A Covid-vakcina története megmutatja, hol rontja el Magyarország a dolgait

Kedd reggel egy 90 éves angol nő Coventryben megkapta a koronavírus elleni oltást. Az Egyesült Királyságban elkezdték tömegesen beoltani az időseket és az egészségügyi dolgozókat a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös fejlesztésű vakcinájával, és hamarosan jöhet a többi oltóanyag is.

Ezzel a nyugati világban elkezdődött a járvány elleni küzdelem új szakasza. A vakcinából, amely egy teljesen új molekuláris biológiai eljáráson alapul, a tervek szerint 2021-ben 1,3 milliárd ampullával fognak gyártani, és mivel az ára várhatóan 20 dollár körül lesz, ez potenciálisan 26 milliárd dollár (jelenlegi árfolyamon 7700 milliárd forint) bevételt hozhat.

Mit tudna, vagy tudott volna ehhez hozzátenni Magyarország?

Olyan vállalatunk, mint a Pfizer, egy darabig biztosan nem lesz. A kék pirulákról ismert vállalatóriás a globális gyógyszerpiac egyik legnagyobb cége, és szakmai, illetve logisztikai gyakorlata, az amerikai és angol piacokra való évtizedes beágyazottsága sokat segített az elsőség megszerzésében. A tudományos munka érdemi előkészítő részét azonban ezúttal a sokkal kisebb, mainzi székhelyű BioNTech-nél végezték el.

Nehéz lenne elképzelni, hogy egy magyar cég olyan üzleti sikert érjen el, mint most a BioNTech, tehát hogy van egy olyan magas technológiát felvonultató megoldása, amelyre lecsap a Pfizer és világsikerre viszi. Pedig ez valójában egyáltalán nem lenne lehetetlen.

Ehelyett azonban a magyar gazdaságpolitika egy olyan dologra büszke, ami nem biztos, hogy indokolná ezt.

Magyar kutató nyitotta meg az utat az oltóanyaghoz

Kiváló molekuláris biológusaink nekünk is vannak, a vakcina példáját pont azért vezetjük végig ebben a cikkben, mert a sikerének egyik legfontosabb összetevője a magyar Karikó Katalin és a vele dolgozó Drew Weissman közös szabadalma.

Ahogy azt korábban az Amerikában élő Karikó Katalin elmesélte nekünk, 1985-ben kényszerűségből kellett távoznia a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból, ahol már akkor is az RNS-sel, vagyis azzal a polimer molekulával foglalkozott, amely később a kutatótársával közös szabadalmuk alapja és tárgya lett.

Ahogy mondta, ma már ő maga sem tudja megmondani, hogy Magyarországon maradva is eljutott volna-e ugyanerre a tudományos eredményre, amely most a gyakorlatban is lehetővé teszi az mRNS alapú oltás célba jutását. Ahogy a nemzetközi sajtóban is sokszor elmesélte az elmúlt hetekben, Amerikában is hosszas és kudarcos, ráadásul olykor meglehetősen drága kísérleteket folytattak, míg megtalálták a megoldást. Azt azonban határozottan állította, hogy a szakmai alapok már Szegeden megvoltak.

A történetben számunkra nem is az az érdekes, hogy mi lenne most, ha Karikó Katalin itthon marad, hanem az a tanulság, hogy az alkalmazott kutatásokat és az alapkutatásokat is érdemes lenne hosszú távon finanszírozni egy államnak. Legalább a lehetőségeihez képest.

Karikóék Amerikában hosszú évekig nem értek el átütő eredményeket, és a tudományos bizakodásuk volt az egyetlen hajtóerő, ami miatt nem adták fel, és végül eljutottak a célhoz. Karikó Katalin azt is mindig hangsúlyozza, hogy Amerikában és Németországban is gyakran konzultál az ott dolgozó magyar szakemberekkel. Magyarországon azonban ma már egyértelműen nem prioritás az olyan alapkutatás támogatása, amelynek gyakorlati alkalmazása vagy hosszabb távon való sikere bizonytalan.

Magyarország többnyire nem képes itthon tartani, visszahívni, és egzisztenciálisan megbecsülni a kutatóit. Persze nem lehet rövid távon cél a nyugat-európai vagy az amerikai feltételek és kerestek biztosítása, de erre nem is lenne szükség. Már az sokat javítana a helyzeten, ha a tudományos kutatói műhelyeket nem rángatná a mindenkori politika. Kellően megbecsült, itthon is boldoguló, kiszámítható egzisztenciával bíró kutatókkal sokkal könnyebben lehetnének nekünk is olyan cégeink, mint a BioNTech, amely tulajdonképpen a német orvosi egyetemek képzéséből kinőtt spin-offként indult el.

Bevándorlók alapították a céget

A BioNTech-et 2008-ban alapította egy török származású német házaspár, Uğur Şahin és felesége, Özlem Türeci. A pár korábbi cége, a Ganymed már 2001-ben elindulhatott német kockázati tőkével, a Mainzi és a Zürichi Egyetemen folyó kutatásaikból kinőtt spin-off vállalkozásaként. Şahin akkor 36, Türeci pedig 33 éves volt.

Şahin négyéves korában költözött az édesanyjával Németországba, az akkor már a kölni Ford-gyár munkásaként dolgozó apjához. Amikor 1984-ben leérettségizett, a gimnáziumban ő volt az egyetlen tanuló, akinek török vendégmunkások voltak a szülei. A Kölni Egyetemen 1992-ben doktorált, majd orvosként helyezkedett el, és a homburgi Saarland Egyetemi Kórházban egy közös munka alkalmával ismerte meg a feleségét.

Özlem Türeci már Németországban született, török bevándorlók gyermekeként, és a Saarland Egyetem orvosi karán végzett. A BioNTech eredetileg az influenza ellen kezdte fejleszteni az mRNS alapú oltását, ehhez a projekthez csatlakozott Karikó Katalin is, és csak a koronavírus-járvány kitörésekor, 2020 januárjában állították át a céget gyorsan a pandémiás vakcina kifejlesztésére.

Şahin és Türeci ma a 100 leggazdagabb német vállalkozó közé tartoznak, vagyonuk 5 milliárd dollár felett van, a BioNTech neve pedig világszerte ismertté vált.

Mindez elképzelhetetlen lett volna, ha az oktatási rendszer nem tudja megteremteni azt a társadalmi mobilitást, ami ahhoz kell, hogy egy etnikai kisebbséghez tartozó bevándorló család szűkösebb körülmények között élő gyereke (is) eljusson az orvosi egyetemre.

Az olyan, egyenlőtlenségek kiküszöbölésére sokkal kevésbé alkalmas oktatási rendszerekben, mint a magyar, szükségszerűen sokkal kisebb a merítés tehetséges fiatalokból, mint amennyi lehetne. Az oktatás (és az egészségügy) azonban 2008-2009 óta kifejezetten a gazdasági stabilitás oltárán feláldozott (két) nagy ellátórendszer.

A GDP-arányos ráfordítások csökkennek, pénz nélkül pedig nem lehet sokat tenni, de sikeres reformokat sem láthattunk.

Şahin és Türeci egy átlagosnak mondható német lakásban él Mainzban, a pár biciklivel jár dolgozni, autójuk nincs, és Şahin állítólag még a biciklijét sem cserélte jobbra. Albert Bourla, a Pfizer görög származású vezetője az utóbbi években a közös munka miatt összebarátkozott Şahinnal (ami a török és görög bevándorlói háttér miatt „személyes ügy számukra”), és nemrég azt mesélte róla, hogy neki tényleg a munkája a hobbija, a kutatóorvosi tevékenység érdekli igazán. Az üzlethez „nem ért”, nem is nagyon foglalkozik vele. Közben a BioNTech értéke ma már 25 milliárd dollár.

A BioNTech azonban el sem tudott volna indulni, ha nincs korábban az a spin-off lehetőség és kockázati tőke, amivel a Ganymed létrejöhetett 2001-ben. Akkor egy befektető testvérpár, Thomas és Andreas Strüngmann biztosította a pénzügyi hátteret, ők ma is a BioNTech részvényesei, a Ganymedet pedig 2014-ben eladták a japán Astellas Pharmának 1,4 milliárd dollárért. Innovatív társaságok nem tudnak az egyetemi kutatásokból kinőni ott, ahol ennek nincsenek meg a ténylegesen működő keretfeltételei.

De legalább mi gyártjuk az ampullát, azaz egy német cég határmenti üzeme

A múlt héten azonban kiderült, hogy Magyarország mégsem fog teljesen kimaradni ebből a sikertörténetből. Mint a külügyminisztérium bejelentette, jelentős részben

nálunk készülnek majd az ampullák, amikbe az oltóanyagot teszik.

A külügyminiszter – nem először, és nem is utoljára – személyesen is ellátogatott az új ampulla-gyártósorok átadására.

Szijjártó Péter külgazdasági minisztert fotózzák a Schott üzemében a szalagátvágás után. MTI/Varga György

Igaz, a „mi gyártjuk” itt relatív. A magyar munkások közvetlenül egy svájci cég, de végső soron a német Carl Zeiss alapítvány tulajdonában álló Schott üzemében állítják majd elő a remek boroszilikát üvegből készülő tégelyeket. A Schott üzeme az Alpokalján, Kőszeg és Szombathely között elhelyezkedő Lukácsházán van, éppen tíz kilométerre az osztrák határtól. Az üzem 1995-ben indult zöldmezős beruházásként, az eredeti svájci tulajdonos később beolvadt a BioNTech-hez hasonlóan mainzi központú Schott birodalomba.

Lukácsházán eddig 24 ezer négyzetméteren gyártott a közel hatszáz dolgozó évi 1,6 milliárd ampullát és hasonló apró üvegedénykét, de most 13,5 milliárd forintból tovább fejlesztik az üzemet. Ebből kétmilliárd forintot a magyar adófizetők állnak (de a cég beszámolója szerint már korábban nyilvántartottak jelentősebb támogatásokat a magyar kormánytól). A Schott eddig is az egyik legnagyobb játékos volt a magyarországi üvegiparban – árbevételben csak a környei AGC és az orosházai Guardian nagyobb, de ezek nem a gyógyszeripar, hanem az autóipar, illetve az építőipar felé értékesítenek -, és most várhatóan még nagyobb lesz.

Félreértés ne essék, egy kiváló cégről van szó. Hiába olcsók az ampullák, a magyar Schott húszmilliárd forintot megközelítő, szinte teljes mértékben exportból származó árbevételére méretes üzemi nyereség jut (ennek hányada az utóbbi években 14-18 százalék volt). Jelentős nyereségét többnyire osztalék formájában Svájcba utalta a cég: 2018-ban és 2019-ben egyaránt 2,2 milliárd, 2020 februárjában pedig 3 milliárd forint kivételéről döntöttek a tulajdonosok. Igaz, a padlást nem söpörték ki, közben folyamatosak voltak a beruházások is, a Schott itthoni igazgatója például 2017-ben arról beszélt, hogy a munkaerőhiány miatt a termelékenységet javító eszközberuházásokat hajtanak végre.

A cég tavaly egymilliárd dollár értékben jelentett be óriásberuházásokat világszerte az ampulla-iparban, bár a közlemény főként német, amerikai, kínai és indiai üzemekről szól. Azóta a koronavírus miatt növekedett keresletre reagálva a cég jelezte, hogy 6,8 milliárd ampullának megfelelő üveg gyártását készítették elő, ami a globális ampullahasználathoz képest (évi nagyjából 50 milliárd egység) annyira nem is lehetetlenül sok. A Schott szerint egyébként a Covid-vakcinakutatásokban felhasznált ampullák háromnegyedét ők szolgáltatták.

A cég magyar dolgozói az utóbbi években években egyre többet kerestek az eredménybeszámolók szerint, az átlagbér a 2019. szeptemberrel záruló évben már elérte a bruttó 500 ezer forintot. Ezek a mutatók hasonlóak vagy valamivel jobbak, mint a többi európai tulajdonban lévő magyarországi feldolgozóipari cégnél. Ezek a vállalatok eleve azért jöttek Magyarországra, mert földrajzilag közeli, munkaerőben elfogadható, viszont munkabérben jóval kedvezőbb feltételeket kínált az ország. Ez a helyzet, tehát hogy a kettős szerkezetű magyar gazdaság húzóerejét a nyugati vállalkozások alacsonyabb hozzáadott értéket termelő tevékenységei adják, és emiatt nem tudunk feljebb kerülni az értékláncokban, hosszú ideje a magyar gazdaságpolitikai viták középpontjában van.

Nem világos, hogy a mostani irány mellett hogyan tudna a magyar gazdaság kimozogni az európai perifériáról.

Az alapkutatásban és a vakcinafejlesztésben tehát nem tudtunk tevékenyen bekapcsolódni a folyamatba, sőt, igazából mindent megteszünk azért, hogy olyan feltételek alakuljanak ki az országban, amelyek lehetetlenné teszik ezt. De mégsem maradunk ki teljesen ebből az egész emberiség szempontjából fontos eseményből. Csak annyi kellett ehhez, hogy egy német cégnek éppen Magyarországon legyen az egyik gyára, ezért legalább az ampullák egy részét magyar munkások állítják majd elő, itthoni szinten elfogadható bérért.