Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. április 4. 10:02 Adat, Pénz

Mészáros Lőrinc reggelre 9 milliárd forinttal lett gazdagabb a Fidesz győzelmének hála

Jelentős emelkedéssel reagált a kormányhoz közelálló tőzsdei cégek részvényeinek árfolyama a Fidesz újabb kétharmados győzelmére. A Mészáros Lőrinc és érdekeltségei többségi tulajdonában lévő Opus Nyrt. több mint 10 százalékos emelkedéssel nyitott, és azóta ugyan esett a jegyzés, bő negyedóra elteltével is 7 százalékos pluszban járt. Mindez azt jelenti, hogy a vállalatot több mint 16,5 milliárd forinttal értékelte fel a Fidesz választási sikere. Ebből közel 9 milliárd forint esett a Mészáros-család érdekeltségeire.

A 4iG ennél kissé gyengébben, 5,6 százalékos drágulással kezdett, de azóta a Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó informatikai vállalat is megfordult 10 százalékos pluszban. Utóbbi esetükben nagyjából 8 milliárdos értéknövekedés.

A cégeket jelentős részben az értékelte fel, hogy a piac minden bizonnyal úgy számol:

a Fidesz masszív parlamenti többségével négy évre ismét megszűnt az állami megrendelések bizonytalansága ezeknél a vállalatoknál.

A Bisnode adatai szerint a 4iG 2016 óta 33 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el önállóan, és további 1450 milliárd forintnyi (!) állami tenderben kapott megrendeléseket mint egy konzorcium tagja.

Az Opus pedig több emblematikus Mészáros-cégben is résztulajdonos. Így például a Mészáros és Mészáros Zrt.-ben, amely 2016 óta önállóan is több mint 192 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott, illetve az R-Kordban, amely az elmúlt hat évben 53 milliárd forintnyi állami tendert nyert el*A két cég konzorciumban további 441, illetve 146 milliárd forintnyi állami munkában vehetett, illetve vehet részt..

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHétszeresére növeli a közbeszerzési győzelem esélyét a NER-es kapcsolatErős lenne azt feltételezni, hogy egyes cégek NER-es periódushoz köthető kiemelkedő sikeressége hatékonyságuk vagy a közbeszerzési piacon való jártasságának növekedésből származik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar gazdaságtörténet legnagyobb csodája: a Mészáros és Mészáros kft., első részGanz öntöde, Láng gépgyár, Weiss konzervgyár, Richter gyógyszergyár? Külföldön sikeresek voltak, mégis elbújhatnak Mészáros Lőrinc cégének exponenciális, gazdaságtörténeti jelentőségű növekedése mellett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar gazdaságtörténet legnagyobb csodája: a Mészáros és Mészáros kft., második részVajon mi magyarázza, hogy választások előtt mindig készpénzben úszik a Mészáros és Mészáros, és hogy legnagyobb vevőik - közöttük a magyar állam - előre utalják a tízmilliárdokat?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Pénz Fidesz kétharmad Mészáros Lőrinc választások Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Fabók Bálint
2023. szeptember 26. 09:48 Adat

Bő száz év alatt nyertünk egy második életet

1900-ben nagyjából 37 év volt a várható élettartam Magyarországon.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 24. 16:03 Adat, Élet

Mire elég, hogy több időt töltünk munkában, mint a nyugat-európaiak?

Hiába dolgoznak egyre többen viszonylag sok időt munkával töltve, ha olyan munkát végeznek, amelynek nem magas a hozzáadott értéke.

Avatar
2023. szeptember 22. 15:33 Adat, Közélet

Ki mond igazat? Hatalmas a tanárhiány, vagy még javult is a helyzet?

A kormány szerint nincs rendszerszintű tanárhiány, miközben folyamatosan olvashatunk ezzel ellentétes hétköznapi tapasztalatokról. De mit mutatnak az adatok?

Fontos

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 17:02 Közélet

Magyarországról jövő migránsok és álhírek is szítják a feszültséget a választásra készülő Szlovákiában

Szombaton választást tartanak Szlovákiában, a közbeszédet a Magyarország felől érkező migránsok uralják.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 12:24 Élet

Látványosan több pénzt költünk a háztartási büdzséből alkoholra, mint az EU-átlag

Egy átlagos magyar háztartás a bevételeinek 3 százalékát költi el alkoholra Magyarországon.