Régóta hallhatunk arról, hogy a nagy jegybankok pénzkínálatot növelő működésének milyen mellékhatásai lehetnek a jövőben. Leggyakrabban a zombi vállalatok túlélésének elősegítését szokták felhozni, vagyis azt, hogy olyan vállalatok is életben maradhatnak az olcsó hiteleknek köszönhetően, amelyek csak vegetálnak, miközben elszívják a dolgozókat és egyéb erőforrásokat a növekedésre képes versenytársak elől, ami az egész gazdaság szempontjából veszteséget okoz, és végső soron csökkenti a jólétet.
Ezzel kapcsolatban megoszlanak a kutatási eredmények, az Egyesült Államokban azonban már kezd látszani a 2008-as válság után szinte szakadatlanul folytatott laza pénzpolitika egyik mellékhatása. Most ugyan minden korábbinál nagyobb mennyiségben zúdítottak friss pénzt a gazdaságra a nagy jegybankok, köztük az amerikai Fed, mégis vannak bedőlő vállalatok, és az ő hitelezőik rosszabbul járnak, mint korábbi sorstársaik.
Az előzmények közé tartozik, hogy mivel a Fed a gazdaság élénkítése érdekében sikeresen szorította le a kamatokat, a pénzüket – nem a tőzsdén – fialtatni igyekvők számára egyre nehezebbé vált olyan befektetést találni, amelynek hozama legalább az infláció szintjét elérte. A befektetési besorolású (azaz biztonságosabb) vállalatok kötvényeivel is ez volt a helyzet, ezért aztán sokan fordultak a magasabb hozamú, más szóval bóvli kötvények felé. Ráadásul az ezek mögött álló biztosítékok a nagy kereslet nyomán egyre inkább gyengültek – ha egy hitelező ragaszkodott a garanciákhoz, akadt helyette másik –, könnyebbé vált az elvileg a követelés fedezetéül szolgáló eszközöket átcsoportosítani.
A Bloomberg erre a J.C. Penney példáját hozza fel. Akik 2014-ben hitelezték meg a ruházati láncot, azt gondolhatták, hogy egy aránylag jól biztosított követelésük lesz. A mögöttes szerződés azonban lehetővé tette, hogy a vállalat más szellemi tulajdonjogokkal együtt a névhasználati jogot egy másik cégbe vigye.
Az eset közel sem egyedi, és részben ebből fakad, hogy a bedőlt vállalatok felszámolásakor megdöbbentően alacsony hitelezői kielégítési arányok alakulnak ki. Pontosabban nem is a végső kielégítésről van szó, ugyanis az ilyen követeléseknek és a nemfizetés elleni biztosításoknak (cds) kiterjedt piaca van az Egyesült Államokban, az ezek adásvétele során kialakuló árfolyamok pedig általában jól mutatják, mire lehet számítani a behajtás során.
A Barclays adatai szerint a vállalatok legolcsóbb adósságainak – ezek jellemzően fedezetlen kötvények – medián árfolyama 23,4 százalék volt 2005 és 2019 között az aukciókon. (Vagyis egy dollárnyi követelés 23,4 centet ért.) Idén viszont ez az érték mindössze 3,5 százalék, ami óriási hitelezői veszteségeket vetít előre. Az említett J.C. Penney esetében volt példa 0,125 százalékos arányra is. (A cég egyébként egy tulajdonosváltás után szeptemberben kikerült a csődvédelem alól, és folytatja működését.)
A fedezetlen hiteleknél a Barclays szerint 40-45 százalékos bukásra lehet számítani a korábban megszokott 30-35 százalék helyett.
A fentiek miatt ennek részben az az oka, hogy miután a jogi kiskapuk ezt lehetővé teszik, az adós cégek csak akkor kérnek csődvédelmet, amikor már minden egyéb, bíróságon kívüli lehetőséget kimerítettek, és már nincs senki, aki még kölcsönadna nekik. A korábbi feltételek mellett a hitelezők hamarabb csődbe kényszeríthették az adott vállalatot, így nagyobb arányban juthattak hozzá a pénzükhöz.
Mindez nem jelenti azt, hogy teljes egészében hibás lenne a laza pénzpolitika, enélkül valószínűleg sokkal keservesebb lett volna a talpra állás az előző válság után – ezt tulajdonképpen láttuk is az Egyesült Államok és az eurózóna éveken át egészen más típusú válságkezelése alapján. Ám most az is bebizonyosodik, hogy nincs ingyen ebéd: az amerikai vállalatok hatalmas adósságteherrel érkeztek meg a koronavírus-válságba, majd ennek során újabb hiteleket vettek fel a túlélés érdekében. A romló gazdasági környezetben jelentkező törlesztési kötelezettségek pedig minden bizonnyal fékezni fogják a kilábalást.
Pénz
Fontos