Magyarországon a második világháború óta eltelt időszakban annyira alacsony volt a csoportszintű társadalmi mobilitás, hogy a 18. századi magyar elit leszármazottai még a Rákosi-rendszert követően is meg tudták őrizni az átlagosnál magasabb társadalmi státuszukat – többek között ez derül ki egy új tanulmányból, amit egyelőre még nem publikáltak tudományos folyóiratban a szerzői.
A tanulmány következtetése általánosabban az, hogy az elitek mindenhol nagyon sikeresek a társadalmi státuszuk továbbörökítésében. A magyar esetben
ezt az összefüggést még egy olyan radikális társadalmi kísérlet sem tudta felülírni, mint amire a Rákosi-korszakban sor került.
Paweł Bukowski, Gregory Clark, Gáspár Attila és Pető Rita tanulmánya elég hosszú időtávon, 1949 és 2017 között vizsgálja a társadalmi mobilitás alakulását Magyarországon, a kutatási területen belül eléggé rendhagyó és újszerű módszertannal. A tanulmány arra vállalkozik, hogy két nagyon eltérő társadalomszervezési rendszer, az államszocializmus és a 1989 utáni kapitalizmus teljesítményét hasonlítsa össze.
A kutatás alapján több érdekesség is kiderül, a szerzők négy pontban összegezték a legfontosabb eredményeiket:
- a társadalmi mobilitás mind az alacsonyabb, mind a magasabb társadalmi osztályokban alacsony volt a teljes vizsgált időszakban,
- az államszocializmus és a kapitalizmus időszaka között nem volt jelentős különbség csoportszintű, hosszú távú mobilitásban,
- a roma kisebbség társadalmi mobilitása végig az össztársadalmi átlagnál alacsonyabb volt,
- a 18. századi magyar nemesség leszármazottainak mobilitása is alacsony volt, amiből az következik, hogy 1949 után ugyanúgy megtalálhatóak voltak az elitben, mint előtte.
Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vizsgált időszakban alacsonyabb lett volna a mobilitás, mint korábban. Gáspár Attila, a Padovai Egyetem kutatója a G7 kérdésére külön kiemelte, hogy bár a tanulmányban csak ezt az időszakot vizsgálták, a két világháború között például jóval alacsonyabb volt a mobilitás, mint a vizsgált időszakban, de a tanulmányban végül ezt az időszakot nem elemezték.
A társadalmi mobilitást általában az alapján szokták vizsgálni, hogy valakinek a foglalkozási státusza vagy jövedelmi szintje mennyire tér el a szülőjétől. Például így vizsgál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2018-as tanulmánya, amelyről a G7-en is részletesebben beszámoltunk.
Az új tanulmány módszertana ettől eltér: az egyes egyének sorsa helyett társadalmi csoportok hosszú távú, átlagos státuszának alakulását nézi. A szerzők feltevése az, hogy minden ember elért társadalmi státusza részben örökölt tényezők (szocializáció, oktatás, kapcsolatok, tőke), részint véletlen tényezők (személyes tehetség, szerencse) függvénye.
A szülők és gyerekek státuszának egymáshoz viszonyítása a véletlen tényezők szerepét felerősítheti az örökölt tényezők kárára, ezért tanulmányukban kizárólag az örökölt tényezők mérésére törekedtek. Az erre a célra használt módszertan azt vizsgálja, hogy az egy-egy csoportra jellemző családnevek mennyivel gyakoribbak az elitben, mint a teljes társadalomban.
Képzeljük el, hogy a társadalom egy futóverseny, ahol a cél az elitbe kerülés, amely keveseknek sikerül. Az egyes csapatok (társadalmi csoportok) különböző mezben indulnak (családnév-típusok), viszont eltérő távolságban a céltól: van, aki csak egy kilométert sprintel, van, akinek maratont kell futnia. A szervezők szeretnének segíteni a messziről érkezőknek egy-egy frissítővel, viszont nem tudják, melyik csapat honnan indult.
A kutatás ezt próbálja tisztázni. A szerzők módszertana szerint ha tudjuk, hogy a csapatoknak hány tagja van (ez a társadalmi csoportok népességaránya), és a célvonalat csapatonként hányan lépik át (ez a társadalmi csoportok aránya az elitben), akkor abból ki lehet számolni a csapatok átlagos indulási távolságát a céltól.
A céltól való indulási távolság az örökölt társadalmi státusz, a futó izomzata, kitartása, tüdőkapacitása pedig a véletlen komponens. Csoportszintű társadalmi mobilitásról akkor beszélhetünk, ha a csoportok előnye vagy hátránya közeledik az össztársadalmi átlaghoz az idők folyamán (vagyis hogy az egyes csapatok versenyzői honnan indultak a versenyben az átlagos futóhoz képest). Ha van mobilitás, akkor az egyre későbbi nemzedékek között a „mez színe”*A csoporthoz tartozás. egyre kevesebbet árul el az egyén társadalmi státuszáról.
Az elit a magyar kutatásban egyetemi végzősök névsorait jelentette. Gáspár elmondása alapján ezt a módszertant Gregory Clark, a tanulmány egyik szerzője dolgozta ki, amikor az Oxfordi Egyetem végzőseinek névsorait elemezte.
Ő 11. századi normann hódítók családneveinek előfordulása alapján következtetett a mobilitási folyamatok alakulására az Egyesült Királyságban. Gáspár azt is megjegyezte, hogy a Magyarországra jellemző korreláció nemzetközi összehasonlításban nagyon közel volt például a Clark-féle angliai számokhoz, amiből az következik, hogy
a társadalmi mobilitás mély folyamatai nemzetközi és történelmi összehasonlításban is meglehetősen lassúak.
A magyar viszonyokra átültetve Gáspárék öt nagy csoportot azonosítottak*Két magas, és három alacsony státusú csoportot., majd ezeknek a neveknek az előfordulását vizsgálták a magyar orvosi egyetemek végzőseinek és a Budapesti Műszaki Egyetem doktori képzésében végzettek névsorában.
Az első magas státuszú csoportba az ipszilonra végződő családnévvel rendelkezők tartoztak, amelyeket a szájhagyomány a nemesség jelének tart évszázadok óta. Bár a nemesség és a családnév végződése közötti kapcsolat egyáltalán nem ilyen egyértelmű, a szerzők a 18. század elejéig visszamenőleg meg tudják mutatni, hogy az ipszilonra végződő családnevek mindig gyakoribbak voltak a társadalmi ranglétra magasabb fokain. A másik magas státuszú csoportba azok tartoztak, akik a két világháború közt felülreprezentáltak voltak a középiskolában érettségizők közt a nevük társadalmi arányához képest.
Alacsony státuszúnak egyrészt azokat tekintették, akiknek a vezetékneve megtalálható volt a XX. században legelterjedtebb 20 magyar vezetéknév között volt*Pl. Nagy, Kovács, Szabó, Varga.. Ezek a nevek a vizsgált időszak előtt erősen alulreprezentáltak voltak az elitben. A második alacsony státuszú csoportot azok alkották, akiknek a neve legalább 20-szor gyakrabban fordult elő a házasságot kötők nevei között, mint az 1920 és 1939 között érettségizettek között.
Az utolsó, „roma nevűként” azonosított csoportba azok tartoztak, akiknek a családneve a roma kisebbséghez köthető a Családnevek enciklopédiája alapján, vagy olyan neve van, amelynek az előfordulása 1998 és 2016 között 10 százaléknál gyorsabban nőtt.
Az örökölt státusz mind az alacsony, mind a magas státuszú csoportban hasonlóan lassan változott a vizsgált időszakban, vagyis a lentről felfelé és a fentről lefelé irányuló mobilitás egyaránt alacsonynak bizonyult:
két generáció között az örökölt komponens a státuszváltozás mintegy 80 százalékát magyarázza.
A legrosszabb helyzetben mégis a „roma nevű” csoport van: tagjainak átlagos státusza egyáltalán nem zárkózott fel a társadalmi átlaghoz, sőt, távolodott attól.
A tanulmány másik érdekes eredménye, hogy nem talál jelentős különbséget mobilitásban az 1989 előtti és után időszak között. A Rákosi-korszak elején nagyon radikális eszközökkel, többek között például az egyetemi felvételin való diszkriminációval is megpróbálták elérni, hogy a korábbi korszak elitje ne tudja fenntartani a magas státuszát. A tanulmány a szocializmus és a piacgazdaság közt viszont nem talált jelentős változásokat a mobilitásban, Gáspár szerint azért, mert az utóbbiban ezek az egyenlősítő szempontok nem érvényesülnek.
Emiatt lényegében ugyanolyan lassú ütemben változott mind az elit, mind az alacsony státuszúak társadalmi helyzete mindkét rendszerben. A tanulmány persze nem azt állítja, hogy a csoportok státusza nem változik, hanem hogy lassan változik, és a változás üteme az, ami nem moccant kimutathatóan a rendszerváltás előtt és után.
Élet
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Tavaly a mezőgazdaság mentette meg a magyar gazdaságot, idén viszont lehúzhatja
A forróság és a szárazság egyre inkább veszélyezteti a kukorica és a napraforgó termését, ami negatívan befolyásolhatja az ország gazdasági teljesítményét.
Sok buktatót és csapdát kell elkerülnie, aki az otthonfelújítási milliókra pályázik
Nagy a rohanás az 1990 előtt épült családi házak felújítását segítő programnál, ami túlárazásokhoz és átgondolatlan korszerűsítési döntésekhez vezethet.
Fontos
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
