Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2023. június 6. 04:34 Közélet

A magyar tanárok sokkal jobb fizetést kapnak a határon túl

Egy évtizede még elképzelhetetlen lett volna, egy olyan kijelentés, hogy a fiatal tanároknak megéri átjárni Romániába tanítani. Pedig a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az Inforádiónak azt mondta, tudnak olyan tanárokról, akik Gyula környékéről átjárnak Aradra, Nagyszalontára, mert sokkal jobban megéri számukra egy ottani magyar iskolában tanítani, mint a hazai oktatási intézményekben.

Az Erdély Ma pedig részletesen összehasonlította a két ország tanárainak jelenlegi fizetését. Bár az kezdő nettó fizetéseket tekintve „csak” egyharmaddal magasabb a romániai pedagógusoké, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ott 18 óra, nálunk pedig 26 óra is lehet a kötelező heti óraszám, akkor már meg is van a kétszeres különbség.

A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb béreket vettük figyelembe. Így is az látható, hogy bár a bruttó bérekben nincs nagy különbség, nettóban viszont Szlovákiában 15 százalékkal magasabb a kezdő tanári fizetés. Igaz, Romániában 13 százalékkal alacsonyabb, viszont az évek múlásával egyre inkább lemaradnak a magyar tanári fizetések. 

Két évtized tapasztalat után a román tanárok harmadával, a szlovák tanárok kétharmadával, 40 év után pedig 15, illetve 81 százalékkal keresnek többet, mint a magyarok. 

Mindez azt jelenti, hogy a jelentős számú határon túli magyar oktatási intézményben ma már jobban keresnek a magyar tanárok, mint Magyarországon.

A hazai tanárbérek a Magyarországhoz hasonló egy főre jutó GDP szintjén lévő két szomszédországban tehát magasabbak, de nem mindegy, hogy milyen képzettség és tapasztalat mellett hasonlítjuk ezeket össze.

Az átlagos fizetésekre nagy hatással van, hogyan alakul a korszerkezete a pedagógusoknak: ha több az idősebb, akkor magasabb az átlag, ha sok a pályakezdő. alacsonyabb. Ezért az átlagbérek összehasonlítása önmagában nem mutatja meg, mennyire vonzó pálya más országokban tanárnak lenni.

Régiós sereghajtó Magyarország 

Az alábbi grafikon az Európai Bizottság gyűjtésében készült arról, hogy a régióban a bruttó bérek a 2020/2021-es tanévben hogyan alakultak.

A szomszédos országok közül csak Szerbiában alacsonyabbak a bruttó tanárbérek, mint hazánkban.

A bruttó béreket vásárlóerő-paritáson is össze lehet hasonlítani, így az egyes országok közötti árszínvonal hatását lehet kiszűrni. Ebben a relációban a szlovák óvodapedgaógusok bére marad csak el a hazaitól, minden más országban sokkal jobban fizetik a pedagógusokat.

A megélhetési költségeket is figyelembe véve a román tanárok másfélszer jobban élnek, mint a magyarok, de a szerbiai tanárok is tizedével tehetősebbek a magyaroknál.

Mindezek az adatok ráadásul bruttó bérekre vonatkoznak, a magyar adórendszer pedig a keveset keresők nem kapnak semmilyen adókedvezményt, így nettó béreket figyelembe véve a magyar tanárok még rosszabbul szerepelnének a listán – ahogy a cikk elején azt saját, idei évre vonatkozó adataink is mutatták.

Nemzetközi szinten példátlanul alacsony tanárbérek

Nem csak arról van szó, hogy Magyarország esete a régióban lenne különleges. Az OECD adatbázisában 29 fejlett országra érhető el adat arról, hogy a tanárok fizetése hogyan alakult 2020-ban amerikai dollárban számolt vásárlóerő-paritáson. Ebben is Magyarország az utolsó az általános iskolai alsó- és felső tagozat esetében. Az OECD átlagtól pedig elképesztő messze van Magyarország, de a helyi árakat figyelembe véve a cseh tanárfizetések harmadával érnek többet.

A magyar tanárbérek persze a hazai diplomás bérekhez hasonlítva is siralmasak. Az erre vonatkozó OECD adatok szerint Magyarország szintén utolsó, csak az Egyesült Államok vetekszik a magyar mutatóval. A szomszédos országok közül csak Szlovákiára érhető el adat: nálunk 2020-ban az általános iskolai tanítók és tanárok a diplomás bér alig 60 százalékát kapták meg, északi szomszédunknál 75 százalék ez a mutató – a cseh érték egy százlékponttal marad el ettől.

Elkerülik a pályakezdők a magyar iskolákat

És hogy mi lett a következménye az alacsony pedagógusbéreknek? A peagógusok generációi hiányoznak a magyar oktatásból. Bár a tanári pálya máshol sem annyira vonzó, de ilyen extrém tanárhiánnyal a régió országai közül más nem küzd.

Az OECD adataiból az látható, hogy a térség országai közül messze Magyarországon a legkevesebb a pályakezdő pedagógus. A 30 év alattiak aránya az OECD összes tagállamában 14,6 százalék, Magyarországon 6,7 százalék. Ezzel szemben Ausztriában a 30 év alatti általános iskolai pedagógusok aránya 17,6 százalék, Szlovéniában 9,2 százalék, Csehországban 8,7 százalék Szlovákiában 8,3 százalék.

Ráadásul a magyar pedagógusok átlagéletkora a legmagasabb 47,2 évvel.Az OECD-ben 43 éve az átlag, Ausztriában és Szlovéniában 44, Szlovákiában 45 év. 

Összefoglalva az adatok azt mutatják, a magyar pedagógusok kevesen vannak, a tanárok idősek és rosszul fizetettek a térségbeli összehasonlításban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden századik magyar gyerek már Ausztriában jár iskolábaA magyar gyerekek száma növekszik a leggyorsabban Ausztriában, néhány éven belül a németeket és a törököket is előzhetik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet oktatás pedagógus pedagógusbér Románia Szerbia Szlovákia tanár bérek Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.