Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. december 18. 09:42 Pénz

A bedőlés határára került Matolcsy György unokatestvérének bankja

Jelentősen romlott a Növekedési Hitel Bank fizetőképessége, ezért a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a pénzintézethez, jelentette be váratlanul az MNB. A jegybank egy hónapra korlátozta a 7 millió forintnál nagyobb betétek kifizetését, és megtiltotta a banknak új kötelezettségek vállalását. Az MNB szerint

  • 7 millió forint feletti betétje 67 magánszemélynek és 88 vállalatnak,
  • 30 millió forint (az OBA kártalanítás összege) feletti pedig 10 magánszemélynek és 42 vállalatnak

van az apró banknál.*Cikkünk korábbi változatában más számok szerepeltek, közben az MNB pontosította az adatokat. (Az eredetileg, 7:48-kor kiküldött közleményben 28 magánszemély és 83 vállalati betétest mondtak a 7 milliós határ felett, illetve 8 magánszemélyt és 39 vállalati ügyfelet 30 millió felett.) Ezek a betétek azonban esetenként egészen nagyok is lehetnek, hiszen összesen 30 milliárd forint betétállományt tartottak nyilván tavaly év végén. (Nem valószínű, hogy ez sok kis értékű lakossági betétből jönne össze, hiszen az NHB-nek nincs lakosságot kiszolgáló országos fiókhálózata.) Az MNB mára bankszünnapot rendelt el az NHB-nál, és jelezte, ha a bank rendezni tudja likviditási helyzetét, akkor nem lesz szükség kártalanításra. (Érdekes módon erről egyelőre csak egy sajtóközlemény jelent meg, hivatalos felügyeleti határozatot nem látni az MNB honlapján. UPDATE: később megjelent a határozat.)

Az NHB ugyan sokat nőtt az utóbbi években, ám továbbra sem számít egy jelentős szereplőnek a magyar bankpiacon. Mégis sok cikk született róla, aminek az az oka, hogy az NHB a Magyar Nemzeti Bank elnöke (Matolcsy György) unokatestvérének (Szemerey Tamás) tulajdonában van, számára előnyös üzleteket kötött a jegybanki alapítványokkal, és jelentős szerepet vállalt a jegybankelnök családjának és annak baráti körének hitelezésében.

 

Azt már évek óta tudni lehet, hogy a Növekedési Hitel Bank igen agresszívan terjeszkedik, ám sem forrásait, sem eszközeit nem feltétlenül piaci alapon osztja el. Emiatt korábban is lehetett hallani aggódó piaci véleményeket az NHB-vel kapcsolatban. A bank mérlegfőösszege a 2015 végi 37 milliárdról tavaly év végére már 59 milliárd forintra dagadt, de ennél jelentősebb volt a nyújtott hitelek növekedése: 2014-ben még 7 milliárd volt, három évvel később már 30 milliárd.

Ezek a hitelek javarészt az MNB növekedési hitelprogramjának forrásait helyezték ki cégeknek. Ám ezek közül arányaiban nagyon sok vállalkozás kötődött Matolcsy György vagy Szemerey Tamás, illetve családjuk köréhez – többek között Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám bútorgyár-vásárlásánál is ez a bank nyújtotta a hitelt. (Amikor Szemerey Tamás 2014-ben megvásárolta a korábban Hanhwa Bank, majd Evobank néven futó pénzintézetet, éppen a Matolcsy-féle, kisebb cégeket segítő hitelprogram miatt nevezte át a bankot.) De Matolcsy György mindkét fiának ingatlanvásárlásait is hitelezte az NHB. További érdekesség, hogy az NHB saját tulajdonosának érdekeltségeit is finanszírozta, ami – az így létrejövő érdekellentét miatt – nem feltétlenül szabályos.

Arról is lehet némi információnk, milyen cégek dönthettek úgy, hogy a Növekedési Hitel Bank számláján tartják a pénzüket. Az MNB-s Pallas alapítványok indulása óta változó mennyiségű, 3-30 milliárd forint körüli összeget tartottak az NHB számláján betétként. Ezt később az alapítványok maguk kivették, ám nem kizárt, hogy az alapítványok cégei vagyok azok befektetési alapjai továbbra is milliárdokat tartanak az apró bank számláin.

Szemerey Tamás az utóbbi években egy jelentősebb méretű bank, az MKB 32 százalékos tulajdonosa is lett.

Pénz matolcsy györgy nhb növekedési hitel bank szemerey tamás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kasnyik Márton
2019. július 21. 14:58 Pénz

A pénzügyi válság, ami négyszáz éve romba döntötte Németországot

A hercegek egymást akarták aláásni a pénzrontással, de végül mindenki rosszul jött ki az őrületből.

Torontáli Zoltán
2019. július 18. 11:09 Pénz

Érthetetlen, hogy a Tesla miért ér annyit, mint a Mercedes

Teljesen mást gondolnak a befektetők az autógyárakról, mint amit tankönyv szerint gondolniuk kellene.

Avatar
2019. július 12. 10:27 Pénz

Egyre többet faragnak Magyarország olcsóságából az emelkedő árak

Évek óta nem nőtt olyan gyorsan az infláció Magyarországon, mint tavaly, és mivel az EU-ban szerényebb volt a drágulás, már kevésbé számít olcsónak hazánk.

Fontos

Torontáli Zoltán
2019. július 21. 08:12 Élet, Közélet

Hiába akarod elkerülni a génmódosított alapanyagú élelmiszereket, ez lehetetlen

Abban a hisztérikus megközelítésben, amely Magyarországra is egyre jellemzőbb, nem sok értelme van a GMO-ellenességnek.

Jandó Zoltán
2019. július 19. 16:07 Közélet

Júliusra elfogyott a kormányplakátokra szánt 20 milliárd, de jut még rá pénz

Hetvenmilliárd ment el a korábban kék hátterű, később Soros György arcképével díszített, mostanában pedig mémmé vált stockfotókat használó kampányokra.

Bucsky Péter
2019. július 19. 06:45 Közélet

2 milliárdos autópályalehajtót kap Mészáros Lőrinc ásványvizének palackozóüzeme

Mészáros Lőrinc barátja építi, az engedélyeket rohamtempóban adták meg.