Hírlevél feliratkozás
Gergely Péter
2024. augusztus 10. 05:55 Pénz

Úgy vesszük fel a személyi kölcsönöket, mintha nem lenne holnap

(A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.)

Május és az év első fele is új rekordot hozott a személyi kölcsönök szerződéseinél, miközben az állomány is csúcsokat döntöget. Hacsak nem történik sokkszerű fordulat, 2019 után idén újabb rekordév jöhet az egyik legnépszerűbb lakossági hitelterméknél, és a kínálat alakulása alapján úgy tűnik, a bankok sem akarnak a növekedés útjába állni.

Szinte hihetetlen adatok érkeznek az utóbbi hónapokban a személyi kölcsönök piacáról. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint májusban új csúcsot döntött, megközelítette a 72 milliárd forintot a megkötött szerződések értéke, miközben az év első felében – 2023 azonos időszakához mérten – több mint a másfélszeresére hízott a piac. Így hat hónap leforgása alatt több mint 371 milliárd forint személyi hitelt helyeztek ki a bankok – amire természetesen még szintén nem akadt korábban példa.

Az pedig mostanra szinte biztosra vehető, hogy az idei év újabb rekordot hoz az egyik legkedveltebb lakossági hiteltermék kihelyezéseinél, hiszen a járvány előtti csúcsévben, 2019-ben összesen 558,7 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a bankok. A felfutás jól látszik a hiteltípus állományának adatain is.

Egyre bátrabbak az ügyfelek

Az MNB adatait vizsgálva figyelemre méltó, hogy a felvett hitelek mennyisége jóval gyorsabban nő a szerződések számánál, vagyis a kölcsön mellett döntők átlagosan egyre nagyobb összeget igényelnek. A jegybank adatai szerint 2024 első hat hónapjában nagyjából a negyedével nőtt a megkötött személyikölcsön-szerződések száma az egy évvel korábbihoz képest – így hozzávetőleg 144,6 ezret ért el –, ennek nyomán pedig az egy szerződésre jutó átlagos összeg is jelentősen, 2,12 millióról 2,57 millió forintra emelkedett.

A piac rendkívül gyors bővüléséhez tehát az átlagos hitelösszeg dinamikus emelkedése is hozzájárult: ezt egyrészt az okozhatta, hogy a személyi kölcsönből gyakran finanszírozott lakossági beruházások – például lakásfelújítás, autóvásárlás, lakóépület-bővítés – költségei is megugrottak az utóbbi pár évben, másrészt a jövedelmek emelkedésével növekedett a hitel felvételén gondolkodó ügyfelek mozgástere is.

A személyi kölcsönök ráadásul igen jól átvészelték az utóbbi évek hitelpiaci hullámzásait is. Ugyan a koronavírus-járvány első két hulláma sokkszerűen hatott a keresletre, a tavalyi, a lakossági piacon látható, bő 30 százalékos zuhanás a személyi kölcsönöket elkerülte, sőt, még viszonylag szerény mértékű – valamivel hat százalék feletti – emelkedés is összejött az új kihelyezéseknél.

Szinte minden egy irányba mutat

A személyi hitelek iránti erős kereslethez több körülmény is hozzájárul. Így a már említett bérnövekedésen és áremelkedéseken túl nagyban ösztönzi a bővülést, hogy a lakossági ügyfelek egyre könnyebben és egyre több hitelhez férnek hozzá. Szinte minden, a piacon aktívnak tekinthető banknál elérhető – legalább részben – az online igénylés lehetősége, ami megkönnyíti, egyben fel is gyorsítja az igénylési folyamatot. (Egyes mobilappon keresztül elérhető konstrukcióknál akár egy órán belül is pénzhez juthat az ügyfél.)

Ami a limiteket illeti, a tízmillió forintos maximális hitelösszeg ma már általánosnak tekinthető, de vannak, akik már ennél is tovább mentek: a CIB Banknál 15 millió forintos, az Ersténél, az UniCredit Banknál és 2024 augusztustól az OTP-nél pedig 12 milliós a felső határ. A MagNet Bank nemrég bevezetett, speciális, zöld célokra felhasználható konstrukciójánál szintén 12 milliós a limit, a K&H-nál pedig 10 milliós.

A most elindult Otthonfelújítási Program újabb lökést adhat a személyi kölcsönök iránti keresletnek: nem véletlen, hogy már több piaci szereplő is előállt kifejezetten a lakás-korszerűsítést tervezőket célzó termékváltozatokkal. Mivel a támogatási programban való részvétel az ügyfelek oldaláról is jelentős felkészülést igényel, így várhatóan beletelik néhány hónapba, mire annak érdemi hatása lesz a személyi kölcsönök piacára: de az év második felében a beinduló korszerűsítések – és az azokhoz kapcsolódó hitelfelvételek – hatása bizonyosan érződik majd.

Tíz százalék alatti kamat nincs, de engedményből bőven akad

A bankok árazási gyakorlata szinte nem változott semmit az elmúlt években a személyi kölcsönöknél: az alapvető szabály az, hogy az ügyfél akkor járhat jól, ha minél magasabb a jövedelme, és minél nagyobb hitelösszeget igényel. A mostani környezetben ugyanakkor a legmagasabb hitelösszeg és a jóval átlag feletti jövedelem sem elég ahhoz, hogy tíz százalék alá csússzon a kamat, de több szolgáltató is akad már, amely legalább elkezdte közelíteni ezt a lélektani szintet.

Az élénk kereslet és a már említett felújítási program nyomán ugyanakkor a bankok eddig itt szokatlan eszközöket is bevetnek az új ügyfelek megszerzése érdekében, az alábbi listában röviden bemutatjuk a piacon aktív szereplők érdekesebb ajánlatait a BiztosDöntés.hu személyikölcsön-kalkulátor adatai alapján.

  • A CIB Bank 7 milliós hitelösszegtől már 11,29 százalékos kamatot kínál az Előrelépő Kölcsönénél „A” ügyfélminősítés esetén, de 300 ezer forinttól is nagyon kedvező, 12,29 százalékos a kamat.
  • Az Erste személyi kölcsön választása esetén 12 millió forintos a felső limit, a most legkedvezőbb, évi 12,39 százalékos kamat 6 millió forintos kölcsönösszegnél érhető el. A pénzintézet hitelfedezeti biztosítást is kínál opciós lehetőségként a személyi kölcsön mellé.
  • A K&H átutalási kamatkedvezményt ad a kölcsöne mellé, ha az igénylő számlát nyit a banknál, és legalább havi 150 ezer forint átutalás érkezik rá a teljes futamidő alatt. A kedvezmény igénybevételéhez a vizsgálat időpontját megelőző hat – egymást követő – hónapban legalább négy alkalommal teljesíteni szükséges az elvárt átutalást. További feltétel, hogy erről a számláról törlesszék a kölcsönt: az átutalási kamatkedvezmény mértéke K&H kiemelt személyi kölcsönnél 2, a K&H személyi kölcsönnél 1 százalék.
  • A MagNet Bank akár 12 millió forintos összegű, zöld célokra fordítható, akár tízéves futamidejű konstrukcióval jelent meg a piacon. A kölcsön felhasználható otthoni autótöltő állomás kiépítésére, elektromos járművek vásárlására, napelem telepítésére, illetve energetikai korszerűsítésre is.
  • Az OTP Bank akár egy órán belüli folyósítást ígér a személyi kölcsönt online igénylő ügyfeleinek, akiknek emellett elengedi a fióki igénylésnél felszámolt, 75 ezer forintos folyósítási díjat is.
  • A Raiffeisen Bank bankváltás nélkül kínál kedvezményes személyi kölcsönt: a 10,99 százalékos kamat feltétele a 450 ezer forintos nettó jövedelem és a legalább 3 millió forintos kölcsönösszeg.
  • Az UniCredit Bank Fix Kamat személyi kölcsönénél az online szerződést kötő és legalább 1,5 millió forintot igénylő ügyfelek 30 ezer forint jóváírást kapnak, ha pedig az ügyfél legalább 3 millió forintot igényel, akkor 50 ezer forintot írnak jóvá a számláján. A két akció összevonható, így az igénylő akár 80 ezer jóváíráshoz is juthat a kapcsolódó feltételek teljesítésekor. Ha még a szerződéskötés is online történik, akkor további kamatkedvezmény jár. A legmagasabb kedvezményt – 2,36 százalékot – 3,3-5,99 millió forint igénylésekor adja a bank. A pénzintézet kifejezetten felújítási célú, illetve napelem telepítésére felhasználható személyi hitelt is a kínálatban tart.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBerobbant a csok plusz, megint nagyon fogynak a támogatott lakáshitelekHáromszor annyi támogatott lakáshitelt vett fel a lakosság 2024 első négy hónapjában, mint egy éve, ami egyértelműen a csok plusz megjelenésének tulajdonítható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA felújításra szoruló házak töredéke fér csak bele az új otthonfelújítási programbaA családok költségeit a program valószínűleg inkább növeli, mert hitelt kell felvenni, de nagy segítség lehet ahhoz, hogy az elengedhetetlen felújításokba végre bele tudjanak vágni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFegyelmezetten törlesztik hiteleiket a magyarok, de a gazdasági nehézségek is átszűrődnek az adatokonÖsszességében a háztartások rendkívül fegyelmezetten fizetik vissza az adósságukat a bankok felé, de a statisztikákon is érződnek már a gazdasági nehézségek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bankok hitel hitelállomány hitelezés személyi kölcsön Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Torontáli Zoltán
2025. július 3. 13:29 Közélet, Pénz

Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt

Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.