(A szerző a CIB Bank elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Több mint 20 éve lettünk Európai Unió teljes jogú tagjai, ami egyértelmű sikertörténet az ország életében, hiszen jelentős gazdasági felzárkózást sikerült elérni. Azonban régiós összevetésben azt látjuk, hogy másoknak sokkal jobban sikerült kihasználniuk az ezzel járó lehetőségeket. Bár nehéz egyetlen mutatót megfogni az általános konvergencia kapcsán, lényegében a tendencia szinte mindenhol a leszakadás irányába mutat. Ha a vásárlóerő-paritáson^*ami kiszűri az eltérő árszínvonalak okozta különbségeket mért egy főre eső GDP-ben rangsoroljuk a 2004-ben és 2007-ben EU-ba belépő országokat, akkor nagy sikerrel nem büszkélkedhetünk. A második sorból rajtoltunk, most meg valahol a középmezőny végén helyezkedünk el.

Csehország és Szlovénia mérsékelt felzárkózása az eleve magasabb bázisnak tudható be, de ezek az országok már az EU-s átlag 90 százalékát is meghaladták. A korábban leszakadók közül pedig Románia, Lengyelország és az egész Baltikum bámulatos konvergenciát mutatott. Lettországot leszámítva ezek az országok már bőven előttünk járnak, de általánosságban elmondható, hogy a régió más országai sikeresebben tudtak alkalmazkodni a globális kihívásokhoz, jobban használták ki az EU-tagságból fakadó lehetőségeket, és versenyképesebb gazdasági modellt építettek ki.

Magyarország gazdasági leszakadása nem egyetlen tényezőre vezethető vissza, hanem komplex, egymással összefüggő strukturális és politikai problémákra. Az intézményrendszer gyengesége, az oktatás, az egészségügy, valamint a kutatás-fejlesztés alulfinanszírozottsága, a költségvetési politika prociklikussága, az uniós források hatékonytalan felhasználása és az üzleti környezet kiszámíthatatlansága mindenképp ide tartoznak.

Van azonban egy másik, sokkal kézelfoghatóbb faktor is, ami természetesen nem független a fenti tényezőktől, de egyértelműen nehezített pályára állítja a magyar felzárkózást. Ez pedig a kiugróan magas kamatteher, amely az államadósság finanszírozásához kapcsolódik. Az Európai Unió tagállamai közül az utóbbi években Magyarország költötte a GDP-jéhez viszonyítva a legtöbbet kamatfizetésre, ami már önmagában is aggasztó, de a hosszú távú növekedési kilátások szempontjából még súlyosabb következményekkel járhat.

Egészen sokkoló a magyar kamatkiadások mértéke európai összevetésben.

A közel 5 százalékos magyar érték még a korábban adósságválságba került déli országokhoz (ezek átlaga 3 százalék) képest is sokkal nagyobb, nem beszélve a régiós versenytársakról. Ennek egy része magyarázható az államadósság meglehetősen furcsa szerkezetével. A korábbi évtizedben slágertéma volt az önfinanszírozási program, amelyet annak érdekében indított a Magyar Nemzeti Bank, hogy csökkentse Magyarország külső sérülékenységét, és fokozza a belföldi (lakossági és intézményi) állampapírpiac stabilitását. A cél az volt, hogy növekedjen a hazai befektetők szerepe az államadósság finanszírozásában, így csökkentve az ország külső finanszírozási kitettségét.

Az elmúlt években tapasztalt polikrízis azonban rávilágított, hogy ez a struktúra meglehetősen drága adósságszolgálattal jár. Egyrészt akkor csökkent 15 százalék alá a devizaadósság aránya, amikor negatív referenciakamatok mellett lehetett volna hosszú lejáratra eladósodni devizában, és akkor emelkedett ismét 30 százalék közelébe, amikor a fejlett hozamok is jócskán megugrottak, nem beszélve a válságok alatt kitágult hozamfelárunkról. Másrészt pedig a lakossági állampapírokon lévő hozamtöbblet is súlyos költségeket jelentett, miközben egy inflációs és megélhetési válságban talán nem a legigazságosabb pont a megtakarító réteghez ezermilliárdos nagyságrendben állami transzfert biztosítani.

Nem véletlen, hogy már a kormányzati szereplők is utaltak rá, hogy nem bánnák, ha valamelyest mérséklődne az államadósság szerkezetén belül a lakossági papírok súlya, és helyette – akár törvényi utasításra – növekedne a hazai intézményi befektetők (bankok, befektetési alapok) részaránya. Ettől függetlenül az alapfolyamatok sosem mutattak sokkal kedvezőbb képet.

Jól látszik, hogy ez egy több évtizedes probléma, és valójában csak akkor sikerült normalizálni a kamatkiadásokat, amikor a globális kamatszint soha nem látott mélységekbe süllyedt a 2010-es évek második felében.

Ennek pedig a legfontosabb oka az évtizedek óta cipelt magas adósságszint. Az államadósságunk mértéke EU-s összehasonlításban nem, régiósban viszont igenis kiugró. Már a rendszerváltás idején is kilógtunk a sorból, az azóta eltelt időben pedig nem sikerült az átlagos régiós szintre mérsékelni az adósságrátát. A magyar állam az elmúlt évtizedben gyakran folytatott prociklikus, választási ciklusokhoz igazított költekezési politikát. A járvány utáni gazdaságélénkítés, a 2022-es választás előtti „pénzosztás” és az energiaár-robbanás kezelése miatt a hiány tartósan magas maradt, ami nagyobb államadósságot és növekvő finanszírozási igényt eredményezett.

A kiugró kamatkiadásokban a magas államadósság és annak szerkezete mellett szerepet játszik még a magyar gazdaság magas inflációra való hajlama, ami automatikusan magasabb alapkamatot jelent, de a piaci bizalom hiánya és az ezzel járó kockázati felárak emelkedése szintén közrejátszik ebben. Hazánkat a nemzetközi befektetők ma már csak magasabb kockázati prémium mellett hajlandók finanszírozni, mint más közép-európai országokat. Ennek oka a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, az EU-val való viták és az amúgy is érzékeny gazdaságszerkezet. Ez a bizalomvesztés magasabb kamatot eredményez még akkor is, ha az infláció már mérséklődik.

A majd 5 százalékos GDP-arányos kamatkiadás pedig azt jelenti, hogy az állam évente az összes megtermelt jövedelem 5 százalékát adósságszolgálatra fordítja. Ez olyan hatalmas összeg, amelyet más, növekedést elősegítő területeken – például oktatásban, egészségügyben vagy infrastrukturális beruházásokban – lehetne felhasználni.

A magas kamatkiadások miatt a kormánynak vagy az adókat kell emelnie, vagy a kiadásokat kell csökkentenie, hogy a költségvetés ne szálljon el. Mindkét intézkedés káros a növekedésre, ahogy azt láttunk saját példánkon keresztül tavaly. A kormány jelentős kiigazítási lépései ellenére 4,9 százalékos államháztartási hiányt hozott össze, ami éppen megegyezik a kamatkiadások mértékével (egyensúlyi elsődleges egyenleg).

Ez súlyos versenyképességi hátrány a környező országokhoz képest,

akik sokkal alacsonyabb kamatterhekkel működnek. Ez azt jelenti, hogy sokkal többet tudnak fordítani jövőbe mutató kiadásokra: digitális átállásra, fenntartható energiára, humánerőforrás-fejlesztésére, miközben Magyarország a múltbeli adósságainak törlesztésére kénytelen költeni.

Ahhoz, hogy ez változzon, a finanszírozási szerkezet átalakítása, a befagyasztott uniós források kiszabadítása és egy növekedési fordulat mellett meglehetősen éles gazdaságpolitikai paradigmaváltás is kell. Fegyelmezett és transzparens költségvetési politika nélkül nem tud fenntartható módon csökkenni az államadósság, miközben az inflációs várakozások tartós mérséklése is fontos lépés. Ehhez kiszámítható, átlátható és a célhoz következetesen ragaszkodó jegybanki politika szükségeltetik.

A probléma az, hogy rövid és középtávon ezekben nem igazán számítunk fordulatra. Az elérhető EU-s pénzek lehívása is jóval lassabban megy, mint a korábbi ciklusokban, miközben a jelenlegi kiszámíthatatlan nemzetközi környezetben még az is nagy eredmény lenne, ha idén kettes számmal kezdődne az éves növekedés. Az inflációs folyamatok sem a kedvező irányba mozdultak el év elején. Legkorábban 2027-ben érhetjük el a 3 százalékos jegybanki célt, addig pedig bizonyosan fenn kell tartani a pozitív reálkamatot.

A fiskális oldal pedig éppen választási fokozatba kapcsolt. A tervezettnél kisebb növekedés, az extra kiadások (nyugdíjkompenzáció) és választás előtti új költségvetési programok miatt úgy látjuk, nem tartható az idei 3,7 százalékos hiánycél, a gazdasági teljesítmény és az esetleges újabb népszerűségi intézkedések függvényében valahol 4,5 százalék körül alakulhat a GDP-arányos deficit. Ráadásul mivel az szja-mentességeket lépcsőzetesen vezetik be, úgy véljük, hogy – egy későbbi kiigazító lépés nélkül – tartósan 4-5 százalékos sávban ragadhat a magyar büdzsé éves hiánya. Ilyen hiánypálya mellett pedig az adósságráta is csak rendkívül lassan fog csökkeni.

Egyedül az segíthet rövidtávon, hogy a lakossági papírok után fizetett kamatok jócskán visszaesnek. Az inflációkövető állampapírok utáni kamatokon számításaink szerint közel 800 milliárdot spórolhat az állam. Pusztán ez a tény 8-9 tizeddel mérsékelheti a GDP-arányos kamatterhet.

Ezután viszont már nem látunk érdemi teret a további gyors csökkenésre. Az adósságráta magasan marad, miközben a nemzetközi kamatkörnyezet már nem fog visszatérni arra a szintre, ahol a covid előtt voltunk. A globalizáció, ami sokáig segített mérsékelni az árszínvonal emelkedését (termelés kiszervezése, verseny fokozódása, termelékenység növekedése), már az elmúlt években is megtorpanni látszott, de Trump második ciklusa végképp visszafordította ezt a folyamatot.

A katonai kiadások emelése, a zöld átállás költségei és a demográfia folyamatok is magasabb infláció irányába mutatnak, miközben a kockázati felárunk várhatóan sokkal kisebb nem lesz. Emiatt pedig attól tartok, hogy a következő években is adósságszolgálatra kell fordítani legalább a GDP 3,5-4 százalékát, így az sem nem lenne meglepő, ha folytatódna a régiós versenyben a fokozatos leszakadás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHat lépés, amely válságállóvá tenné a magyar gazdaságotGyengülő forint, gyors infláció és stagnáló gazdaság jelezték a problémákat az utóbbi években, de van kiút ebből a helyzetből, csak el kellene indulni rajta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIdén is folytatódik a forint trendszerű gyengülése?Költségvetési és jegybanki lazaság mellett 430 fölé mehet az euró-forint árfolyam, míg egyensúlyőrző gazdaságpolitika esetén maradhat 400-420 között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJövőre már nem Romániára fogunk irigykedniLengyelországban sokkal könnyebben összejöhet a 3 százalék feletti növekedés, mint idehaza, részben a felszabadított uniós forrásoknak köszönhetően.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz adósság államadósság felzárkózás kamatteher osztogatás Olvasson tovább a kategóriában