Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. január 3. 11:36 Közélet, Pénz

A magyar tulajdonú vállalatokba öntik a beérkező uniós pénzeket, és cél, hogy még többen dolgozzanak

Nagyüzem van a magyar gazdaságpolitikában:

  • A szilveszter előtti napon kiderült, hogy a költségvetés 2023-as hiánya még annál is jobban elszállt, mint amit korábban elszállásnak terveztek;
  • Varga Mihály pénzügyminiszter az új évet az első uniós pénzek beérkezésének hírével nyitotta;
  • Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig az Indexen közölt cikkében többek között már azt is részletezte, hogy ezeket mire fogják elkölteni.

Számokban: a költségvetés hiánya 2023-ban a GDP 5,9 százaléka lehetett, ezt főműsoridőn kívül, december 30-án, szombat este tették közzé. A Pénzügyminisztérium október elején adta fel a korábbi 3,9 százalékos várakozását, de még így is masszívan tévedett (kevesebb mint három hónap alatt), hiszen akkor még 5,2 százalékos lyukat prognosztizált.

  • Elemzők már korábban 6 százalékos deficitet jósoltak, ami a jelek szerint egészen közel állt a valósághoz.
  • Az uniós pénzcsapok közben elkezdtek megnyílni, a pénzügyminiszter öt nap alatt 470 milliárd forint beérkezéséről számolt be.

Háttér: a magas költségvetési hiány elsődleges oka a belső kereslet általános összeomlása volt, a nagy infláció miatt a vállalatok és a lakosság egyaránt visszafogta költéseit, ami a fogyasztással kapcsolatos adók bevételét nagyon visszavetette. Ehhez társult még az uniós pénzek elmaradása (és több más kedvezőtlen körülmény is).

Felülnézet: a kormány idén egyértelműen a belső fogyasztást akarja stimulálni, ez derül ki Nagy Márton indexes cikkéből is.

  • A miniszter a tipikusan belföldre termelő vállalatok-iparágak felpörgetéséről ír, ami erősen leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a kétpólusú magyar gazdaságban nem a multikra, hanem a jellemzően magyar tulajdonban lévő, de kisebb méretű és alig exportáló cégekre akarnak koncentrálni (ebben egyébként nincs sok újdonság).
  • Az ő támogatásukra megy majd a tervek szerint az uniós pénzek jelentős része is, például hitelprogramok formájában.
  • Erős a szándék a foglalkoztatás további növelésére is, a miniszter szerint még mindig van az országban 300 ezer inaktív, potenciális munkavállaló. Az ő keresetük is a belső fogyasztást növelné.

Igen, de: Zsiday Viktor befektetési szakember úgy véli, a költségvetési kiadásokat ki kellene igazítani, mert ilyen állapotban a magyar gazdaság nagyon sebezhető egy jövőbeni válságban. Szerinte a magyar kormánynak két lehetősége maradt: vagy 2-3 év alatt megszorításokkal stabilizál, vagy elodázza ezt, de akkor később még nehezebb helyzetbe hozhatja magát.

Mi várható? 2024-re jelenleg még a kormány két meghatározó tárcája között sincs összhang a GDP várható növekedéséről (amihez többek között a költségvetési hiányt is mérik majd), hiszen a Pénzügyminisztérium 3,6 százalékos, a nemzetgazdasági viszont 4 százalékos növekedést jósol.

  • Cser Tamás, a Hold Alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelője decemberben a G7-nek azt mondta, hogy ő a 3 százalék körüli előrejelzéseket is túl optimistának tartja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ megváltozott, korai temetni az inflációtA kormányzati költekezés és a jegybanki szigor közötti ellentét nem magyar sajátosság, miközben az infláció elleni harcot még nem nyertük meg – mondja Cser Tamás, a Hold Alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelője.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMásodszor emelte meg a hiánycélt a kormány, és messze még az év vége3,9 helyett 5,2 százalékra módosította a kormány az idei költségvetési hiánycélt, most már csak az a kérdés, hogy ehhez kellenek-e még extra intézkedések.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz gdp hiány infláció költségvetés nagy márton uniós pénzek Varga Mihály Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. február 10. 17:14 Közélet, Vállalat

Exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött Tiborcz István

A miniszterelnök veje így bármikor könnyen leugorhat a Botaniq Budai Klubba egy-egy játékpénzes szerencsejátékestre.

Vámosi Ágoston
2025. február 10. 16:38 Közélet, Pénz

A legyőzött, lefeküdt infláció fenyegeti újra a családokat a kormány szerint

A nemzetgazdasági miniszter korábban már győzelmet hirdetett az infláció fölött, most mégis újra felvetette az árstopok bevezetését.

Jandó Zoltán
2025. február 10. 10:34 Közélet, Vállalat

Könyvelési trükkel tették nyereségessé a NER-oligarchák jachtoztatását

Ráébredtek, hogy sokkal lassabban csökken a jachtok értéke, mint amivel eddig számoltak. Közben az ötvenméteres luxushajójukat senkinek nem tudják eladni.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 10:31 Világ

A fegyvergyártásban is fontos fém kivitelét korlátozza a piacot uraló Kína

A globális volfrámtermelés 80 százalékát Kína adja, amely most a kereskedelmi háborúban igyekszik kihasználni domináns pozícióját.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.