A múlt héten derült ki az Államadósság Kezelő Központ beszámolójából, hogy Magyarország április 19-én egymilliárd euró értékű hitelt vett fel három kínai állami banktól, a Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól és a Bank of Chinától, hároméves futamidőre. A hitelfelvétel céljáról Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a pénz „beépül az állam finanszírozásába, úgy vettük fel, hogy főként infrastrukturális fejlesztésekre mennek”.

Ugyan Nagy és a kormány más tagjai már jó ideje tömjénezik a kínai gazdasági kapcsolatok előnyeit, a kínai állami bankrendszertől való hitelfelvétel több szempontból is meglepő. Egyrészt alapesetben Magyarország számára a banki hitelnél jóval kedvezőbb feltételrendszerű források is rendelkezésre állnának infrastrukturális és energetikai beruházások finanszírozására: az európai kohéziós forrásokból és a jelentős részt az energetikai átállást támogató NextGenerationEU gazdaságélénkítő csomagból vissza nem térítendő támogatások állnak rendelkezésre, és az európai fejlesztési bankok (például az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) is a piacinál jobb feltételekkel nyújt kölcsönöket. 

A probléma persze, hogy ezen források jelentős részét az Európai Bizottság jogállamisági aggályok miatt blokkolta: a jelek szerint a magyar kormány a jogállamisági kérdések rendezésénél hatalmi érdekei szempontjából előnyösebb megoldásnak tartja, ha jóval drágább, cserébe a politikai feltételektől mentes (illetve eltérő politikai feltételrendszerű) kínai forrásból próbálja kiváltani az uniós pénzt. 

Másrészt Nagy a pénz állami finanszírozásba való beépülésére vonatkozó megfogalmazása alapján úgy tűnhet, hogy a magyar állam a korábbi, konkrét projekteket fedező kínai hitelekkel szemben most részben folyó kiadásai finanszírozására és a költségvetési hiány betömésére vette fel a jelentős összeget.

Ez azért meglepő, mert

a Magyarország fejlettségi szintjén lévő országokra nem jellemző, hogy kereskedelmi banki hitelekkel finanszírozzák magukat,

hiszen a nyílt piacon való kötvénykibocsátással jellemzően jobb feltételekkel tudnak pénzt szerezni. Különösen igaz ez a kínai hitel esetében: korábbi hitelszerződések adatai alapján a kínai állami bankok kvázi államközi hitelezése szigorú feltételek mellett zajlik, és legfeljebb azon fejlődő országok számára jelent rentábilis lehetőséget, amelyek gyenge gazdasági és pénzügyi helyzetük miatt a piacról nem, vagy csak rendkívül drágán tudnák finanszírozni magukat. 

Ezen országok körében viszont jobb híján valóban erős a kínai források iránti igény: egyes összesítések szerint Peking nemzetközi hitelezésének többsége ma már a megingott finanszírozási helyzetű, költségvetési gondokkal küzdő országoknak nyújtott likviditási segítségnyújtásból és deficitfinanszírozásból áll. Így ha a hazai hitelfelvétel valóban nem konkrét beruházásokat fizet majd, hanem „beépül az állam finanszírozásába”, akkor Magyarország Argentína, Egyiptom és Pakisztán útjára lép a kínai hitelfelvétellel.

Övezetből mentőöv 

Kína nemzetközi hitelezése a 2010-es években jellemzően az Övezet és út kezdeményezés (BRI) nevű program égisze alatt zajlott, amelynek keretében jellemzően kínai cégek külföldi infrastrukturális, energetikai, nyersanyag-kitermelési és újabban digitális beruházásait finanszírozták.

A BRI keretében a visszafogottab becslések szerint néhány százmilliárd, a megengedőbbek szerint több mint ezermilliárd dollárt helyeztek ki az állami tulajdonban lévő kínai fejlesztési és kereskedelmi bankok, döntően alacsony jövedelmű és feltörekvő gazdaságokba, Délkelet- és Közép-Ázsiától a Közel-Keleten és Afrikán át Latin-Amerikáig vagy akár a Balkánig. Ennek a részeként kezdődött meg a Budapest-Belgrád vasútvonal építése is, amelyre a magyar kormány hasonló méretű, mintegy 917 millió dolláros hitelt vett fel a Kínai Eximbanktól. 

A BRI azonban az elmúlt években jelentősebb újragondoláson esett át a projektek sokasodó bedőlése és a fogadóországok eladósodásának fenntarthatatlansága, a kínai gazdasági függőséggel kapcsolatos politikai kételyek, valamint a koronavírus-járvány és az azt követő, a fejlődő világban relatíve súlyosabb válság hatásai miatt. Ennek keretében egyrészt a BRI forrásait elkezdték a kisebb és jobban átgondolt projektek felé terelni, és a kikötők, autópályák és repülőterek mellett megjelentek az egészségügyi, technológiai és termelőberuházások is. 

Másrészt a fejlődő országok pénzügyi problémáinak sokasodásával Kína kénytelenné vált egyre gyakrabban és egyre nagyobb összegben hitelezni a bajba jutott politikai és gazdasági partnereinek folyó költségvetési kiadásait, deviza- és fizetésimérleg-hiányát, pénzügyi stabilizációját is.  

Sebastian Horn, Bradley Parks, Carmen Reinhart és Christoph Trebesch, a Kieli Egyetem, a Harvard Egyetem és a Világbank közgazdászainak elemzése szerint a kínai jegybank 170 milliárd dollár értékben nyújtott likviditási segélyt devizaswap-megállapodások keretében; valamint további 70 milliárd dollár értékben adott mentőhitelt az állami fejlesztési bankokon és a belső, illetve nemzetközi piacon technikailag kereskedelmi bankként funkcionáló, de államközi tevékenységük során és a stratégiai szektorokban politikai ukázt követő négy nagy állami tulajdonú bankóriáson keresztül. 

Ezzel a kínai pénzügyi mentőcsomagok értéke az általuk vizsgált időszakban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezésének 20 százalékával volt egyenértékű, más szóval

Kína a világgazdaság második legnagyobb végső hitelezőjévé vált.

Ez a folyamat a kínai hitelezés struktúráját is alapvetően átalakította: míg 2013-ban az alacsony és közepes jövedelmű országoknak nyújtott kínai hiteleknek mindössze 5 százalékát tették ki a likviditási gyorssegélyek, ez az arány 2022-re 60 százalékra nőtt. 

Argentína, Egyiptom, Pakisztán

A kedvezményezettek közül három szereplő emelkedik ki. Kína még az előző, balpopulista kormány alatt vált Argentína egyik legfőbb pénzügyi támaszává: az évtizedek óta ciklikus hiperinflációval és adósságválsággal küzdő ország nagyrészt kínai likviditás segítségével törleszti a legutóbbi IMF-hitelét. A kínai finanszírozás annak ellenére is folytatódott, hogy a tavalyi elnökválasztáson hatalomra jutó unortodox Javier Milei elnök ideológiai megfontolásokból megpróbált hátat fordítani Kínának, a BRICS-ből is kiléptette országát. Később azonban szembesülnie kellett azzal, hogy a kínai hitelek és a kínai vállalatok jelentős argentínai vagyonszerzése miatt nem reális elereszteni Kína ölelését.

A másik nagy kedvezményezett Egyiptom, amelyet 2016-ban kezdett el erőteljesebben hitelezni Peking, elsősorban a Kínai Fejlesztési Bankon keresztül, amely kezdetben dollárforrásokkal enyhítette az ország devizahiányát. A legutóbbi nagyobb tranzakciónál tavaly a fejlesztési bank tavaly például a magyar hitelhez hasonló, 7 milliárd jüanos (akkori árfolyamon nagyságrendileg egymilliárd dolláros) kölcsönt adott az egyiptomi jegybanknak, de a devizaswapok értékét tekintve is jelentős Egyiptom kínai függősége.

A harmadik nagy érintett Pakisztán, amely a BRI első hullámának legnagyobb vasúti és energetikai projektjeinek helyszíne volt, és ennek keretében az ezredforduló óta mintegy 67 milliárd dollárnyi kínai hitelt vett fel független kutatók szerint. Ezek felhasználása ugyanakkor nem sikerült valami fényesen, és a kormány gazdaságpolitikai baklövéseivel fűszerezve oda vezetett, hogy az ország egyszerre kénytelen az IMF-fel és Kínával egyezkedni a hitelek átstrukturálásáról. (Érdekes adalék, hogy Orbán Viktor éves tusnádfürdői geopolitikai megfejtésében, amikor arról beszélt, hogy Ázsia lesz a világ központja, négy országot említett név szerint, köztük a permanens pénzügyi csődben lévő Pakisztánt). 

A kínai pénzügyi mentőöv egy további régi használója Venezuela, ahol a bolivári szocializmus tragikus válságot, áruhiányt, évtizedes hiperinflációt és milliós elvándorlást okozott. Az ország még 2007-ben nyitott egy 50 milliárd dolláros hitelkeretet Kínánál, amelyet olajból terveztek törleszteni, ám az állami olajcég félremenedzselése és az általános gazdasági válság miatt a dolog hamar kisiklott, és azóta kétszer is újra kellett tárgyalni a kölcsönök rendezését. A legutóbbi megállapodás keretében Venezuela 2019-ben 19 milliárd dollárnyi hitel visszafizetésére kapott haladékot. Hasonló, olajfedezetű kölcsönt vett fel korábban Kínától Ecuador is, bár ott nem okozott ekkora problémát a törlesztés.

A sorba az utóbbi években beállt Törökország is, amely a líra összeomlásának idején kapott nagyobb devizainjekciót a kínai jegybanktól. A további swap-felhasználók között volt korábban Oroszország, Mongólia, Nigéria és Suriname is. Egyiptomhoz hasonlóan a Kínai Fejlesztési Banktól kapott dollárlikviditást 2019 után Belarusz, Kenya és Omán, Sri Lanka pedig mindkét programból részesült 2022-es csődje miatt. Az európai országok közül eddig egyedül Bulgária szerepelt a kínai mentőcsomagok kedvezményezettjei között, de az érintett hitelfelvétel az ezredforduló után, jó húsz évvel ezelőtt történt, azaz nem mai történetről van szó.

Rosszabb kondíciók, legalábbis pénzügyi szempontból

A kínai mentőövvel kapcsolatban gyakran felmerül, hogy Peking stratégiai vagyoneszközöket, például olajlelőhelyeket, bányákat, szántóföldeket és hasonlókat szerez meg az adósságért cserébe, bár erre nem sok bizonyíték van. Sőt, a kínai gazdasági és pénzügyi érdekeknek sokkal jobban megfelelne, ha az érintett államok nem csődölnének be, és nem kellene finanszírozni a talpra állításukat. 

A kínai hitelek egy jóval szélesebb körben megerősített jellemzője az átláthatóság hiánya és a hitelezésről való világos kommunikáció és adatszolgáltatás elmaradása. Ezt azért szokás problémásnak tartani, mert a Magyarországnál is gyengébb transzparencia mellett működő rendszerekben a valós hitelállomány titkolása torzítja az állam finanszírozási helyzetének megítélését és ezzel fokozza a pénzügyi kockázatokat. 

Azon hitelszerződések alapján, amelyek részletei ismertek, az is látszik, hogy a kínaiak rosszabb pénzügyi kondíciókat kínálnak az alternatívákhoz képest. Hornék összesítése szerint:

• A kínai hitelek átlagos kamata mintegy 3 százalékponttal magasabb az IMF-mentőcsomagokhoz viszonyítva. 
• Hasonló a különbség, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve devizaswap-üzleteihez viszonyítanak: a Fed jellemzően 25 bázispontos (0,25 százalékos) felárat számol fel a londoni bankközi kamatszint (Libor) felett, míg a kínai swapok esetében 200-400 bázispont (2-4 százalék) a felár a sanghaji bankközi piachoz viszonyítva.
• Jóval kisebb az eltérés az amerikai pénzügyminisztérium korábbi államközi hiteleinek és az eurózónás adósságválság idején kialakított mentőcsomagok kamataihoz képest: utóbbihoz viszonyítva mintegy 2 százalékpont, előbbihez viszonyítva pedig minimális a kínai felár. (Az amerikai kormány hitelezése ugyanakkor nagyrészt az 1980-as évek latin-amerikai adósságválságainak idején történt, a jelenleginél jóval magasabb nemzetközi kamatkörnyezet mellett, ezért az összehasonlítás kicsit sántít.)
• Kína a hitelek átstrukturálása és leírása terén jóval kevésbé kompromisszumkész az IMF-nél és más nyugati hitelezőknél: általában a futamidő meghosszabbításával kezeli a fizetésképtelenséget, de nem engedi el a kölcsönöket vagy azok egy részét, és hiába hitelez magasabb kamattal és rosszabb feltételekkel, az újratárgyalás esetén a Világbankkal és az IMF-fel azonos feltételeket követel saját, névleg piaci bankjai számára.

A kínai hitel nagy előnye a világ kormányai számára, hogy az IMF-fel szemben Peking nem támaszt konkrét gazdaságpolitikai feltételeket a pénz folyósításáért cserébe, és az EU-val ellentétben jogállamisági igényei sincsenek. A politikai elvárásoktól ugyanakkor a kínai hitel sem mentes: a hitelszerződéseknek gyakran része egyes tágabb kínai érdekek védelme, és arra is van némi statisztikai bizonyíték, hogy a kínai hitelben részesülő országok szorosabban igazodnak Peking külpolitikai érdekeihez. Ezzel együtt a magyar kormány esetében a Kína-kompatibilis külpolitikai magatartás bőven megelőzte a hitelfelvételt, azaz az igazodás önkéntes alapon történt.  

A magyar hitelfelvétel kondíciói nem ismertek, és az eset nyilvános bejelentésének hiánya felvet átláthatósági kérdéseket: az ÁKK jellemzően előre kommunikálni szokta a hasonló lépéseket és azok részleteit, főként egy ilyen jelentős összegű külső forrásbevonás esetén. A fenti példák alapján mindenesetre a nemzetközi piaci lehetőségekhez és uniós alternatívákhoz képest vélhetően van némi felára az ügyletnek. Az ÁKK az év elején 4 százalékos kamatra bocsátott ki eurókötvényt, ami a kínai átlag alatt van (bár a kínai átlag jelentős részt kockázatosabb országoknak folyósított hitelekből tevődik össze).  

Magyarország a költségvetés súlyos hiánya és az uniós források egy részének elapadása ellenére fejlettségét és pénzügyi helyzetét tekintve más ligában mozog a fent említett államoknál. Az 54 ezer 870 milliárd forintos  államadóssághoz, illetve a magyar állam finanszírozási képességéhez képest az egymilliárd eurós összeg nem jelentős, bár a külső adósságot számottevően megemelte, a júliusi állás szerint a teljes devizaadósság 2,5 százalékát, a devizahitel-állomány 12 százalékát tette ki ez az egyetlen hitel. 

A korábbi példákkal szemben mindenesetre egyáltalán nem egy klasszikus mentőövről van szó, pusztán pénzügyi szempontból pont ezért is meglepő, és vélhetően inkább a fent említett politikai motivációkkal magyarázható a lépés. 

Amerika is így kezdte

A feltételrendszer lazasága ugyanakkor idővel változhat, legalábbis a történelmi példák és kutatói várakozások alapján. Az országukat csődbe vagy legalábbis súlyos költségvetési válságba vezető kormányok politikai alapú, feltételektől mentes kimentése hosszabb távon konzerválhatja az elhibázott gazdaságpolitikát, akadályozza a rendszer társadalmi elszámoltathatóságát, és így általában nem oldja meg a válságokhoz vezető problémákat, csak elódázza azokat.

Sebastian Horn és szerzőtársai szerint e tekintetben a kínai pénzügyi mentőcsomag-politika jelenleg ott tart, ahol az Egyesült Államok az 1930-as években és a második világháború utáni egy-két évben járt: akkor Washington a Feden és az amerikai Export-Import Bankon keresztül ad-hoc jelleggel kezdett pénzügyi mentőövet nyújtani a számára politikailag és gazdaságilag fontos latin-amerikai és európai kormányoknak, ám később az eseti problémákból tanulva kénytelen volt létrehozni egy átfogó intézményrendszert (az IMF-et és a Világbankot) a stabilizációs mechanizmusok megszilárdítása végett. 

A kínai hitelezési aktivitás növekedési üteme alapján hamarosan Kína is eljuthat arra a pontra, amikor ezeket a széttartó hitelezési formátumokat kénytelen lesz egy fedél alá terelni, és létrehozni egy központosított, világos feltételrendszerrel működő intézményi keretet a pénzügyi gyorssegélyek összefogására.

Ez persze a Washington és Peking közötti gazdaságfilozófiai és geopolitikai nézet- és érdekellentétek miatt vélhetően máshogy fog kinézni, mint az IMF vagy a Világbank, az EU-ról nem is beszélve. A globális pénzügyi stabilitás szempontjából ezzel együtt ez egy pozitív fejlemény lenne, hiszen az államcsődök megakadályozása és a destruktív költségvetési válságok elsimítása rövid távon az érintett államoknak és a világgazdaság egészének is jó.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ államadósság Államadósság Kezelő Központ hitel Kína Magyarország Olvasson tovább a kategóriában