Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. december 13. 16:13 Adat, Közélet

Bárki kereshet nettó félmilliót a NER-es ingatlankirály szerint, de rosszul lát a pályán

A nagy állami közbeszerzéseken egyre gyakrabban sikeres, Tiborcz Istvánnal vagy Mészáros Lőrinccel is üzletelő Balázs Attila, a Bayer Construct Zrt. vezére egy interjúban arról beszélt, hogy csak az nem keres ma 500 ezer forintot Magyarországon, aki nem akar dolgozni, de a statisztikák alapján rosszul látja a hazai bérhelyzetet.

Mi történt? Nagyinterjút adott a Telexnek Balázs Attila, a Bayer Construct Zrt. vezérigazgatója, amelyben többek között arról is beszélt, hogy a fejlesztőknek és a kivitelezőknek is van felelőssége abban, hogy befagyott az újlakáspiac, mert túl gyorsan emeltek árat. Szerinte ezért megfizethető lakást kell építeni a „megfizethető” magyar bérek mellé.

  • Az új csok plusz kapcsán elmondta, hogy annak nagyon örülnek, és megjegyezte, hogy ugyan az 50 milliós hitel 3 százalékos fix kamattal 200-300 ezer forintos törlesztőrészletet jelent, de mivel „ma aki dolgozni akar, az az 500 ezer forintot meg tudja keresni Magyarországon”, ezért egy házaspár egymillió forintos havi bevételből ezt már ki tudja gazdálkodni.
  • „Ez így már egy működőképes jelenkori üzleti modell, ami annak köszönhetően lehet realitás a cégcsoport számára, mert a technológiafejlesztésekkel elért hatékonyságnöveléssel a magas szintű kivitelezési minőség megmaradt, míg az ár csökkent” – mondta.

Tágabb kontextus: nehéz olyan statisztikát találni, amely alapján legalább megközelítőleg igaz lenne az az állítás, hogy az 500 ezer forint megkeresésének csak az lenne a feltétele ma Magyarországon, hogy valaki dolgozni akarjon.

  • A nettó átlagbér kedvezményekkel együtt 370 ezer forint volt Magyarországon a legfrissebb, szeptemberi KSH-adatok szerint, a „tipikus” magyar munkavállaló keresetéről jobban árulkodó medián kereset pedig 311 ezer forint (szintén kedvezményekkel).
  • Bár az alábbi statisztikát torzítja, hogy nemcsak dolgozók, hanem például gyerekek és nyugdíjasok is beletartoznak, a becslésünk*A jövedelmi ötödök szerinti nettó jövedelmekre a KSH-nak 2022-ig vannak adatai, ezeket a jegybank Inflációs jelentésében szereplő, 2023-ra vonatkozó nemzetgazdasági bruttó átlagkeresetre vonatkozó növekedési előrejelzéssel szoroztuk fel. szerint még így sem túlzás az a feltételezés, hogy a magyar társadalom 80 százalékára, az első négy jövedelmi ötödre biztosan igaz, hogy nem csak azért nem keresnek meg 500 ezer forintot, mert nem akarnak dolgozni.

Igen, de: Balázs Attila saját cégében igaz lehet az állítás, a cégadatok szerint a Bayer Constructnál a fizikai állományban dolgozók bruttó bére átlagosan közel 760 ezer forint volt 2022-ben, amelynek a nettója már meghaladja az 500 ezer forintot.

Felülnézet: európai összehasonlításban Magyarországon az egyik legrosszabb az ingatlanok megfizethetősége, ráadásul a megfizethetőség romlása is kiemelkedő volt 2016 és 2022 között a Deloitte európai országok ingatlanpiacát elemző idei jelentése szerint.

 
  • Tavaly Magyarországon egy átlagos 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához 10,2 évnyi átlagbérre volt szükség, ami jelentős romlás 2021-hez képest, amikor még csak 9,6 évnyi fizetést kellett összespórolni.
  • A hatodik legkevésbé megfizethető volt Magyarország a 21 ország közül, amelynek 2022-re vonatkozóan kiszámolták a megfizethetőségét.

Mi várható? A jegybank jövőre 10-11,2 százalékos béremelkedésre számít. A szeptemberi béreket ennek az átlagával felszorozva sem közelednénk ahhoz, hogy Balázs Attila pontosabban azonosítsa be a piacát, az átlagbér így ugyanis még mindig csak 410 ezer, a medián pedig 344 ezer forint lenne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVéletlenül derült ki a kormány 244 milliárdos projektje, amiről hónapok óta titkolóznakTöbbek között egy olyan állami szervezetet akarnak az új projektbe költöztetni, amely 5 éve kapott teljesen új központot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPofonegyszerű módszerrel rejtik el tízmilliárdok útját a NER oligarcháiKinyomtatnak egy papírt, pár százezerért eladják, átírnak a hátoldalán egy nevet, és máris követhetetlenné vált több milliárd vagy tízmilliárd forint útja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd közpénzt kapottJellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet bérek fizetés jövedelem medián Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2025. március 26. 13:11 Adat, Vállalat

Új Samsung-üzem épül Gödön, felpörgött az év elején az európai villanyautó-piac

A villanyautók forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt az EU-ban, a hibridek népszerűsége továbbra is kitart, ami segíthet a szenvedő magyar gyáraknak.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 15:55 Adat, Világ

Konganak a gáztárolók, több uniós ország lazítana a szabályokon

Az uniós gáztárolók feltöltésére vonatkozó szigorú szabályok lazításáról egyeztetnek a közösség tagállamai. Sokan a spekulánsoktól félnek.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.