Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. július 18. 20:31 Közélet, Vállalat

Az okos lányt igyekszik utánozni a kormány, kivezetés helyett csak felezgeti az extraprofit adókat

A kormány ismét módosította az extraprofit adókról szóló rendeleteket, ezúttal leginkább a Mol és a Magyarországon termelő-fejlesztő gyógyszercégek az érintettek.

Számokban:

  • A kőolajtermék-előállító, azaz praktikusan a Mol Nyrt. az árbevétele alapján fizet különadót, az újdonság ezúttal az, hogy ennek 2024-es mértéke 1 százalék lesz, szemben az addig érvényes 2,8 százalékkal.
  • A gyógyszercégek a bevételük alapján sávosan fizetnek adót, ennek mértéke jelenleg 1, 3 és 8 százalék, jövőre pedig a fele, 0,5, 1,5 és 4 százalék lesz. Újdonság, hogy ez az adó csökkenthető a Magyarországon végzett beruházásokkal és k+f tevékenységgel, legfeljebb 50 százalékig.
  • Ugyancsak beruházással és k+f tevékenységgel lehet 50 százalékig csökkenteni a másik, 40 százalékosra emelt gyógyszeres adót, amit a cégek a tb-támogatott termékek bevétele után fizetnek.

A bányajáradékot az eddigi fix kulcs helyett sávos rendszerűvé alakították át.

A légitársaságok extra befizetéseinek szabályait rendelet helyett már korábban külön törvénybe helyezték ki, ennek két-két, egyaránt sávos adókulcsa van, a mostani változás az Izrael területére repülő utasok után fizetett adót az alacsonyabb kulcsokhoz rendeli.

Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group együttműködő jogi partnere szerint a Magyarországon termelő, de exportra is gyártó gyógyszercégek nemzetközi versenyhátránya csökken az adók mérséklésével. A kőolajtermék előállításra kivetett adó csökkentése pedig talán azt jelzi, hogy annak kivezetését nem egyszerre, hanem fokozatosan képzelik el.

A kormány nem először nyúl hozzá váratlanul a rendeletekhez, a módosítások és a jövőbeni kivezetések részben az Európai Bizottságnak tett korábbi vállalásokat is takarják, amelyek az uniós pénzekhez való hozzáféréshez is szükségesek. Kicsit azt próbálja megoldani tehát, mint az okos lány a mesében, teljesíti is az extraprofit adók kivezetésére vonatkozó vállalását, de meg is tartja azokat a költségvetési bevételek érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány is látja, hogy baj van, de inkább áttolja 2024-re az idei költségvetés problémáitA lakosság vásárlóerejének csökkenése miatt brutálisan visszaestek a fogyasztáshoz kötődő adóbevételek, miközben egyre drágább az állam finanszírozása. Kockázatos manőverrel oldaná meg a bajokat a kormány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDonald Trump is csettintene a jövő évi magyar büdzsé nyertese láttánCsaknem 29 százalékkal emelik a jövő évi költségvetésben a védelmi kiadásokat, amivel először emelkedhet NATO-kompatibilis szintre a költési arány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHabár nem úgy tűnik, de végül mindenkinek jobb lesz a szigorú költségvetésMatolcsy György fél éve még kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját. Aztán belenézett a jövő évi költségvetési tervezetbe, és pozitív hangot ütött meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat 2024-es költségvetés adó extraprofit adó gyógyszer költségvetés Mol Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. július 16. 06:02 Közélet, Vállalat

Mr. Russia közel százmillió forintért ad tanácsot a MÁV-nak

Korábban már milliárdos megbízása is volt Magyarországon Klaus Mangoldnak, most valamiért az állami vasúttársaság tart igényt a szolgálataira.

Vámosi Ágoston
2025. július 15. 10:41 Közélet

Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány

Az 5 százalékos újlakás-áfa és a Babaváró hitel is határidős lett volna, de eddig mindig meghosszabbították. A lakásépítési piacra ráfér az élénkítés.

Torontáli Zoltán Váczi István
2025. július 15. 06:00 Adat, Közélet

A Tisza plusz 500 milliárdja sem mozdítaná ki az utolsó helyről a magyar egészségügyet

Az egészségügy finanszírozása olyan mélyre jutott európai összehasonlításban, hogy a felzárkózáshoz jóval több kell. De egy szuperkórház kijöhet belőle.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 16. 14:03 Vállalat, Világ

A CATL akkumulátoraihoz szükséges technológia exportját is korlátozza Kína

Akkumulátorok gyártásához és a lítium bányászatához szükséges technológiák kivitelét is korlátozzák, hogy a versenytársak ne tudjanak felzárkózni.

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Torontáli Zoltán
2025. július 15. 14:03 Élet, Tech

Üzleti életet lehelnek a DÁP-ba, közeledik az aláírt és befotózott papírok korának vége

Újabb lépés ahhoz, hogy ne nyomtassuk ki állandóan a digitálisan már létező adatokat, de az út még nagyon hosszú ahhoz, hogy a DÁP elterjedjen.