell térvesztését hosszabb távon meg tudná állítani. Az elmúlt évek tapasztalata mégis azt mutatja, hogy nagyon erős lobbiérdekek szólnak a tömeges bedőlések ellen, amelyek olykor szabályozói segítséget is kit tudnak harcolni maguknak.

A kormány nyíltan a magyar tulajdonú láncok erősödését kívánja, és többször is megmutatta, hogy hajlandó a játékszabályokat ennek érdekében átírni. Így lehetett ez a balul sikerült vasárnapi boltzár esetében is. A jövő egyik fontos kérdése tehát az lesz, próbálnak-e kitalálni még valamit az egyre szorultabb helyzetben.

Szinte bárkivel beszéltünk a szektorban, mindenki célzott arra, hogy az alapvető élelmiszerekhez való hozzájutás lehetne egyfajta közszolgáltatás is. Az ötlet mellett hasonlóan lehet érvelni, mint például a veszteséget termelő kisközségi postahivatalok fenntartása mellett: a lakosságnak ugyanis bizonyosan van egy része, amely ennek hiányában nehezen jut hozzá a szolgáltatáshoz. És mi lenne fontosabb, mint a mindennapi kenyér?

Az albertirsai Penny példája viszont pont azt mutatta meg, hogy a környező falvak lakói igenis hajlandóak elmenni a közeli kisvárosba az élelmiszerért, a falusi bolt védelmének lehetősége mégis benne van a levegőben.

Az ötlet valószínűleg az uniós szabályokat masszívan megszegné, mert a postával szemben a kiskereskedelem nem lehet úgynevezett egyetemes szolgáltatás, de ennél sokkal nagyobb baj is akad vele: pont a szektor legkevésbé hatékony, legrosszabb mutatókkal rendelkező részébe öntené bele az állami támogatásokat. Egy veszteséges falusi bolt mesterséges fenntartásához ugyanis valamilyen formában támogatásra lenne szükség, amely lehetne a bérleti díj elengedése vagy az alkalmazotti terhek, esetleg adók csökkentése, de végső soron mindenképpen a lakosságra kellene szétteríteni a költségek egy részét.

A szakemberek, akikkel beszéltünk, legfeljebb azt tartanák védhető megoldásnak, ha egy-egy helyi közösség dönthetne úgy, hogy a lakosoknak akár támogatással is fenn akarja tartani a boltját. Ebben az esetben azonban a helyi közösségnek kellene állnia a számlát. A központi támogatás ezen a versenypiacon bizonyosan káros lenne, a gyakorlatban olyan járadékszedésnek minősülne, amely konzerválja a legkevésbé termelékeny üzleteket és semmilyen innovációra nem készteti azok tulajdonosait.

Hány bolt kell egyáltalán?

Hogy Magyarországon túl sok élelmiszerbolt van-e jelenleg, azt nem lehet statisztikai alapon eldönteni, mert nehéz európai összehasonlítási alapot találni. Északon jóval kevesebb az üzletek népességre vetített száma, ott a nagy városszéli bevásárlóközpontok uralják a képet, ahova a vevők kiautóznak, és nagyobb mennyiségben vásárolnak. Ezzel szemben egy olasz kisváros ma is tele van sarki boltokkal, ahova a környék lakói lesétálnak, és kis mennyiségekben, többször veszik meg az élelmiszereket.

Nehéz lenne megmondani, hogy a magyar vásárlási szokásokhoz melyik illik jobban, ha azonban a kisebb boltok termelékenységi adatait nézzük, akkor gyanítható, hogy a piac felszalámizta magát: túl sok kis boltos akar megélni egymás mellett, és így sokaknak nem jut elég bevétel.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 júniusának végén összesen durván 40 ezer olyan bolt volt az országban, amelyben élelmiszert árultak. Négy évvel korábban még 45 ezer üzlet volt, azaz körülbelül 5 ezer megszűnt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÜzleti vaslogika miatt kell a CBA-nak alulmaradnia a Lidl-ékkel szembenA szervezetlenség, a csökkenő piaci súly és a haszon lefölözése lefelé vezető spirálba vitte a magyar kiskereskedelmi láncokat. Elemzésünk a hazai cégek kilátástalan helyzetéről, első rész.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat áfacsalás bolt élelmiszer feketegazdaság kiskereskedelem üzlet vidék Olvasson tovább a kategóriában