Fontos
Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.
Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.
A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.
Magyarországon gondolják a legkevesebben, hogy az egészségügyi rendszer ugyanazt az ellátási színvonalat biztosítja mindenkinek abból a 31 országból, ahol az Ipsos 2024 nyarán felmérte erről az emberek véleményét.
Azonnal megjelent több nagy banknál az a teher, amelyet egy korábbi kormánydöntés alapján a devizaváltásokat is tartalmazó tranzakciók után vetett ki az állam októbertől.
A nyugdíjrendszer hosszabb távú kihívásaival most nem foglalkozna a kormány, csak a választások előtti évre vonatkozóan módosítana ideiglenesen egy szabályt, vélhetően annak reményében, hogy javuljon a lakosság gazdasági helyzetértékelése.
Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.
A Telex kiadója, a Van Másik Zrt. 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a G7 kiadójában hétfőn. A döntést egyhangúlag támogatta a Telex szerkesztőségét képviselő testület, a menedzsment és a főszerkesztő. Ez a lépés már a G7 tavaszi megvásárlása óta tervben volt, és most elérkezett az ideje, hogy megvalósuljon. A következő lépés 2025-ben a G7 munkatársainak tulajdonszerzése lesz, amikor a Telexhez hasonlóan az újságírók is tulajdonossá válnak majd a lapjukban.
Javul a költségvetési helyzet, és az idei hiánycél teljesülhet is, de azért jövőre nem lesz könnyű dolga a kormánynak, ha a választások előtt hangulatjavító intézkedésekre akar költeni.
Magyar vonatkozása is van a szlovén kerékpáros, Tadej Pogačar világbajnoki győzelmének. A szlovén szövetség egyik szponzora ugyanis az idén május óta a Mol. Bár a hazai kerékpársport is egyre eredményesebb, itthon nem tolonganak a szponzorok.
Nincs elég kapacitás idehaza, de nem ez az egyetlen oka, hogy százával keresik fel magyar párok a cseh, osztrák és szlovák termékenységi klinikákat.
Átalakítaná a napelemek és napkollektorok elhelyezésére vonatkozó szabályokat a kormányzat, és ezzel jelentősen korlátoznák, hogy hova lehet ilyen berendezéseket telepíteni. A szövetség szerint a tervezet elfogadhatatlan, és hosszabb társadalmi egyeztetésre lenne szükség.
Fehérjeliszt, organikus olaj és talajjavító – az élelmiszeripari melléktermékekből számos hasznos anyag kinyerhető. Ehhez a megfelelő technológiát az Agroloop esetében a fekete katonalegyek „szállítják”: ezek lárvái alakítják át lenyűgöző hatékonysággal a biomasszát értékes szubsztanciákká. A 2020-ban indult agrotech cég egyike azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyeket az UniCredit Csoport az Európai Beruházási Alappal (European Investment Fund, EIF) aláírt keretgaranciájával, a magyar UniCredit Bank közreműködésével támogat.