(A szerző mérnök-közgazdász, 2002-2010 között az MVM Felügyelő Bizottságának elnöke, 2015-2019 között az FGSZ igazgatóságának tagja. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az idei ősz egyik slágertémája a földgázárak minden korábbi rekordot felülmúló szárnyalása.
Már nyáron látható volt, hogy többszörösére növekedett a holland TTF gáztőzsde egynapos ára, és elérte a 45 euró/MWh-t, szeptember végére pedig a 70 eurót is meghaladta. De az árak száguldása még tovább folytatódott, és október elején már a 100 euró/MWh felett is járt a jegyzésár.

Az okok között több tényezőt találhatunk, a keresletnek a járvány előtti szintre történő gyors visszatérésétől, a kínálat szűkösségétől és az alacsony tárolói készletektől kezdve az amerikai LNG ázsiai piacra irányításán keresztül a Gazpromnak az Északi Áramlat 2 működési engedélye kiadásának gyorsítását szorgalmazó törekvéséig. Ezen okok együttesen – megerősítve a spekulációs célú tranzakciókkal – mintegy szinergikus hatásként okozták a korábban példátlan gázáremelkedést, amelynek alapvető szerepe volt az áram árának emelkedésében is, de még nagyobb problémát okozott a földgázt alapanyagként használó műtrágya gyártásban és a termelés leállítását, vagy visszafogását eredményezte egyes országokban.

Rövid távon nem számíthatunk a kínálat érdemi bővülésére, mert a Gazprom szállításai érdemben nem növekednek, a norvégok nem tudnak többet szállítani, és az ázsiai országok LNG éhsége nem csillapodik.

De visszatérhet-e a gázár a korábbi normális tartományba, ha a jelenlegi turbulencia megszűnik? Sokan úgy gondolják, hogy a tél elmúltával megszűnnek a tárolói készletekkel kapcsolatos aggályok, az Északi Áramlat 2 előbb-utóbb megkapja a szükséges engedélyeket, a magas árak vonzóbbá teszik az LNG számára az európai piacot, így helyreállhat a kereslet-kínálat egyensúlya és visszatér az ár a normális – 30 euró/MWh körüli – tartományba. Van azonban néhány olyan tényező, amely arra mutat, hogy

a gázpiacon is az évtizedekkel ezelőtti olajár robbanáshoz hasonló, tartós áremelkedés lesz.

Ennek két döntő oka van: az olajár indexálásról leválasztott önálló gázárazás és az, hogy az LNG globalizálta a gázpiacot.

Az olajár indexálásra épülő árazás visszaszorulását a felhasználói oldalról elősegítette, hogy a földgáz- és olajtermékek egymást helyettesítő szerepe az áramtermelésben minimálisra csökkent, a fűtőolaj mint erőművi tüzelőanyag marginalizálódott, és a gáz(turbina)olaj is csak kiegészítő szerepet játszik az áramtermelésben. A gáz-gáz (tőzsdei) árazás gyors felfutása az előző évtized elején kezdődött a hosszútávú szerződésekből keletkezett többlet mennyiségek és a take or pay kötelezettségek miatt. A felfutó spot piac lehetővé tette a kereslet- kínálat egyensúlyának árakon keresztüli megteremtését, a tőzsdei árak szerződéses árakká minősülése vevői oldalon mérsékelte a mennyiségi és árazási kockázatot.

De az olajárak és a gázárak külön pályán futtatása az olajtermelőknek és a Gazpromnak is érdeke volt, mert alacsony olajárak idején alacsony volt a jelentős volumenben az olajtermelés során kinyert gáz ára is, így duplán veszítettek az áresésen. Az olajár indexálásra épülő árazás ezen túl az olajártól függően maximálta a gáz árát, függetlenül attól, hogy a spot piacon magasabb árat lehetett elérni.

Az LNG gyors felfutása globalizálta a gázpiacot, mert a cseppfolyós földgáz ugyanúgy szállítható a világ bármely pontjára, mint a kőolaj. A CO2 kibocsátás csökkentése miatt a szénbázisú villamosenergia termelés kiváltása jelentősen növeli a földgáz iránti igényt, különösen Ázsiában. Kína és India földgáz felhasználásának növekedése minden bizonnyal ugyanolyan hatással lesz az LNG árára, mint Kína olajfelhasználásának növekedése volt az olajárakra a kétezres évek elején. A korábbi évtizedes 20-30 USD/bbl körüli olajár centrum – jelentős ingadozással, időnként a 100 dollárt is számottevően meghaladva – több, mint a duplájára növekedett.

Bár Európa gázellátásának fő forrása a következő évtizedekben továbbra is a vezetékes orosz gáz és a norvég kitermelés marad, mégis az esetek többségében az LNG lesz az ármeghatározó – ahhoz hasonlóan ahogy az utolsó, a keresletet kielégítő erőmű határozza meg az áram nagykereskedelmi árát –, és annak ára nem Európában, hanem az ázsiai piacokon alakul ki. A norvég kitermelés nem növelhető érdemben, a Gazprom pedig a bevétel maximalizálásban érdekelt, ezért nem fog kínálati többletet az európai piacra juttatni. Még akkor sem, ha az Északi Áramlat 2 megkapja a szükséges engedélyeket.

Az engedély – feltételek nélküli– kiadását minden bizonnyal elősegítené, ha megszűnne a Gazprom monopol exportjoga, amely időről időre felmerül, de végül mindig megmarad.

Vannak persze más tényezők is (pl. CO2 kvótaár, az upstream beruházások nagyon jelentős visszaesése, a zöld energia versenyképességét segítő szabályozások, az új atomerőművek várhatóan 120 euró/MWh körülire kalkulált áramára), amelyek szintén tartósan megtámogatják a korábbiaknál lényegesen magasabb gázárakat.

A gáz- (és áram) árak robbanása minden EU tagállamban súlyos hatásokkal jár, ezért az Európai Bizottság közleményt is adott ki az emelkedő energiaárak kezeléséről, a cselekvés és a támogatás eszköztáráról annak érdekében, hogy a tagállamok ne tegyenek energiauniót romboló lépéseket. A közzétett kommunikációs anyagban azt is elmagyarázzák, hogyan működik az EU belső energiapiaca, és ebben rejlik-e a jelenlegi magas árak oka, amint azt a magyar miniszterelnök állítja.

Itthon a „rezsicsökkentés” van a fókuszban. Az Oroszországi Energiahét elnevezésű rendezvényen tartott panelbeszélgetésen Szijjártó Péter miniszter kijelentette, hogy:

Magyarország elvégezte a maga házi feladatát annak érdekében, hogy ez a válság ne érintse súlyosan. Megteremtettük annak lehetőségét, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a magyar fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen. Továbbra is meg tudjuk tartani a rezsicsökkentés vívmányait.

Az új hosszútávú szerződés árazásáról pedig azt mondta, hogy az

jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél.

Az 1995-ös Mol-Gazprom hosszú távú szerződés eredetileg (és sokáig) olajárindexált volt. Az ezer köbméterenkénti gázárat úgy lehetett közelítőleg számítani, ha a hordónkénti olajárat megszoroztuk 5,2-vel. Tehát a 80 USD/bbl-es olajár 420 USD/1000m3 körüli gázárat jelentett. Később kiegészítették az árazást valamilyen arányban a tőzsdei árral, amely most 1000 USD/1000m3.

Tehát az új szerződés csak akkor lehetne kedvezőbb árazású a most lejárt korábbinál, ha döntően olajárindexált árazású lenne,

aminek a valószínűsége – figyelemmel az árazás mai gyakorlatára – csekély.

A lakossági fogyasztás (az úgynevezett egyetemes szolgáltatás) hatósági ára a korábban felhalmozott és elhatárolt bevételi többlet, valamint az év első felében olcsón vásárolt és az előző évről maradt tárolói készletek erejéig egy darabig nem okoz jelentős veszteséget az MVM csoportnak (MVM CEEnergy és MVM Next), de ez minden bizonnyal nem tart ki a fűtési szezon végéig. A számok is azt mutatják, hogy a hazai fogyasztás felét a november első felében a tárolóból kitárolt gáz biztosítja.

A lakossági árak hatósági meghatározása még jó ideig indokolt. A Nemzetközi Energiaügynökség ajánlásának^*Világos és átlátható program kidolgozása a földgázpiacon a teljes lakossági piaci liberalizáció megvalósítására, beleértve az adminisztratív úton meghatározott végfelhasználói árak megszüntetését. megvalósítása csak akkor kezdődhet meg, ha a lakóházak energiahatékonyságot szolgáló építészeti és gépészeti felújítása döntő részben megvalósul. Erre már eddig is lett volna elegendő forrás, ha a kormány nem az energetikában történő eszközvásárlásra költ el közel ezer milliárd forintot. Az eszközvásárlás azért is értelmetlen volt, mert az energiaszektor a legszigorúbban szabályozott ágazat, és az államnak minden eszköze és lehetősége megvan céljainak érvényre juttatására.

A változatlan hatósági ár – amelyben a molekula ár 60Ft/köbméterrel lett figyelembe véve – fenntartásában nagy szerepe van annak, hogy a hazai kitermelésű földgáz egy részére (az 1998 előtt termelésbe állított mezőkről származó gázok) 30Ft/m3 körüli hatósági ár van meghatározva. Igaz, hogy ennek mennyisége 2010 óta harmadára esett (jelenleg 4-500 millió m3/év), de a mennyiség csökkenésének hatását eddig kompenzálta az alacsony piaci ár.

Az ideiglenes lehetőségek (elhatárolt bevétel, korábban betárolt olcsóbb gáz) kifutásával

csak akkor tartható a jelenlegi ár, ha közvetlenül (pl. fogyasztói árkiegészítés) vagy közvetetten (az MVM csoport tőkejuttatására) száz milliárd forintos nagyságrendű költségvetési forrásokat vesz igénybe a kormány.

Elvi lehetőség a hazai gáztermelés további hányadának hatósági árassá tétele, bár ebben a koncessziós szerződések korlátot jelentenek.

Bármelyik megoldást választják, akkor is indokolt a korábban már alkalmazott sávos (tömb tarifa rendszer) árazás alkalmazása, amelyben a nagyobb fogyasztási intervallumokhoz tartozó mennyiségek ára magasabb, mint az alsóbb sávok szerinti mennyiségek ára. Ezzel valamilyen fogyasztási szintig „megőrizhető a rezsicsökkentés eredménye”, de a nagy mennyiséget fogyasztók érdekeltsége is megteremthető az energiahatékonysági beruházásokban.

Ez nem oldja meg az energiaszegénység kérdését, és továbbra is szükség lenne a szociális alapú lakhatási támogatásokra, de lényegesen mérsékelné a szociális alapú beavatkozások költségét is.

A megszokottnál magasabb gázáraknak nemcsak költségvetési következményei vannak – a közszféra energiaszámláinak két-háromszorosára növekedése –, de jelentős költségtöbbletet és ezáltal árnyomást eredményeznek a versenyszférában is, amely a vertikális láncokon is érvényesül és a termékek és szolgáltatások széles körét érintheti. Ezzel a vezetékes energiahordozók is széles körben ugyanolyan commodity termékké válnak, mint például az üzemanyag.

Az biztos, hogy az energiaszektoron túlterjedő változások jönnek, és sok minden másképpen lesz, mint ahogy eddig megszoktuk.

.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet áram energiaválság gáz Olvasson tovább a kategóriában