A kormányt kritizáló és dicsérő cikket sem akar írni; azt szeretné, ha iskolája a hazai közgazdasági gondolkodás megújításának katalizátora és nem élcsapata lenne, a hosszú távú cél pedig az, hogy a képzésből kikerülő magyar elit ne külföldön, hanem itthon gurítson nagyot – többek között ezekről beszélt Szepesi Balázs, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Közgazdasági Iskolájának és Vállalkozáskutatási Műhelyének vezetője, szociológus-közgazdász, a politikatudományok doktora a G7-nek. 

Szepesi 2018-tól 2020 nyaráig gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárként az Innovációs és Technológiai Minisztérium vállalkozáspolitikai tevékenységét irányította, vezette a kormány kis- és középvállalkozásokat megerősítő stratégiájának kidolgozását. 2010 és 2012 között a Nemzetgazdasági Minisztérium Parlamenti és Gazdaságstratégiai Államtitkárság stratégiaalkotási és elemzési tevékenységét irányította, de már 1999 és 2000 között is dolgozott a gazdasági minisztériumban mint elemző, 2003 és 2006 között pedig a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elemzési főosztályát vezette. A Hétfa Kutatóintézet alapítója és volt stratégiai igazgatója.

– Önnek volt szerepe abban, hogy az MCC-t fenntartó alapítvány megkapta a Mol és a Richter 10 százalékát, egy sor állami ingatlant, és tavaly 36 milliárd forint pénzbeli juttatást a költségvetésből?

– Nem.

– Ez kinek köszönhető?

– Szakmai, tudományos és oktatói feladatokra szerződtem az MCC-be, nem pedig a menedzsmentbe jöttem. Az MCC célja egy nagyon magas minőségű, az egész országra kiterjedő tehetséggondozó intézmény kiépítése, amely vonzó értékajánlatot tud megfogalmazni a tehetséges fiatalok számára. A támogatásról szóló döntést megelőzően szerintem annyi történt, hogy valaki végigmatekozta, ez mennyibe kerül, hány ingatlan, hány ember, mennyi bér. A másik kérdés nyilván az volt, hogy az MCC egy állami tehetséggondozó ügynökség legyen vagy pedig egy azon kívüli önálló entitás. Az utóbbi mellett született döntés, szerintem helyesen. Az angol college-ok is úgy jöttek létre, hogy működést megalapozó vagyontömeget, endowmentet kaptak. Szerencsésebb országokban földesurak meg püspökök adták ezeket, Magyarországon még ott tartunk, hogy ekkora projektek esetében az állam tud szerepet vállalni.

– A Teol.hu-nak nyilatkozta, hogy „a hagyományos elitképző kollégiumok, a népi kollégiumok, a szakkollégiumi mozgalom hagyományait fejlesztjük tovább”. Miért kell egy új közgazdasági szakkollégiumot létrehozni valamelyik meglévő felkarolása, fejlesztése helyett?

– A rajkos kötődésem, az ottani állandó tanári címem mellett fontosnak tartom a patrónus tanár titulusomat is a Széchenyi Szakkollégiumban. Az ott végzettek engem is széchenyisnek tekintenek, és erre külön büszke vagyok. Lényegében tehát ebből a klasszikus magyar közgazdasági szakkollégiumi világból jövök.

Az MCC-ben szerintem több magyarországi tehetséggondozási hagyomány találkozik. Az Eötvös Collegium hagyománya például arról szól, hogy a szponzorok egy küldetést határoznak meg, és azt mondják: ezen küldetés és értékek érdekében fogunk az egyetemen túlmutató életet, oktatást szervezni a nálunk lakó fiataloknak. Ez a gondolat nagyon erősen jelen van az MCC-ben.

Egy másik hagyomány a népi kollégiumi mozgalom, amelyben eredetileg, a harmincas években a magyar elit nagy része fogott össze azért a célért, hogy a parasztgyerekek is bejuthassanak az elitbe. Később ez alakult a Népi Kollégiumok Országos Szövetségévé (NÉKOSZ), ennek szellemisége pár évtizeddel később a Rajk egyik alapja lett. A mobilitás melletti ott a másik fontos alap az önkormányzatiság. A Rajk és a többi szakkollégium lényegében diákköztársaságok, ami azt jelenti: ha a kollégiumban élő diákok összejönnek és úgy döntenek, hogy mindent meg akarnak változtatni, akkor mindent meg is változtathatnak.

Továbbá van még egy rövid, de szerintem fontos hagyomány: a 90-es évek legelején létrejövő Láthatatlan Kollégium, ahol a magas bejutási feltételeket teljesítők mentort, nagy ösztöndíjat kaptak, és egyértelmű cél volt az elitbe jutás. Az MCC alapítójának fia, Tombor András eötvösös és láthatatlanos is volt, tehát nagyon erős ez a két hagyomány. Egyébként már elég régóta – kevesen tudják, de az MCC már 1996 óta működik.

Mindezekhez kapcsolódik egy normatív cél is az MCC-ben, vagyis, hogy magyar kötődésű szakértőket, gondolkodókat szeretnénk nevelni. Ez azért fontos, mert jelenleg nagyon sok elitképző esetében az egyik legnagyobb dicsőség implicite vagy explicite az, ha valaki bejut a londoni elemzők közé, vagy egy amerikai egyetem professzora lesz, tehát a siker együtt jár az ország elhagyásával. Az MCC-nél ehhez képest – amellett, hogy a diákoknak lehetőségük van külföldön komoly tapasztalatot szerezni – az igazi siker az, ha valaki itthon tud érvényesülni. A szakkollégiumi minta pedig a diákok részvételiségével jelenik meg az MCC-ben.

Itt nem az az elsődleges, hogy mit akarnak a tanárok vagy a diákok. Az számít, hogy állunk a Magyarországot megerősíteni képes elit nevelésének célja szempontjából. Ez egy másfajta működési logika, mint mondjuk a szakkollégiumoké. Az én megfogalmazásom szerint tehát az MCC egy küldetésorientált intézmény.

– A Rajk Szakkollégium öregdiákjaként hogyan viszonyul ahhoz, hogy nem a meglévő szakkollégiumi hálózat kap komolyabb új forrásokat?

– Szakkollégiumi vonalon jelenleg több ilyen beszélgetésnek is a részese vagyok. Szerintem nagyon fontos, hogy a diákönkormányzatiság segítségével a klasszikus szakkollégiumi modell önmagát tudja tőkésíteni. A diákköztársaságok alapelve, hogy ők döntik el, mit hogyan csinálnak, hiszen alapértékük a belső demokrácia, a finanszírozók ne akarják formálni az intézményt.

Az MCC másképp működik. Adott, hogy mit csinál a szervezet, ha pedig valaki ebbe pénzt fektet, akkor örülünk. Megfogalmazódott a szándék, hogy az állam jelentős forrásokkal segítse, hogy legyen Magyarországon tehetséggondozás és elitképzés. Ehhez olyan intézményi keretre van szükség, ami amellett, hogy képes ennek a célnak a megvalósítására, intézményi garanciát is tud adni a finanszírozónak.

A szakkollégiumi mozgalom krémje erős, virul, és nem is nagyon merült föl, hogy ők megváltozzanak, terjeszkedjenek. Persze látom azt is, hogy a szakkollégiumok milyen egzisztenciális korlátok között működnek, meg azt is, hogy a Rajk épületét most újítják fel, a Széchenyinek új épülete lett, valamint a Bibó épületét is nemrég felújították. Ha megnézzük, ezek az intézmények mennyire tudják a kurzusrendszerüket finanszírozni, mennyire tudnak szponzorokat szerezni, látszik, hogy készen vannak, működnek. 

Fotó: Németh Dániel

Amennyiben valaki alaposan megnézi, hogyan áll össze az öt legnagyobb magyar szakkollégium büdzséje, akkor látja, hogy a finanszírozásban vannak állami pénzek is. A kisebb, alakuló intézményeket pedig erősen torzítaná a túl sok pénz.

A szakkollégiumi rendszer és az MCC más modell szerint működik. Ráadásul az MCC nem kizárólag egyetemi hallgatók számára kínál kiegészítő kurzusokat. Tízéves kortól a középiskolán át a felsőoktatásig, sőt azon túlmenően is vannak programjaink.

Abban bízom, hogy ez szépen össze fog rendeződni. Látom a szakkollégistáknál, hogy milyen sokk volt számukra, hogy itt hirtelen egy ekkora dolog történik.

De biztos vagyok benne, hogy ez a szakkollégiumok jövőjét nem veszélyezteti. Stimuláló hatása lesz, ebből ők is megerősödve tudnak kikerülni.

– Hova akarja pozicionálni magát az iskola az olyan képzésekhez képest, mint például az Eltecon, a CEU közgazdasági képzése vagy akár a Corvinus gazdasági képzései? Mi az, amiben többet tud adni ez a képzés?

– Az egyetemisták számára az MCC-nek három programja van. A Juniorképzésre 18 éves kortól jelentkezhetnek a diákok, itt általánosabb az oktatás, és nincs szakosodás. Utána jön az Egyetemi Program, a Közgazdasági Iskola vezetőjeként én ezzel foglalkozom. Ezután mehet valaki a vezetőképzőbe, amely egy önálló program, általánosabb, a vezetői készségek fejlesztésére fókuszál.

Az MCC Egyetemi Programjára első- és másodéves hallgatók tudnak jelentkezni, és ők döntik el, melyik iskolába jelentkeznek. A Közgazdasági Programban most van fizikus, jogász, mérnök, a többség pedig természetesen közgazdász. Sokan direkt úgy választanak iskolát, hogy többféle dolgot is tanuljanak.

Az Egyetemi Program független a felsőoktatási intézményektől, iskolánként 10-20 diák kerülhet be évente. A szakkollégiumok általában korai specializációra ösztönzik a diákokat, mi pedig büszkén vállaljuk, hogy ez egy BA program. Szerintem ez jelentős különbség. Az MCC elég erős és stabil ahhoz, hogy azt mondhassa, a másod- és harmadéves lét az alapozásra való, valamint arra, hogy a hallgatók sok területet megismerjenek, segítséget és időt kapjanak eldönteni, mi érdekli őket.

A másik nagy különbség, hogy a mi rendszerünk sok mindenben elmozdul a tutoriális logika felé. Van három állandó tanárunk: Cséfalvay Zoltán, a Technológiai Jövők Műhelyének vezetője, Kovács Zoltán, az Üzleti Ismeretek Műhely vezetője és én. Az állandó tanárok egyik fő feladata, hogy leüljenek a diákokkal egy-másfél órára beszélgetni, vagy például elmenjenek velük üzemlátogatásra. Azt gondolom, olyan lehetőség nem mindenhol van, hogy bármikor oda lehet menni, tanácsot lehet kérni a nagy tudású, tapasztalt tanáremberektől.

– Beszélt arról is, hogy magyar viszonyokra akarja szabni a közgazdaságtani tudást, tudna arra példát mondani, ez hogyan jelenik meg a képzésben?

– Küldetésünk nem más, mint a magyar gazdaság tudással történő megerősítése. Úgy rakjuk össze a programot, hogy ehhez illeszkedően jó értékajánlatot kapjanak a diákok. Ez nagyon nehéz, mert az él a kultúrában, hogy London, Szingapúr, Kalifornia az álom.

Mi azt szeretnénk, hogy menjen az ember külföldre, szerezzen tapasztalatot, de nagyot majd itthon gurítson. Még az sem biztos, hogy Budapesten.

Sokkal több gyakorlatias elem kell, sokkal több példát kell megmutatni. Fontos, hogy lássák a hallgatók, itthon milyen karrierpályák vannak. Van egy kurzusunk, amelyre tiszteletreméltó karriert befutó embereket hívunk meg, hogy beszéljenek a saját szakterületükről, meséljék el az életüket. Magyarországon élő embereket szoktunk elhívni, hogy megmutassuk a diákok számára, itthon is lehet jó dolgokat csinálni, nemcsak máshol.

Fotó: Németh Dániel

Most a második félévben indult az ágazati elemzések kurzus, amely fél éves, és három különálló blokkból áll. Egy blokkban egy adott ágazatnak az itthoni guruját hívjuk meg, hogy beszéljen a terület sajátosságairól. Személy szerint mindenkit bátorítani szoktam, hogy menjen el, és ismerjen meg legalább három-hat ágazatot. Fontos, hogy itt nemcsak az üzleti értelemben vett szektorokról van szó: a bankszektor mellett a szociálpolitika, a média vagy az oktatás is ide tartozik, hiszen mind a magyar valóság gazdasági szempontból is értelmezhető világai.

Emellett van egy, a magyar vállalkozásokról szóló kurzusom, ahol lényegében a magyar vállalkozáskutatás eredményeit tekintjük át, valamint vannak az esetmegoldó és a különböző elemző kurzusok, amelyeken ugyancsak a magyar gazdaság aktuális kérdéseivel foglalkozunk.

A kurzusrendszernek az egyik alapeleme egy régi hagyomány, a szeánsz, amelyen a közgazdasági program összes hallgatója egyszerre van jelen, ahol gyakran foglalkozunk Magyarországgal, de más fontos kérdésekkel is. Beszélgettünk már a bitcoinról meg arról is, hogyan hat a Covid a magyar vállalkozásokra. 

– Milyen specializációk vannak a képzések belül?

– Az alapozáson belül két vonalat próbálunk építeni. Az egyik az üzleti elemző irány, ahol az esettanulmány-versenyek, üzleti elemzési módszertanok, pénzügyi elemzés a fókusz. A másik pedig az elemző irány, ahol közgazdasági, gazdaságpolitikai témák kerülnek elő. Fontos, hogy ez a kettő összeérjen. Például az adatelemzés kurzusunk egyszerre alapozza meg a későbbi ökonometria tanulmányokat, és nyújt statisztikai alapot azoknak, akik majd üzleti elemzők lesznek.

Azt is fontosnak tartom, hogy ne alakuljon ki törzsiség. Több szakkollégiumban láttam azt, hogy „én elméletibb vagyok”, „én gyakorlatiasabb”, de azért legyünk barátok. Én azt próbálom képviselni, hogy mindegy, ki az, aki az elefánt ormányát, és ki az, aki a lábát fogdossa, mert attól még az elefánt a fontos. Tanuljanak meg együtt gondolkodni, és látni egymás megközelítéseit.

Emellett ami szerintem még fontos, hogy vannak más iskolák is az MCC-ben: itt a Jogi, a Társadalomtudományi, az Újságíró, a Pszichológia vagy a Nemzetközi Iskola. Ez azt jelenti, hogy – a gazdaságtan mellett – olyan intellektuális kínálat van a kurzusokból, amely segítséget nyújthat abban, hogy az embernek szélesebb körű és mélyebb társadalomtudományos műveltsége legyen. Ezért kötelező áthallgatni az iskolák között.

– Más egyetemekkel, kutatóintézetekkel vagy például az MNB segítségével kialakuló közgazdasági intézményrendszerrel milyen kapcsolatot képzel el?

– Az MCC átalakulásának fontos eleme, hogy az oktatás mellett ugyanolyan hangsúlyt kapjon a kutatás. Az időmet fele-fele arányban viszi el ez a két terület. A kutatásoknál lényegében peremfeltétel, hogy legyen elég publikáció, mert ettől vesznek majd minket komolyan. A fő cél azonban az, hogy a magyar gazdaság számára hasznos, releváns kutatási eredményekkel álljunk elő, és ezeket terjesszük is, tehát ne csak folyóiratokban jelenjenek meg a tanulmányok.

Ebben a kutató-agytröszt tevékenységben nagyon fontos a hálózatépítés, amelyet én még a korábbi munkám során kezdtem el, és most itt, az MCC-ben folytatom. Az IFKA-val együttműködve jöhetett létre a vállalkozáskutató hálózat, amely elég nagy sikert aratott, a vállalkozáskutatással foglalkozó magyar kutatók nagy részét sikerült egy hálózatba tömöríteni.

Tavaly novemberben tartottuk az első vállalkozáskutatási konferenciát, és most több további ötletünk is van. Ebben az MCC csak egy résztvevő a sok közül, nagyon fontos, hogy a hálózatba sok más, erős műhely is bekapcsolódott: a Corvinus, a BGE, a Pécsi Egyetem, a Pázmány vagy az MNB. Ez lényegében állandó tudáscserét és együttműködést tesz lehetővé, valamint elindultunk azon az úton, hogy a sok törekvés magyar vállalkozáskutatássá álljon össze, és ne mindenki csak a saját kis projektjében gondolkozzon.

Fotó: Németh Dániel

Az oktatásban az együttműködés kölcsönös meghívásokat jelent, meg egymás segítését. A mi kurzuskínálatunk nagy részét külsős oktatók tanítják, ezek a külsős tanárok vagy kutatóintézeteknél vagy pedig egyetemeken dolgoznak.

Azt gondolom, hogy az MCC sikerének az a kulcsa, mennyire tud hálózatosodni, mennyire tud kölcsönösen előnyös együttműködéseket kiépíteni a gazdasági, szellemi térben. Ugyanis, ha a rendelkezésünkre álló erőforrásokból csak arra törekednénk, hogy a legjobbat nyújtsuk, akkor egyszerre fölöznénk le a legjobb tanárokat, a legjobb diákokat, és olyan fák lennénk, amelyek árnyékában nem nő más. Ezt akarjuk elkerülni.

Ezzel csak feszültséget generálnánk, és lényegében hiába csinálnánk nagyszerű dolgokat, ezek nem tudnának tovább terjedni. A cél az, hogy a sok tehetséggondozó műhely, sok tudományos műhely egymást erősítse – hol együttműködéssel, hol versennyel. Ezért meghatározónak tartom, hogy mindig megtaláljuk a hálózati együttműködés lehetőségeit. Ha nálunk tanít valaki, akkor az az intézmény is örüljön, ahonnan ő jött. Ha külföldi vendéget fogadunk, akkor azon fogunk dolgozni, hogy más is fogadja. Ha valamit kutatunk, akkor más műhelyek kutatóival dolgozunk együtt. Nekem

az a vízióm, hogy az MCC Közgazdasági Iskolája nem az élcsapata, hanem a katalizátora kell, hogy legyen a magyar közgazdaságtani gondolkodás megújításának.

– Hány diákja lesz a képzésnek? Mi a távlati cél, lesz itt egy képzés Budapesten, és aztán ugyanazt kiterjesztik a regionális központokba?

– A budapesti campus iskolái nem fognak sokkal több diákot felvenni, mint az előző években. Az MCC egyetemi világon belüli növekedését a vidéki nagyvárosokban nyíló hét kollégium adja majd. Emellett a középiskolás és az általános iskolás program is jelentősen bővül. Számokban ez úgy néz ki, hogy 3500 általános iskolás, 4000 középiskolás, 1500 egyetemista és 500 egyéb programokban részt vevő fiatalnak adunk majd fejlődési lehetőséget. 35 városban fogunk működni a Kárpát-medencében és néhány nagyobb magyar közösséggel rendelkező nyugat-európai városban.

A hét új nagyvárosi kollégium esetében helyspecifikus értékajánlatot kell adni: például egy helyi iskola vagy valamiben jobb, mint a budapesti, vagy olyan téma kerül ott fókuszba, ami a helyi gazdasághoz kapcsolódik. Fontosnak tartom, hogy ezek az emberek majd a helyi vállalkozásoknál tudjanak karriert befutni, vagy ők indítsanak helyi vállalkozásokat.

A programnak olyan értelem is helyinek kell lennie, hogy ott nagyrészt a helyi egyetemek oktatóinak kell tanítaniuk. Minden magyar nagyvárosnak megvan a saját kultúrája, működése, és abban alázattal meg kell találnunk a helyünket. Tehát nem az a célunk, hogy megváltoztassuk a várost, hanem, hogy ahol megjelenünk, ott a helyi közösség erősebb legyen.

– Az MCC oldalán olvasható egyik cikk szerint „a fiatal tehetségek felkarolása meghatározza egy ország versenyképességét, ezért a tehetséggondozás nemzetstratégiai ügy és feladat. A tömegoktatás során a gyermekek magas színvonalú egyéni fejlesztése hatékonyan nem megvalósítható…” Az ország versenyképessége szempontjából nem lenne hasznosabb a tömegoktatás javítására fordítani azt a sok pénzt, amit az MCC-n keresztül az állam az elitképzésre költ?

– Az építési beruházások lezárulása után az MCC éves büdzséje nem lesz olyan nagyságú, amellyel jelentős változásokat lehetne elérni a közoktatásban. A másik irányú megközelítés, hogy be tudnánk-e tenni a közoktatásba a tehetséggondozásra szánt pénzt. Az ország top 30-50 gimnáziuma elég jó elitképzést csinál most is. Azt érdemes lenne mélyebben megvizsgálni, hogy a többi miért nem igazán képes erre, szerintem nem csak finanszírozási kérdésről van szó. Az intézmények egyszerűen nem erre jöttek létre, nem ez a feladatuk. Ezért jó dolog, ha létrehozunk minőségi, a képességeket javító programot az általános és középiskolások számára. Nyilván ezekkel az intézményekkel együttműködve, nem ellenükben.

A középiskolás program esetében lényeges például a tananyagfejlesztés. Lesz olyan csomag, amely az egyik héten Veszprémben, a másikon pedig Nyíregyházán lesz elérhető, mert aki tartja, átmegy innen oda.

Nagyon fontos a világlátás szélesítése és a motiválás is. Az ország elitjének egy része ugyanolyan tájékozott a világ dolgaiban, mint az angol, francia vagy német elit. Átadja gyermekeinek, amit tud, amit olvas vagy azt, milyen helyekre jár. A magyar középosztály jelentős része – és aki alatta van – viszont el van zárva ezektől a szellemi vonulatoktól. Ezért az ilyen családokban felnövő gyerekek számára a világ csomó érdekes, izgalmas dolga nem is látható, így a motiváció meg sem születhet. Át kell adni azt az üzenetet, hogy

„érdemes jó egyetemre, gimnáziumba jelentkezni, még a te iskoládból is”; „érdemes ambiciózusan továbbtanulni, többre vágyni, mint egy biztos megélhetést nyújtó szakma”.

– A már idézett interjúban azt mondta, hogy az MCC „nem képez, hanem nevel. Olyan vezetőket szeretnénk nevelni, akik amellett, hogy sokat tudnak, egyszerre vezeti őket a tisztesség, a minőség, a továbblépés vágya és a hazaszeretet.” A nevelésben hagyományos fontos szerepe van a példaképeknek. A magyar vállalkozók közül Mészáros Lőrinc lehet ilyen példakép?

– Sokat dolgoztam igazgatásban, és megtanultam, hogy ha egy történetbe az ember nem lát bele, akkor nem tudja megítélni, hogy az pontosan micsoda. Nagyon sok olyan történet van, amely kifelé úgy néz ki, nagyon jó, de belül meg látod, hogy a valós mozgatói milyen elszomorító dolgok. Mindez pedig fordítva is így van: van nagyon csúnyának látszó történet is, amelyről ha az ember megtudja, micsoda valójában, miért van, mire fut ki, akkor rájön, hogy jobbat nem lehet csinálni.

Fotó: Németh Dániel

Egyébként a példaképek számomra nem mindenki által ismert, így a mi számunkra nagyrészt a média által kreált emberek. Kétféle siker van. Az egyik, hogy valaki él a helyzet adta lehetőségekkel, és azokból a közösség számára értékes rendszert hoz létre. Ezek lehetnek örökölt, átvett pozíciók, amikor az ember egy már működő szervezet, közösség élére küzdi fel magát. Ilyenek például a tiszteletreméltó állami, nagyvállalati vezetők. Vagy kínálhat az élet egyedi lehetőségeket, amiket valaki sikeresen meg tud ragadni. Ilyenek a szocializmus romjaiból ma sikeres cégeket építő emberek vagy a technológiai változások hullámain bátran felemelkedő vállalkozók.

A másik opció, hogy valaki maga teremt lehetőséget. Nemcsak befut egy pályát, hanem építi is magának. Itt az én hőseim a magyar szellemi élet színvonalas műhelyeit megteremtő tudósok, elemzők vagy azok a sokak által nem ismert vezetők, akik szívós és kemény munkával építettek sikeres középvállalkozásokat.

– Ugyanitt nyilatkozta, hogy „fontos, hogy a kollégium nemcsak oktatási intézmény, hanem szellemi központ lesz, saját kutatóműhelyekkel, saját hanggal.” Olvashatunk majd olyan elemzést ebből a műhelyből, amely kritikus lesz egy Fidesz-kormánnyal szemben?

Elég régóta írok, de egyik kormánnyal szemben sem írtam kritikus elemzést. Tudom, hogyan születnek a kormányzati döntések, amelyeket – a helyzetekkel együtt – lehet kritizálni. Nem szeretnék politizáló közgazdasági iskolát, azt szeretném, hogy a gazdasággal és a gazdaságot érintő szakpolitikai kérdésekkel foglalkozzunk.

Se a Fideszt kritizáló, se a Fideszt dicsérő cikkeket nem szeretnék írni.

– Nem is arra gondolok, hogy Orbán Viktor tevékenységéről lesz-e állásfoglalás. De például a jegybanktól nem mennek teljesen ritkaságszámba az olyan megszólalások, amelyek valamilyen szakpolitikát kritizálnak, és elmondják, mit kellene másként csinálni. De ha egy egész más területet nézek, mondjuk az Alapjogokért Központtól elég sokáig tartana akárcsak enyhén kormánykritikus megszólalást találni.

– Arról gondolkozva, hogyan érdemes közgazdászként kommunikálni, arra jutottam: mondjuk ki, mi a helyzet; próbáljuk megérteni, miért ez a helyzet; és igyekezzünk olyan új irányokat találni, amelyek ezen változtathatnak.

Szerintem a „Ki mit és miért rontott el?” nagyon régóta egy túlhype-olt kérdés Magyarországon. 2009-ben jelent meg a Jelentés a magyarországi kapitalizmusról. Annak a projektnek én voltam a vezetője, a jelentés szövegezője. Ez nem a kormányt kritizálta, hanem a gazdaság helyzetéről beszélt, hogy mik az alapvető problémák, amelyekre megoldást kell találni – nem is biztos, hogy a kormánynak.

Az elemző ne más – a döntéshozó vagy a vállalatvezető – munkáját akarja jobban csinálni. Ne kibic vagy kritikus legyen, hanem mutassa meg azokat az összefüggéseket, lehetőségeket, amelyeket az ő alapos eszköztára képes feltárni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkItt az ideje újragondolni a közgazdaságtan oktatástKínosan elavult a tananyag. Most megmutatjuk, egy harvardi professzor hogyan újítja meg és teszi szórakoztatóbbá a közgáz tanulást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet interjú Mathias Corvinus Collegium oktatás szepesi balázs Olvasson tovább a kategóriában