Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. június 4. 05:53 Közélet, Vállalat

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett az Orbán-család, nem bérből és fizetésből

Jó időzítéssel sikerült – vélhetőnek viccesnek szánt – megjegyzést tennie saját jövedelmi helyzetére Orbán Viktornak. A kormányfő múlt pénteken a Kossuth Rádiónak adott szokásos heti interjújában úgy fogalmazott:

Újra kell indítani a gazdaságot. Mert azért megviselt bennünket. Nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk, én is közéjük tartozom, szóval bennünket is megviselt ez a járvány.

Bérből és fizetésből valóban nem keresett kiugróan sokat a miniszterelnök, de a családi jövedelemnek vannak más forrásai is, Orbán Viktor mondatai például csak néhány órával azelőtt hangzottak el, hogy kiderült: Tiborcz István, a miniszterelnök veje 1,2 milliárd forintnyi osztalékot vett ki legfontosabb vállalatából. Hétfőn pedig Orbán Viktor édesapjának cégei is beszámoltak 2020-as teljesítményükről: Orbán Győzőnek ebben az évben nagyjából 580 millió forintos céges jövedelem jutott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy grafikonon az Orbán-család milliárdossá válásaAz üzleti világban ritkán látható olyan hatékonyan működő cég, mint amilyen a kormányfő édesapjáé. A bevétel közel fele a nyereség, és így az osztalék is, miközben beruházásokra is sokat költenek.

Egyszer csak megjött az étvágy

Ahogy arról korábban is írtunk már: a kormányfő családja csak az elmúlt években kezdett komolyabb összegeket keresni vállalkozásaival. A 2014-et megelőző években nem is termeltek annyi nyereséget ezek a cégek, mint mostanában, ám ami talán ennél is fontosabb, hogy amit hoztak, annak még a jelentős részét is a vállalatokban hagyták. A család*főleg a kormányfő édesapja, de nem kizárólag, mert a cégeket családon belül adták-vették, így a miniszterelnök édesanyjának és testvéreinek is volt részesedése különböző vállalatokban egy időben. néhány tízmillió forinthoz minden évben hozzájutott így, de a 100 millió körüli osztalék elég ritkán jött csak össze.

Hét évvel ezelőtt azonban valami megváltozott, és a 2014-es választások után elkezdték kivenni a vállalkozásaikból a korábban felhalmozott nyereséget, illetve az időközben megugró aktuális profitot is. Orbán Viktor szüleinek és testvéreinek ugyan nagyjából egy tucat cégben volt érdekeltsége az idők folyamán, ezek közül azonban csak három lett fejőstehén: a Dolomit Kőbányászati, a Gánt Kő és a Nehéz Kő Kft-k.

Ebből a három cégből a korábbi évi néhány 10 millió forint után 2014 óta több mint 7,4 milliárd forintot vettek ki Orbánék.

Ráadásul ezt az összeget az idén tavasszal további 750 millióval fejelték meg, amikor az egyik cégükön túladtak. A Nehéz Kő Kft-t egy Orbánékkal már korábban is üzletelő vállalkozó vette meg, aki – legalábbis a szerződés szerint – március végéig ki is fizette a vételárat.

Jól fizet a kőfejtés

A jelentős osztalékkifizetéseket biztosító nyereség egy része biztosan állami, illetve uniós forrásból finanszírozott megrendelésekből származott (tulajdonképpen csak ez a közpénzekhez köthető közvetett érintettség, és a közbeszerzések körüli általánosnak mondható korrupciós kockázat indokolja, hogy a miniszterelnök családtagjainak jövedelmét egyáltalán vizsgáljuk).

A Direkt36 több írásban tárta fel, hogy közvetve hogyan jutottak állami pénzhez ezek a cégek. Mások mellett a dél-balatoni vasútfelújításon, a vértesi erőmű környezetének helyreállításán és több budapesti illetve Pest megyei csatornaépítésen is feltűntek a társaságok.

Az Orbán-cégek közül a legnagyobb a Dolomit Kft., és ez az állami tendereken taroló építőipari vállalatokhoz hasonlóan ágazati összevetésben is kifejezetten nagy nyereséggel működik. Összesen 13 olyan kőbányászattal foglalkozó társaság van Magyarországon, amelynek forgalma meghaladja az évi egymilliárd forintot, és bár ezek közül egy kivételével az elmúlt években mindegyik masszívan nyereséges volt, Orbán Győző cége még ebből a körből is kiemelkedik.

A Dolomit Kft-nek minden alkalmazottja két-háromszor akkora profitot termel, mint az ágazat legnagyobb cégei,

és a vállalat árbevételarányos nyeresége is jóval az iparági átlag felett van. Az elmúlt időszakban volt olyan év, amikor a teljes forgalom majdnem fele megmaradt nyereségnek.

Berobbant Tiborcz István

Orbán Viktor szülei és testvérei nagyjából akkor hagytak fel cégügyeikben a korábbi viszonylagos óvatoskodással, amikor Orbán Viktor veje, Tiborcz István üzletei körül elkezdett forrni a levegő. Tiborcz üzleti pályája azt követően kezdett meredeken felfelé ívelni, hogy 2013-ban összeházasodott a kormányfő lányával. Már 2015-ben százmilliós nagyságrendű osztalékot vett ki egy cégéből, és ezzel párhuzamosan jött az Elios sztori is, amelynek a végén 3 milliárd forint körüli összegért adhatta el a botrányos közvilágítási tendereken felhizlalt cégét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor vejeKiszámoltuk, ki volt a végső haszonhúzó Tiborcz István botrányos közvilágítás-intéző cégének történetében. Úgy tűnik, hogy Tiborcz.

Tiborcz egy ideig még ezután is próbált árnyékban maradni, a mostanra milliárdos vagyont felhalmozó BDPST Zrt-nél például eleinte csak egy banki befizetés utalt arra, hogy köze lehet a céghez. Az elmúlt években azonban már ő is felhagyott az óvatoskodással: a BDPST-nek mostanra ő az egyetlen tulajdonosa, a vállalat pedig az elmúlt két évben 3,5 milliárd forint osztalékot fizetett neki.

Mindent összevetve ez azt jelenti, hogy

Orbán Viktor rokonsága az elérhető adatok alapján csak az elmúlt nagyjából hét évben igazolhatóan bő 15 milliárd forint bevételhez jutott cégeladásokból, vagy a vállalatoktól felvett nyereségből.

Ebből valamivel több mint 8 milliárd gazdagította a miniszterelnök szüleit és testvéreit, durván hétmilliárd pedig a kormányfő vejét.

Ez azonban egészen biztosan nem minden. Orbán Viktor testvére például már 2017-ben eladott egy céget ugyanannak a vállalkozónak, aki most*Közvetve, épp a korábban megvett cégen keresztül  a miniszterelnök apjától megvette a Nehéz Kő kft-t. Emellett a család kisebb cégei is rendre nyereségesek, bár az elmúlt évek milliárdos kifizetéseihez képest elhanyagolható profitot termelnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat bér cégealadás Elios fizetés Orbán Viktor Orbán-bányák osztalék tiborcz istván Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 13. 09:24 Közélet, Vállalat

Egy év törvénysértő működés után törlik az ezermilliárdokat kamuzó céget

Eltiltották a működéstől a papíron ezermilliárdos nagyságrendű vagyonnal rendelkező Donor Zrt-t, és elrendelték a kényszertörlést.

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 06:08 Világ

Elég-e Európa védelmében 290 francia atomtöltet 4300 orosz ellen?

A kérdés sok kutatója szerint az elrettentés szempontjából nem számít, melyik ország hány töltettel bír, de a technológia fejlődése felboríthatja ezt.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.