Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. október 7. 06:18 Közélet

Annyira padlón van a szállodapiac, hogy albérletszerűen kiadják a hotelszobát havi 89 ezerért

A különleges idők különleges megoldásokat követelnek – tartja a mondás, és az elmúlt hónapok a járvány által leginkább érintett magyar cégeknél gyakran kifejezetten érdekes üzleti megoldásokat eredményeztek. Bár trendről aligha lehet beszélni, de az ilyen megoldások közé tartozik, hogy a turizmus leállása miatt radikálisan lecsökkent forgalom miatt néhány budapesti hotel elkezdte középtávra kiadni a szobáit, tehát megjelent az albérletek piacán.

A Hegyalja úti Hotel Charles tulajdonosa, Szombati Károly márciusban három hónapra kezdte el kiadni a szobákat, illetve kisebb lakásokat, hiszen 28 és 38 négyzetméter közötti apartmanjaik vannak konyhával, fürdőszobával és klímával. Ők tehát nem csak szobákat, hanem egész lakrészeket tudtak meghirdetni, amikor leállt a turizmus.

Eleinte legfeljebb három hónapra adták ki a lakásokat, és a 65 lakásból mintegy 20-nak lett bérlője.

Júliusra viszont realizálódott bennem, hogy ez az állapot el fog húzódni, ezért onnantól kezdve hosszabb távra is elkezdtem hirdetni a lakásokat, ami most éppen maximálisan áprilisi határidőt jelent

– mondta Szombati, aki azt is elárulta, hogy most középtávon 42-45 lakást tud így kiadni, és emellett a mérsékelt üzleti és belföldi turizmus átlagosan napi 5-10 további szobafoglalást hoz.

De nemcsak a hotelek lakrészei, hanem a hotelszobák is megjelentek már a lakásbérleti piacon. A Corvin Sétányon található négycsillagos Hotel City Inn nemrég közzétett hirdetése standard és superior szobákat kínál 1-3 fő részére, legfeljebb fél évre, havi 89-109 ezer forintért, és ebben már benne van a rezsiköltség is. A szobákhoz szokás szerint tévé, wifi, vízforraló, minibár és széf, ingyen kávé és tea, igény szerint mikrohullámú sütő, valamint heti egyszeri takarítás is jár, és a hotelben természetesen még reggeli is kapható, 1250 forintért.

Hegedűs Gábor, a Hotel City Inn igazgatója azt mondta nekünk, hogy 66 szobából 50-et terveznek kiadni hosszabb távra, és a lehetőség múlt heti meghirdetése óta 44 szobát már ki is vettek, de a többi szobát is “naponta 50-60-an nézik meg”. A Hotel City Inn tavasszal egyébként bezárt, mert akkor azt gondolták, hogy őszre helyreáll a turizmus, és csak nemrég döntöttek a hosszú távú szobakiadás mellett.

Csekély szokásos forgalom egyébként itt is van, nagyjából napi 3-5 szobát tudtak hagyományos módon értékesíteni az elmúlt időszakban. Ezek a belföldi vendégek főleg munka ügyben vagy rokonlátogatásra érkezve szállnak meg a hotelben, de az is jellemző, hogy valaki a budapesti kórházi kezelés miatt száll meg pár napra. Vannak, akik egy-két hétre veszik ki a szobákat, de olyan is akad, aki már jelezte, hogy márciusig maradna. Hegedűs Gábor azzal számol, hogy április-márciusig adják ki hosszabb távon a szobákat.

Lakás a Charles Apartment Hotelben. Fotó: Charles Apartment Hotel

Szombati Károly azt mondta, az árakat alapvetően dinamikusan kezeli, márciusban még 49 ezer forint plusz rezsiért adott ki egy lakást, ami bőven a környéken lévő garzonok szokásos 110-120 ezer forintos bérleti díja alatt volt, de azóta emelt, és mostanában már havi 100-110 ezer forintért adott ki lakásokat. Ám van még olyan bérlője is, aki április végén 69 ezer forintért vett ki egy lakást, most pedig havi 79 ezret fizet.

A Hotel City Innben ehhez képest az árazáskor nem annyira a környékbeli bérleti piac árait, hanem sokkal inkább a becsült költségeiket vették figyelembe. Hegedűs erről azt mondta, hogy a rezsiköltségek megbecslésével nem volt egyszerű dolguk, mert a turisták jellemzően csak reggel és este tartózkodnak a szobákban, most viszont van, aki egész nap a hotelben van, mert például tanul.

Próbáltunk olyan árat belőni, amely tisztességes, de a célunk most alapvetően az, hogy nullára kijöjjenek a szobák

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy a turizmus miatt kieső forgalom mekkora részét tudja mindez ellensúlyozni, Szombati azt mondta, szerinte nagyjából 20-30 százalékot, de úgy, hogy csökkentették a béreket és a munkaidőt is. Bár nem küldtek el senkit, de a távozó munkatársak helyére nem vettek fel újakat, így nagyjából felére csökkent a létszámuk. A cégvezető idén jelentős veszteségre számít, de mindezek ellenére bizakodó, mert 

szerinte a járvány nélkül nem ismerte volna fel a középtávú lakáskiadásban rejlő potenciált.

Szombati és Hegedűs elmondása alapján sokféle ember bérel hosszabb távon lakást vagy szobát a hotelekben. Van aki építkezik, van aki még nem tud beköltözni az új ingatlanába, vagy magánéleti okok állnak a háttérben, például szakítás vagy válás miatt is keresnek középtávra bérlakást. A külföldön dolgozó magyarok közül is sokan jöttek haza, és arra várnak, hogy visszamehessenek.

Hegedűs azt mondta, közülük sokan külföldön hajón vagy vendéglátásban dolgoznak, és nincs is magyar lakhelyük, viszont a kieső időre is kapnak fizetést. Vannak olyanok is, akik átmeneti munkalehetőséget keresnek. A szállásokon vidéki diák is megfordul, aki albérlet- vagy munkakeresés idejére választja a hotelt ideiglenes szállásnak.

A tél egyébként is holtidőszak a turizmusban, és nálunk is álltak üresen lakások. Ezeket a jövőben hasonló módon fogom hirdetni. Hosszú távon remélem, hogy még jól is jövök ki ebből az egészből

– mondta Szombati.

A Hotel City Inn igazgatója azonban hosszabb távon nem számol a középtávú kiadással, Hegedűs Gábor azt mondta, az elmúlt években még január-február környékén is telt ház volt náluk, ezért inkább arra számít, hogy továbbra is csak turistáknak adják majd ki a szobákat, ha véget ér a járvány.

Addig azonban valahogyan ki kell húznia a szállodák nagy részének, és ahogy arról a G7.hu kérdésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke beszámolt, a piac túlnyomó részének ezt lényegében bevételek nélkül kell összehoznia. A szobák hosszú távú kiadásával ugyanis csak nagyon kevesen próbálkoznak. Ahogy Flesch fogalmazott: “Budapesten nagyjából 20 ezer hotelszoba van, amiből jelenleg körülbelül 19,5 ezer áll üresen”.

Más alternatív bevételi forrás – mint például amilyen tavasszal az éttermeknek a helyben fogyasztás helyett a kiszállítás volt – a szállodák esetében nem jön szóba, és Flesch elmondása szerint az ágazatban május-júniusnál korábban nem számítanak “értelmezhető nagyságú forgalomra”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzt a szezont már a Balatonnál sem lesz könnyű visszahozniA júniusi turisztikai számok még mindig nagyon rosszak. Július-augusztusban az ország egyes régióiban nagyon felpörgött a forgalom, de a kiesést ez már nem hozza vissza.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Ezelőtt harminc évvel voltak ennyien a strandokon" - kimagasló nyara volt a balatoni turizmusnakA járvány és a rossz idő miatt nagyon nehezen indult az évük, az augusztus azonban rekordforgalmat hozott több balatoni vendéglátósnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet albérlet Budapest covid-19 hotel járvány turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.