Hírlevél feliratkozás
Elek Péter
2022. szeptember 1. 16:03 Pénz

Az amerikai jegybankelnök 8 perces beszéde alatt percenként 150 milliárd dollárt zuhant az SP500 Index

A világ legjelentősebb közgazdasági vándorfórumát minden évben az USA-ban, a Wyoming állambeli Jackson Hole-ban rendezik meg. Az idei rendezvényt augusztus 26-án tartották meg. Az eseményen a világ vezető közgazdászai, gazdaságpolitikusai, jegybankárai gyűlnek össze, hogy előadások és kerekasztalbeszélgetések során eszmét cseréljenek a főbb gazdasági folyamatokról, kilátásokról. 

1982-ban állítólag úgy sikerült rávenni a FED akkori elnökét, a nyilvánosságot minden eszközzel kerülő Paul Volckert, hogy vegyen részt a konferencián és tartson előadást, hogy az addig változó helyszíneken megrendezett konferencia helyének a legendás horgászparadicsomnak számító Jackson Hole-t választották ki. Paul Volcker imádott pecázni, így elfogadta a meghívást. A tradíció azóta is él, a mindenkori FED elnöknek kötelező részt vennie ezen a szakmai fórumon és megtartania a nyitóelőadást.  

1982 óta a legjobban várt előadás minden kétséget kizáróan az amerikai FED elnökének az előadása. Nem volt ez máshogy idén sem, Jerome Powell, a FED jelenlegi elnökének nyitóbeszédét kis túlzással lélegzetvisszafojtva várták a befektetők. Az elmúlt egy évben – ezt a sztorit ismerjük valamennyien – elég radikálisan megváltoztak a világgazdaság, azon belül is az amerikai gazdaság kilátásai. A növekedési kilátások drasztikusan romlottak, az infláció pedig évtizedes csúcsokat döntöget a világ minden országában. A tavalyi évben még a FED elnöke szerint is csak átmenetinek tartott inflációs kilátásokról való mondandójának különösen nagy figyelmet szenteltek mind a jelenlévők, mind a befektetők. Hogy mennyire mániákusan figyelik a mindenkori FED-elnök beszédét, arra talán egy jó példa, hogy a havi monetáris ülések során elhangzottakat külön elemzők vizsgálják, bizonyos kulcsszavakat hányszor mond ki az elnök és ezeknek a szavaknak a gyakorisága hogyan változott a korábbi hónapokhoz képest. Elég beteges, de tényleg így van: ha például előző hónaphoz képest mondjuk 5-tel többször mondta ki a bizonytalanság szót, akkor várhatóan gazdasági lassulásra számít. Ennek pedig azonnali piaci hatásai vannak mind a részvény-, mind a kötvény-, mind pedig a devizapiacokon.

Még a vándorfórum előtt megtartott utolsó beszédében, július 27-én az amerikai jegybankelnök félórás beszédében meglehetősen erősen próbálta hűteni a túlzott kamatemelési várakozásokat.

Jerome Powell idei előadása nyolc percig tartott. Ha valaki tartott már életében előadást, az nagyjából tisztában van vele, mire elég nyolc perc. Lehet, hogy ha a középiskolában kémiából kellett felelni, nyolc perc egy örökkévalóságnak tűnt, de bármilyen témában megtartani egy előadást ennyi idő alatt, szinte már a művészet szintje. Jerome Powell nem köntörfalazott: ebben a nyolc percben közölte, hogy a FED legfontosabb feladata az infláció (inflációs várakozások) minél hamarabbi letörése, ennek érdekében gyakorlatilag bármire képes, és ennek rövid távon bizony lesznek áldozatai, az infláció elleni harc sokaknak fog fájni. Ebbe a nyolc percbe még két fontos üzenet fért bele: megemlítette a munkaerőpiac feszességét és a korábbi jegybankelnököt, Paul Volckert.  A munkaerő feszességénél egyértelműen a munkanélküliség emelkedésére gondolt, magyarán az infláció letörése nem lehetséges addig, amíg a bérnyomás nem csökken, ergo nem nő a munkanélküliség. Számomra az igazi gyomros mégis az volt, hogy példaként hozta fel a fentebb említett Paul Volckert: a 70-es évek végén Volcker olyan kitartóan harcolt az infláció ellen, hogy páros lábbal sikerült az amerikai gazdaságot recesszióba rúgnia. 

Jerome Powell/ Fotó:AFP/Europress

Jerome Powell kiváló szakember, és ebben most semmi cinizmus sincs. Azonban ugyanez a szakember még egy évvel ezelőtt is az inflációt csak átmenetinek tartotta, és ugyanez a szakember csak most jutott el a makroökonómia tankönyvek azon részéhez, amelyik azzal foglalkozik, hogy a túlzott pénzkínálat előbb-utóbb mindig inflációt okoz. Bármikor aláírom, hogy az én közgazdasági tudásom sehol sincs az amerikai jegybankelnökéhez képest, de valahogy egy évvel ezelőtt pontosan láttam (ahogy nagyon sok alapkezelő kollégám és elemző is), hogy az infláció nem átmeneti lesz. A jelenlegi helyzetben pedig azt látom, hogy a 70-es évekhez képest brutális mértékben globális világban folyamatos kamatemelésekkel nem lehet letörni az inflációt. A kamatemelés megoldja az ellátási láncok gondját, több elérhető chip lesz a piacon? Magasabb kamatok mellett lesz több elérhető gáz/olaj/szén/gabona? Erősen gyanítom, hogy magasabb kamatok mellett sem lesz több képzett vagy olcsóbb munkaképes ember a munkaerőpiacon. Az amerikai jegybankelnök azzal tudna a legtöbbet tenni, ha nem változtatja rövid távon, akár havi szinten a véleményét és várakozásait, ellenben el tudja hitetni a piaccal, hogy valóban érti, miben tévedett, amikor tavaly az inflációt átmenetinek tartotta, vagyis azt is érti, mitől ugrott meg az infláció mindenhol. Ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy elhitesse a piaccal, valóban sikeresen tudja felvenni a FED a harcot az inflációval. 

Egyetlen egy hónap alatt, július 27. és augusztus 26. között az inflációs kilátások nem romlottak érdemi mértékben, legalábbis az USA-ban biztosan nem (nálunk a rezsiharc feladásával igen, de ez egy külön történet, meg amúgy is írtak már róla eleget). Az elemzők többsége arra számít(ott), hogy a nyári hónapokban vélhetően tetőzött az amerikai infláció. Ehhez képest egy hónap alatt az amerikai jegybankelnök kommunikációja drasztikusan megváltozott. Nyolc perc alatt képes volt alávágni minden korábbi értékelésének. A miértre sokan keresik a választ, számomra sem világos. Annyit mindenesetre sikerült elérnie Jerome Powellnek, hogy csak a pénteki napon az SP500 Index (az 500 legnagyobb amerikai vállalatot magába foglaló index) dollárban kifejezett értékvesztése 1200 milliárd dollár volt. Ennyivel csökkent a befektetések értéke. Elég drága beszéd volt. Percenként 150 milliárd dollár. Majdnem egy egyéves magyar GDP.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNormális, hogy két-három cég kezel szinte minden vagyont a világon?Mindenhol ott vannak tulajdonosként, nekik van a legnagyobb szavuk, mégsem érdeklik őket annyira a cégeik. A BlackRock és a Vanguard áll most a legközelebb a világkormányhoz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA lakosság agyatlan részvényezése is a járvány mellékhatása lettA karanténunalomban milliószámra nyíltak új online lakossági értékpapírszámlák, amelyeken jelentős adósságot hoztak össze - emlékeztet szakértő szerzőnk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz fed infláció recesszió válság zéróosztó Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Jobb lenne a minőségi, mint a gyors gazdasági növekedés Magyarországon

A korábbi gyors növekedés szerkezete nem alapozta meg sem a válságállóságot, sem pedig a válságból való kilábalást követő egyensúlyi helyreállást.

Fontos

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.