Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. május 11. 17:05 Közélet

Az alacsony mentősbérek miatt is alakulhatnak ki olyan ügyek, mint Gálvölgyi Jánosé

Vizsgálat indult a mentőszolgálatnál arról, hogy megfelelő szakmai döntés született-e Gálvölgyi János ügyében, akihez hozzátartozói szerdán délelőtt hívtak mentőt, de mivel az nem érkezett meg időben, maguk vitték a 74 éves színészt kórházba, ahol lélegeztetőgépre került.

  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, felvilágosítást kért a mentőszolgálattól, de az ügyeleti rendszert vagy a mentőszolgálati ellátást nem kell felülvizsgálni.

Előzmény: Tavaly a mentőautóban meghalt egy nő, akihez 52 perc alatt ért ki a mentő, pedig súlyosan vérzett. A családja beperelte az Országos Mentőszolgálatot.

A szervezet szóvivője szerint Gálvölgyi esetében azt vizsgálják, hogy a híváskor mi hangzott el, milyen tünetekről számoltak be, és hogy helyesen döntött-e a mentésirányítás, amikor úgy ítélte meg, hogy a színész a híváskor nem volt közvetlen életveszélyben.

Négy ok miatt nem érhet ki a mentő időben egy ilyen esetben itthon a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) Facebook-posztja szerint. Ezek a következők:

  • a mentőhívás-mentőküldés nem megfelelő szabályozási háttere,
  • a mentőszolgálat megfelelő kommunikációjának hiánya,
  • a lakosság egészségügyi edukációjának elmaradása a kívánt szinttől és
  • a mentők kapacitáshiánya.

Ezer hívásra Budapesten 150 mentőautó jut, országosan 785 egység áll rendelkezésre, amelyek közül át is tudnak csoportosítani, ha szükséges – mondta Győrfi Pál szóvivő a Rádio 1 Balázsék című rádióműsorában.

  • A kapacitáshiány ugyanakkor a hosszú távú statisztikák alapján is látványos: országosan egyre több feladat jut lényegében változatlan mennyiségű mentőautóra.
 

Ugyanakkor az alacsony bérek is közrejátszanak a túlterheltség kialakulásában az MOMSZ szerint.

  • A fővárosban és vonzáskörzetében akár a mentőgépkocsi-vezetők, akár a mentőápolók vagy mentőtisztek jóval magasabb fizetésekért találnak munkát, mint amelyet a mentőknél el tudnak érni – írják erről.
  • A hiányzó fővárosi kapacitásokat ugyan lehet vidéki felvezénylésekkel helyettesíteni, de mindez hosszú távon a vidéki kapacitások hiányához vezet. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz idei infláció ellensúlyozására se lenne elég a 18 százalékos ápolói béremelésAz év első hónapjaiban már masszívan csökkentek a reálbérek, és a júliustól hatályos emelés csak az év második felében ellensúlyozná a drágulást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet bérek gálvölgyi jános mentő túlterheltség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Avatar
2025. március 13. 13:04 Adat, Közélet

Többen jelentkeztek tanárnak, de hányan kezdenek majd el tanítani?

Első ránézésre kedvezőek az adatok, sokkal kevésbé népszerű azonban a pedagógus pálya a középiskola után, nappali képzésre felvételizők körében.

Fontos

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.