(Fazekas Dóra a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetője, az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Február végén két szomorú esemény is új megközelítésbe helyezte a klímaváltozás elleni küzdelmet – amelyet sokan még most is valamiféle öncélú jóléti tevékenységnek, nem pedig az emberiség hosszútávú létezésének fenntartásáért vívott harcnak tekintenek.

Az Ukrajna elleni orosz katonai invázió, valamint az ebből következő nemzetközi szankciók pillanatokon belül mindenki számára láthatóvá tették, hogy a régóta szorgalmazott üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése, azaz a dekarbonizáció, egyben az energiabiztonság felé mutató egyik legfontosabb lépés is lehetne. Az invázió megindulását követő napokban pedig az IPCC, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete sokkolta tovább a közvéleményt a globális klímaváltozásról szóló, az eddigieknél sokkal borúlátóbb helyzetértékelésével, amely szerint a másfél Celsius-fokot meghaladó általános hőmérsékletemelkedés olyan visszafordíthatatlan, rendszerszintű változásokhoz vezet, amelyek beláthatatlan módon befolyásolják az életünket már a következő években, évtizedekben is.

Tehát a lecke fel lett adva: a fosszilis tüzelőanyagokról az alacsony, vagy leginkább nulla kibocsátású energiatermelés felé történő elmozdulás, azaz

az energiaátmenet halaszthatatlan, azonnali feladattá vált, különösen a háború által leginkább érintett Európában.

Mert míg az olaj és a gáz eddig elsősorban szennyezést és szén-dioxid-kibocsátást előidéző energiahordozóként jelent meg az emberek fejében, az orosz-ukrán válság miatt már mindenki számára láthatóvá vált, hogy ráadásul gazdasági és energetikai függőséget okozó tényező. Mindkét káros hatására megoldás a dekarbonizáció, a kibocsátáscsökkentést eredményező energiaátmenet.

Ez rendben is volna, de hirtelen leszokni a fosszilis és szén-dioxid-kibocsátással járó tüzelő- és alapanyagokról, miközben a jelenlegi életünket meghatározó számtalan tényező épül rájuk, nem egyszerű feladat. Mégis, milyen szempontok vezéreljenek bennünket? A zöld, a környezeti szempont legyen a legfontosabb? Vagy az ellátásbiztonság? Milyen hatásokkal jár az átmenet a társadalom különböző tagjai számára? Hogyan tehető társadalmilag igazságossá az átmenet, miközben különböző rétegeket eltérően érint? Mennyire legyenek erősek a gazdasági szempontok? Megkockáztathatunk-e újabb gazdasági visszaesést az energiaátmenet következtében?

A különböző kormányok és nemzetközi szervezetek állásfoglalásai és célkitűzései jól tükrözik, hogy nincs még teljes egyetértés arról, hogyan lenne igazán célszerű és eredményes a klímasemleges energiaátmenet megvalósítása.

Kiemelt fontosságú a klímasemlegesség megvalósítása közben az ellátásbiztonság fenntartása és az esetleges hátrányos társadalmi hatások ellentételezése

– olvashatjuk a 2020-2050 közötti időszakra készített Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia dokumentumában, amely gyorsan hozzáteszi, hogy szintén cél, hogy az átmenet “egyúttal további gazdasági fejlődést is ösztönözzön”.

Ennek nem mond teljesen ellent, de mégis érezhető a hangsúlyeltolódás az Európai Bizottság oldalán közzétett Európai Zöld Megállapodás megfogalmazásában, amely szerint “az igazságos átmenet mechanizmusa fontos eszköz annak érdekében, hogy a klímasemleges gazdaságra való átállás tisztességes módon menjen végbe, és senki ne maradjon ki.”

Érdemes elemezni kicsit, mit is jelentenek ezek a fogalmak.

A talán az egyik legtöbbet használt kifejezés a „zöld” átmenet, vagy átalakulás, amely elsősorban a környezeti szempontokat veszi alapul, és sokszor öncélú megoldásnak, az emberi tevékenységek drasztikus visszafogásának tűnhet. Talán nem véletlen, hogy ebből a kifejezésből további szín- és árnyalati asszociációk következnek. Például a zöld kötvények esetében négyelemű színskálát használnak, amelyben barnával jelölik az elbukott tranzakciókat, világoszölddel a még éppen megfelelőket, közepes zölddel a nagyobb környezeti hatást elérőket, míg sötétzölddel a legjobb, leghasznosabb programokat.

A másik leggyakrabban használt jelző az „igazságos”, vagy „méltányos” átmenet. Az ITM szerint fontos célkitűzés az is, hogy a költségek nagy részét a legnagyobb szennyező vállalatok fizessék meg és az átmenet miatt ne emelkedjenek a családok rezsiköltségei.

Személy szerint a „zöld” helyett sokkal jobban szeretem a „fenntartható” kifejezést. Ennek is sok értelmezése elterjedt, de a legáltalánosabban alkalmazható, hogy egy adott intézkedés vagy program társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is kiegyensúlyozott legyen. Tehát ez a kifejezés magában hordozza a kívánt „igazságos” és „méltányos” jelleget is.

Mitől lehet fenntartható az átállás?

Erre hozott példákat pont egy évvel ezelőtt az a kerekasztal-beszélgetés, amely a budapesti brit nagykövetség és a Cambridge Econometrics szervezésében azt vizsgálta, miként lehetne a járvány okozta gazdasági visszaesés után fenntarthatóbb módon működtetni a gazdaságot úgy, hogy az ellenállóbb legyen a jövő válságaival szemben. Akkor arra jutottunk, hogy ehhez többféle intézkedésre lenne szükség, többek között a hazai épületállomány energetikai korszerűsítésére, a megújuló energiatermelés felfuttatására és a mezőgazdaság támogatására és zöldítésére. Továbbá abban is egyetértettek a résztvevők, hogy ehhez a kormányzati és pénzügyi szektor szerepe is elengedhetetlen lesz. Ezt az akkori megállapítást egy a napokban megjelent G7-cikk is alátámasztja.

Az elmúlt egy évben rengeteg esemény, intézkedés történt a zöld gazdaságra való átállás területén. Ennek öt fő célterülete lenne az energetika, a zöld mobilitás, a zöld pénzügyi rendszer, a zöld munkahelyteremtés és a zöld demokrácia. Azóta az is kiderült, hogy a magyar lakosság maga is zöld újraindítást vár a kormányzattól. A Greenpeace 2021-es felmérése szerint a magyar lakosság túlnyomó többsége támogatja, hogy Magyarország zöld, fenntartható pályára álljon. A magyarok több mint háromnegyede szeretne zöld pénzügyi csomagokat, és 70 százalékuk csak olyan gazdasági mentőcsomagokat tenne elérhetővé, amelyek nem fokozzák tovább a klíma- és ökológiai válságot.

Sőt, egy újabb felmérés már egyenesen odáig megy, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége egyetért abban, hogy bármilyen összetételű is lesz a 2022-ben megalakuló kormány, kiemelten kell foglalkoznia a klíma- és ökológiai válsággal, és támogatja az ehhez szükséges fontos környezetvédelmi intézkedések bevezetését.

De szükség is lesz a hazai társadalom ilyen széleskörű és egyértelmű támogatására, ugyanis az energiaszektor ÜHG-kibocsátásának csökkentéséhez négy eltérő, de egymást erősítő lépés összehangolt megvalósítására lesz szükség. Miközben a nukleáris kapacitásokat fenn kell tartani, nagyobb arányban kell hasznosítani megújuló forrásokat az energiatermelésben és a lakossági energiafelhasználásban, javítani kell az energiahatékonyságot (épületenergetika) és drasztikusan tovább kell zöldíteni a közlekedést az elektromobilitás elősegítésével.

Mindez azt is jelenti, hogy az energiaátmenet során a legnagyobb kihívások előtt álló régiókon, iparágakon és munkavállalókon kell segíteni a legtöbb intézkedéssel. Bővíteni kell a foglalkoztatási lehetőségeket az új és az átalakulóban lévő ágazatokban, átképzési lehetőségeket kell teremteni, elő kell segíteni a lakóépületek energiahatékonyságát, az energiaszegénység elleni küzdelem érdekében beruházásokat kell megvalósítani, továbbá meg kell könnyíteni a tiszta, megfizethető és biztonságos energiához való hozzáférést.

Ilyen mértékű átalakuláshoz robosztus finanszírozás is kell, de a jó hír, hogy mindez rendelkezésre áll az Európai Unió igazságos átmenet mechanizmusa révén, amely a legkarbonintenzívebb régiók mellett azokra a régiókra összpontosít, ahol a fosszilis-tüzelőanyag ágazat foglalkoztatja a legtöbb munkavállalót. A mechanizmus célzott támogatást nyújt ahhoz, hogy a leginkább érintett régiókban három különböző forrásból

összesen mintegy 55 milliárd eurót tudjanak a tagállamok mozgósítani a 2021–2027-es időszakban az átállás társadalmi-gazdasági hatásainak enyhítése érdekében.

Az alap enyhíteni fogja az átállás társadalmi-gazdasági költségeit, és támogatja majd az érintett területek átalakítását és gazdasági diverzifikációját. Ez magában foglalja a kis- és középvállalkozások által végrehajtott termelőberuházások, a cégalapítások, a kutatás és az innováció, a környezet-helyreállítás, a tisztaenergia-előállítás, a munkavállalói tovább- és átképzés, valamint az álláskeresést segítő és az álláskeresőket aktívan bevonó programok támogatását, továbbá a szén-dioxid-intenzív létesítmények átalakításának támogatását, amennyiben ezek a beruházások jelentős kibocsátás-csökkenéshez vezetnek, és védik a munkahelyeket. A várakozások szerint az uniós finanszírozás 30 milliárd euró beruházást fog mozgósítani.

A tagállamok azt követően hívhatják le a támogatásokat, hogy azonosították a leginkább érintett, támogatásra szoruló területeket és kidolgozták a 2030-ig tartó időszakra szóló, igazságos átmenetre vonatkozó területi terveiket. Ez lezajlott 2021-ben.

A Cambridge Econometrics szakértői csapata Csehország és Románia esetében vizsgálta, hogy az egyes régiókban melyek azok a projektek, amelyekre érdemes ebből az alapból költeni, és mik lehetnek ezek gazdasági és munkaerőpiacra gyakorolt hatásai. A lehetséges és legjobb megtérülést kínáló megoldások között szerepeltek a szennyező források még mindig érvényben lévő támogatásának kivezetése, a szén felhasználásának kivezetése, az elektromos hálózat átalakítása, hogy a megújulókat be lehessen kapcsolni, az elektromobilitás és az energiahatékonyság minél szélesebb körű megvalósítása.

Magyarország esetében ráadásul az átmenet nemcsak a kibocsátás mérséklése szempontjából kívánatos, de az ellátásbiztonsághoz is jelentősen hozzájárulhat, ha sikerül kivezetni az olyan fosszilis energiahordozókat, mint a földgáz, amelynek háromnegyedét importáljuk és amely ezáltal gazdasági és energetikai függőséget okoz.

Az energiaellátás biztonsága egyáltalán nem új szempont, de az orosz-ukrán háború a korábbinál világosabbá és konkrétabbá teszi a jelentőségét. A korábbi dekarbonizációs elképzelések ma egyben energiabiztonsági intézkedések is.

A Cambridge Econometrics korábban megfogalmazta a főbb cselekvési irányokat a dekarbonizáció terén. Ezek – amelyek a jelenlegi kontextusban egyben az ellátás biztonsága érdekében tett lépéseknek is értelmezhetők – a következők:

• Európa gázellátását diverzifikálni kell többek között a cseppfolyós gáz (LNG), a biogáz és a hidrogén előtérbe helyezésével.
• Fel kell gyorsítani a megújuló energiatermelő egységek engedélyezését.
• Javítani kell a gáz- és villamoshálózatok Európán belüli összekapcsolását és szinkronizálását.
• Gázellátási vészforgatókönyveket kell felállítani és biztonságos ellátási forrásokat kell azonosítani.
• Nem utolsósorban pedig a fogyasztási oldalon is népszerűsíteni kell az energiahatékonyabb, körkörös és megújuló energiafelhasználást.

Ez utóbbi – a lakossági és fogyasztói oldalon elérhető gázkiváltás – pedig egyszerre éri el a dekarbonizációs, az ellátásbiztonsági és a társadalmi célokat, ez tehát véleményem szerint az igazán fenntarthatónak nevezhető energiaátmenet.

Az unió igazságos átmenet mechanizmusa – más források mellett – megadja a pénzügyi lehetőséget, míg a háború által kiváltott energiabiztonsági kérdés azonnali cselekvésre ösztönöz a változás érdekében. A hazai elavult lakásállomány programszerű energetikai korszerűsítése – a hőszigetelést és a gázt helyettesítő fűtési rendszerek támogatása – a leghatékonyabb válasz a környezeti, biztonsági, gazdasági és társadalmi kérdésekre. A piaci folyamatokba történő beavatkozás nélkül tudja alacsonyan tartani a családok rezsiköltségét hosszú távon, drasztikusan csökkenti a hazai károsanyag-kibocsátást, felszámolja energetikai függőségünket, továbbá az átalakítások és felújítások a gazdasági teljesítményt és a foglalkoztatást bővítik.

Ez az igazán hosszú távon ható, igazságos és fenntartható energiaátmenet. Mire várunk még?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet energetikai függetlenség földgáz klímacélok orosz-ukrán konfliktus támogatás Olvasson tovább a kategóriában