(Ercse Kriszta oktatáskutató, interkulturális szakértő, Burai Vera a Szülői Összefogás Közösség koordinátora. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A COVID-19-világjárvány következtében már a második tanév zajlik egyáltalán nem a megszokott módon. Tavasszal egészen váratlanul vált szükségessé bezárni az oktatási intézményeket, és távoktatással megoldani a tanítás-tanulás folytatását.

Távoktatást, sőt: digitális (táv)oktatást rendelt el a miniszterelnök. E nagyvonalú verbális mozdulat funkciója nyilván az volt, hogy tükrözze a kormányzat kizökkenthetetlen képességét akár a vészhelyzeti pillanatok uralására, de mindazok^*Érdemes az Informatikai Vállalkozások Szövetsége 2015-ben megjelent Oktatási Kiáltványát elolvasni – semmi sem változott a megemlített kritikus területeken., akik az oktatási állapotokkal (pedagógusok digitális kompetenciái, hajlandóságuk a korszerű eszközök-módszerek alkalmazására, iskolák eszközellátottsága) tisztában voltak és vannak, már akkor elképedtek.

Úgy tűnik, a miniszterelnöknek nem szóltak, hogy bár már 2016-ban elkészült a Digitális Oktatási Stratégia, annak közoktatásba való bevezetését három éve szabotálják el csendben^*A Magyar Közlöny 2017. évi 84. száma rendelkezik arról például, hogy a Digitális Jólét Nkft. közfeladatai között „ellátja Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája végrehajtásával összefüggő feladatokat”, azon belül is többek között részt vesz az EFOP 3.2.15 projekt végrehajtásában, amiben szerepel: „8. Pedagógusok digitális felkészültségének – a köznevelési stratégiával való összhangban lévő – felmérése és fejlesztése: · a fejlesztéshez szükséges tananyagok, illetve kontakt, online és hibrid kurzusok fejlesztése; · iskolai rendszergazda és digitális pedagógiai asszisztens képzés/továbbképzés rendszerének kidolgozása, módszertanok és tananyagok fejlesztése, implementációs terv készítése.”. Holott, ha legalább a feladatoknak a pedagógusok digitális felkészültségére vonatkozó részére három év alatt sor került volna, a tavaszi vészhelyzeti leállás nem jelentett volna minden szereplő számára ekkora traumát, nem nyílt volna ilyen hatalmasra a társadalmi csoportok gyermekei közötti szakadék, és nem keletkeztek volna – családi háttértől függetlenül is – ekkora lemaradások.^*A digitális felkészítéssel eddig egyáltalán nem foglalkozó oktatásirányítás teljesen magára hagyta a pedagógusokat – első módszertani ajánlási listájuk egy cirka 15-20 soros, nagyrészt irreleváns linkgyűjtemény volt -, akik a tanítási feladatok nagy részét áthárították az erre tökéletesen felkészületlen szülőkre. Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár és az operatív törzs oktatási akciócsoportjának vezetője olyan elvárásokat kommunikált a szakma felé, mintha nem lenne képes felmérni, milyen mértékben változtak meg a körülmények: mindent ugyanolyan módon, tempóban, ugyanazokkal az elvárásokkal és következményekkel kellett (volna) teljesíteniük a pedagógusoknak. A világjárvány körülményei között, a hasonló oktatási és élethelyzetbe sosem került diákok számára ez az érzéketlenség hatalmas terhet jelentett. Szerencsére nem minden pedagógus tartotta magát az előírtakhoz. A nyár mindenesetre esélyt és időt adott a helyzetnek megfelelő felkészülésre. Nézzük, ez megtörtént-e.

A körülmények

Az oktatásban a járvány kétféle típusú kihívást is előállított. Az egyik az egészségbiztonságra való törekvés, mely folyamatos prevenciós intézkedéseket, sajátosan módosított működést jelent. A másik, hogy a tanulás-tanítás folyamatait mindezekhez, illetve a járvány mértékéhez kell igazítani.

Az EMMI által augusztus végén kiadott intézkedési terv semmilyen szempontból nem bizonyult használhatónak. Készítői láthatóan nem a magyar oktatási rendszer adottságainak és lehetőségeinek mentén gondolkoztak; sem a fizikai adottságok (például a tantermek száma és mérete), sem a szükséges személyi állomány (pedagógusok, segítő szakemberek, takarítók) nem állnak rendelkezésre. Az ajánlásoknak megfelelő működéshez szükséges pluszfinanszírozást sem biztosítja a Klebelsberg Központ. Ahogyan az egészségvédő felszerelést (maszk) és a rendszeres, ingyenes szűrést is feleslegesnek ítéli a kormány mint munkáltató, egy a veszélyeztetettségnek kifejezetten kitett területen. Bár a tesztelés szükségességét nyomatékosan hangsúlyozzák a kormány által is elismert szakemberek, a kormány a kötelező lázmérésig volt hajlandó elmenni, aminek önmagában beláthatóan nem túl nagy a jelentősége.^*Több szakértő is egyetért abban, hogy a fertőzöttek száma nagyságrenddel nagyobb lehet a már azonosítottak számához képest, illetve hogy jelenleg a fiatalok körében terjed a vírus, ahol jelentősen kevesebben mutatnak tüneteket. Azaz ha csupán a hőemelkedéses tanulókat emelik ki, az a fentiek fényében még csak hamis biztonságérzetet sem adhat, hisz már eddig is fertőzhetett, illetve bárki más is fertőzhet körülötte. Az egydimenziós mérés látszattevékenység csupán.

A vírus terjedése és a távolság összefüggéséről már igen sokat tudunk, éppen ezért teljességgel érthetetlen, hogy ha az iskolai biztonságos környezet megteremtése a cél, akkor annak körültekintően végiggondolt feltételeiről miért nem gondoskodik a kormány. Ajánlásokat fogalmaz meg olyan területeken, ahol az előírás vagy tiltás szolgálná az egészségbiztonságot^*Az intézkedési terv szerint van olyan eset, amikor testnevelés órán nem elkerülhető a testi kontaktus. Tegyük fel a kérdést: vajon mi az akadálya azt megfogalmazni, hogy a testnevelés órákon tilos testi kontaktussal járó foglalkozást tartani? Az énekórák átmeneti felfüggesztéséről szó sincs, noha éppen az éneklés az egyik legáltalánosabb szemléltető tevékenység arra, hogy extrém távolságokban is nagy a fertőzési kockázat., és központilag akar irányítani olyan döntéseket, melyeket a helyi viszonyok és lehetőségek ismeretében az intézményvezető és a tantestület képes a legmegbízhatóbban eldönteni. Nem tartózkodhatnak eleget szabad levegőn^*Mivel a központi ajánlás nem említi azt a lehetőséget, hogy jó idő esetén bármely óra a szabadban is megtartható, a pedagógusok nagy része ezt kategorikusan elutasítja, elsősorban lehetséges fegyelmezési problémákra hivatkozva. a diákok, pedig nem elvárható – főleg kisiskolásoktól -, hogy napi 6-7 tanórát csöndben, teljes figyelemmel üljenek a tanteremben^*a folyosóra sem mehetnek, csak mosdóba, a csoportosulást elkerülendő. 

A tanulás-tanítás folyamatának szervezése kérdésében nyilvánvalóan kétféle forgatókönyvre lett volna szükséges valódi protokollokat kidolgozni és az iskolák rendelkezésére bocsátani. Az egyik – bármennyire is nem fűlik hozzá senkinek sem a foga, a vírust ez nem befolyásolja – az az eset, amikor teljes átállás történik meg a távolléti oktatásra. Tavasszal tanúi voltunk, hogyan nem működik ez, és mennyire indokolt a pedagógusok erős szakmai támogatása^*Ha megnézzük az egész rendszer állapotát, akkor az sajnos nem vigasz, hogy voltak olyan pedagógusok – és nagyon szigetszerűen akár egész intézmények -, akik digitális távoktatás közben valóban azt is csinálták. Számos szervezet mérte fel utólag a maga köreiben a hatásokat, kérdezte a véleményeket – lesújtó eredményekkel.. Tapasztalatok gyűltek az óvodákból, a hátrányos helyzetű területekről és a szülőktől^*Az nem tanítás ugyanis, hogy a tanár feltölti az anyagot, én meg tanítsam meg a gyereknek itthon; csak digitális feladatkiosztás van, valódi tanítás nincs.. Ilyen irányú fejlesztésekről, képzésekről nem esett szó április és szeptember között.

A másik – és hosszabb távon valószínűbb – állapot, amire készülni kellett volna, a hibrid oktatás. Hibrid a helyzet és a módszer szempontjából: a diákok egy része otthon van (kontaktként), és szeretné követni az oktatást, a másik része az iskolában; a tanárok egy része otthon van, és onnan tanít – azaz a tantermi oktatásba távolról való bekapcsolódás lehetőségeit, feltételeit kellett volna megteremteni. Az egész stabil internet (megfelelő sávszélesség) és megfelelő eszközök biztosításának kérdése csupán minden intézmény számára.

Már tavasszal a járvány oktatásra gyakorolt hatásáról beszélt a Világgazdasági Fórum; egyszerre hangsúlyozta a változás, a szükségszerű innovációk megjelenésének lehetőségét, és figyelmeztetett az egyenlőtlenségek fokozódására is. Az OECD külön kitért a 2020-as Education at a glance kiadványában a helyzetben rejlő lehetőségekre – az egyéni tanulási folyamatok megismerése, az elavult tanári szerep átalakulása -, valamint azokra a jelenségekre és teendőkre is, amelyekről felelősséggel kell gondolkozni. Ilyen például a marginalizált tanulócsoportokra való különös figyelem és fokozott erőfeszítések^*“It’s critical that every effort be made to ensure that the crisis does not exacerbate the inequalities in education that have been revealed in many countries. The current crisis has tested our ability to deal with large-scale disruptions. It is now up to us to build as its legacy a more resilient society.” (OECD Secretary-General Angel Gurría), a pedagógusok digitális oktatásra való felkészítése, a tudatosan tervezett hibrid oktatás (nem csupán fertőzések esetén, hanem a csoportlétszámok csökkentése, a tanórák csúsztatott, kiscsoportos szervezése révén is) és a helyzet megkövetelte oktatási ráfordítások biztosítása. Ebből Magyarországon eddig semmit sem láttunk.

Szülői szemmel

Több szülői szervezet tapasztalatait összegezve az látszik, hogy a tavaszi digitális-online munkarend teljesen váratlanul ért mindannyiunkat. Érthetően senki sem tudott felkészülni rá. Szülőként azt tapasztaltuk, hogy kizárólag az egyes tanárok, tanítók kreativitásán, leleményességén múlt, ha valahol egyáltalán működött az online oktatás.

A karantén és a nyári szünet után nagy reményekkel vártuk a szeptembert, mert abban bíztunk, hogy ezt az időt az oktatásirányítás arra fogja használni, hogy hatástanulmányok készítésével és előzetes vizsgálatok elemzésével, valamint virológiai szakemberek bevonásával felkészüljön a szeptemberi évkezdésre, egy következő hullámra. Azt tapasztaljuk, hogy ebből semmi sem történt meg. Nem látjuk biztosítottnak gyermekeink egészségbiztonságát. Nemcsak őket érezzük veszélyeztetve, hanem az őket tanító pedagógusokat, az intézményekben dolgozó minden alkalmazottat és rajtuk keresztül családjaink tagjait is.

Az iskolák számára előírt intézkedési tervről már most látszik, hogy nem betarthatóak a javaslatok,

a felmerült problémákra nem adnak megoldást. Noha a járványügyi szakemberek első számú ajánlása az, hogy zárt térben mindenki viseljen maszkot, a maszkviselés csupán a folyosókon és a közösségi terekben kötelező. Az egyik legfontosabb szabály, a távolságtartás gyakorlatilag betarthatatlan: a tantermek túlzsúfoltak, az osztálylétszámok magasak.

A testnevelés-öltözők szinte sehol sem szellőztethetőek, és több osztály öltözik egyszerre. Éppen úgy, mint a járványhelyzet előtt. Az osztályok keveredése gyakorlatilag elkerülhetetlen – bár meg sem próbálják elkerülni. Ez így van felső tagozaton, de különösen a gimnáziumokban, ahol többségében vegyes szakórák, fakultációk, tagozatok vannak. Az ebédeltetés is megoldhatatlan a központi ajánlás alapján. Az osztályok nem tudnak úgy végezni, hogy ne találkozzanak, és sok helyen gondot okoz a tanórák utáni várakozás, míg az évfolyam ehet – nincs hol várakozni, így a gyerekek ebéd nélkül mennek haza.

Az iskolák takarítása évek óta egyébként is nyögvenyelős. Mivel az állam sem korábban, sem most nem rendelt többletforrást ehhez a feladathoz, úgy tapasztaljuk, hogy a járványhelyzetben végképp nem tudják a megnövekedett feladatot megfelelően ellátni. Nincs elegendő kézfertőtlenítő és tisztító-takarítószer sem, ami van, az sem megfelelően hatékony. Több iskolában csak a szülők segítségével tudnak elegendő kézfertőtlenítőt beszerezni.

Különösen nehéz helyzetbe kerültek az általános iskolát kezdő hatéves gyerekek. Miután a szülők nem léphetnek be az intézményekbe, semmilyen módon nem kommunikálhatnak a gyermeküket tanító pedagógusokkal. Ez minden – főleg alsós – gyerekre vonatkozik, de legrosszabbul őket érinti. Igencsak aggályosnak tartjuk, hogy egy-egy új, vészhelyzeti szabályozás nem nyújt alternatív megoldási módokat az eddigi rutinok helyett, csupán betiltja azokat. (Például ha a szülő megérkezett a gyermekért, ha nem tud bejutni az iskolába, ha közbejön valami és késik – milyen módon kommunikáljon a tanítóval?)

A hiányzások, igazolások tekintetében is teljes a bizonytalanság és a káosz.

Ahány iskola, ahány vezető, annyi iskolai szabályozás és értelmezés. Van olyan intézmény, ahol elfogadják a szülői igazolást, és van olyan, ahol csak orvosi igazolás felmutatásával mehet vissza a gyerek. Az orvosi igazolások beszerzése komoly kihívás, hiszen a rendelőkben nem is fogadnak beteget. Telefonos vagy e-mailes konzultációt remélhetnek csak a szülők. Ezért sem értjük, hogy ha az orvos elhiszi a szülőnek, hogy beteg a gyerek, akkor az iskola miért nem hiszi el ugyanezt.^*Arra is volt példa, hogy egy szülő tudomást szerzett arról, hogy a gyermeke osztályában Covid-pozitív teszttel rendelkező tanuló van. Fölhívta az osztályfőnököt, aki úgy reagált, hogy ő bizony nem tud otthon maradni karanténban, mert két gyereket nevel egyedül. Bízik abban, hogy neki nem kell otthon maradnia, hiszen akkor boltba sem tud menni, nem tudja ellátni a saját gyerekeit és magát sem. Tarthatatlan helyzet, hogy a kormány támogatása híján a munkavállaló – szülőként, tanárként – választani kényszerüljön a gyermeke és az egzisztenciája között.

A pedagógusok maguk is tájékozatlanok, bizonytalanok a járványhelyzettel kapcsolatban. Több helyen azt tapasztaljuk, hogy nem tartják fontosnak a maszk használatát, és jó részük arra hivatkozik, hogy nem tud benne tanítani. Jogosan vannak vele kapcsolatban sajátos elvárások – lehessen benne hallani, érthetően beszélni, fontos lenne megoldani (különösen alsóban) az arcmimika láthatóságát. Ez is olyan probléma, amellyel foglalkozni kellene, meg lehetne oldani, és a jól funkcionáló maszkot munkaeszközként ingyen biztosítani vagy töredék áron a pedagógusok boltjában.

Úgy látjuk, hogy a tanárok sem kapnak megfelelő tájékoztatást az egészségbiztonságot érintő kulcskérdésekben, holott az oktatási intézmények dolgozóinak a felelősségteljes viselkedése most legalább olyan fontos, mint az idősotthonok dolgozóié. Azt tapasztaljuk, hogy már most vannak olyan iskolák, ahol fél osztálynyi diák hiányzik, de nincs lehetőségük az otthon maradó gyerekeknek arra, hogy bekapcsolódhassanak az órákba – mert nem rendelhet el az igazgató online oktatást, de még hibrid oktatás sem lehetséges.

Minden gyereknek joga van a tanuláshoz. Egy járványhelyzetben – főleg az előző félév hiányosságai után – szükségesnek tartjuk megteremteni annak lehetőségét, hogy be tudjanak kapcsolódni a gyerekek az esetleges órai munkába.

Álláspontunk szerint a normál üzemmenet köznevelési elvárásait felül kellene írnia a járványügyi helyzethez, és a gyerekek pszichés, érzelmi, mentális szükségleteihez való alkalmazkodásnak. A pedagógusok fokozott rugalmasságára lenne szükség a mindennapokban; hiába erőltetik a megszokott működési módokat, ez mindenkinek nagyon más helyzet. Ugyanakkor ha jóval kevésbé mereven, empátiával közelítenének, elérhetnék, hogy a gyerekek igenis képesek legyenek egyfajta minimumot elsajátítani ebben a tanévben. Mindannyiunk közös feladata a felelősségvállalás. A jelenlegi helyet arra késztet mindenkit, hogy alapvetően megváltoztassuk a hozzáállásunkat bizonyos kérdésekben. Sok múlik azon, hogy mennyire tudunk együttműködni. Pedagógusok és szülők – a gyerekek és mindnyájunk érdekében.

A szakember szemével

A budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatójával, Moss Lászlóval a tapasztalatokról beszélgetve az derül ki, hogy szerencsésebb lett volna, ha az oktatásirányítás lehetőséget teremt arra, hogy a tavaszi tapasztalatok után a gyakorló szakemberek egyeztethessék a tapasztalataikat, javaslatokkal éljenek. Egy nyitott, demokratikus, egymástól (is) tanuló szervezetként működő iskolában napi szintű élmény, hogy az egyéni kreativitás, tudás összeadva hatványozódik. Most minden helyzet minden döntése az igazgatók felelőssége, ugyanakkor a feltételek nem feltétlenül adottak. A minisztériumi elképzelések sokszor azt a benyomást keltik, mintha készítőik nem jártak volna még sosem iskolában, nem érzik a gyakorlati megvalósítás problémáit. A helyzet kivételes, költségekkel jár, szükséges lenne ezek elismerése.

A pedagógusok zöme személyes helyzetben szeretne tanítani, úgy érzi, a távoktatás – amelyre a legtöbben valójában ki sincsenek képezve – nem helyettesíti a tantermi kapcsolatot a diákokkal. Ugyanakkor sokan – különböző okokból – félnek, ők a távoktatás irányába szeretnék tolni a folyamatokat. Ezen a ponton a hatékonyság és a biztonság egyértelműen ütközik egymással. Az iskolai élet minden szereplője (szülők, diákok, tanárok) számára óriási a bizonytalanság, kevés az információ – ilyenkor nagyon fontos, hogy legalább helyi szinten, intézményen belül a szereplők egymással bizalommal és rendszeresen kommunikáljanak, egyeztessenek.

Fontos lenne a pedagógusok számára egészen világossá tenni, hogy azok a fogalmak, jelenségek, tevékenységek (például a tesztelés, ki kontakt, ki szoros kontakt), amelyek váratlanul berobbantak a mindennapokba, pontosan mit jelentenek, mik az összefüggések, milyen következményekkel járnak. Nem lehet elégszer elmondani, mennyire fontos lenne az együttgondolkodás a szakmával^*Annak, hogy mekkora haszna lenne a gyakorló szakemberekkel konzultálnia az oktatásirányításnak, illetve teret biztosítaniuk a szakma közösen gondolkozásához, az egyik cáfolhatatlan bizonyítéka a Tanárblog egy összefoglalója a hatékony digitális oktatásról. Szakmai szemmel nézve valódi ősbűn, hogy a rengeteg felhalmozott tudásra meg sem próbálnak erőforrásként gondolni. Összehasonlításképpen: digitális oktatással kapcsolatos módszertani ajánlásokért az Oktatási Hivatal honlapját ajánlják felkeresni, ahol az alábbi mondatot találjuk: „A tantermen kívüli, digitális munkarendben is van lehetőség a digitális oktatás megvalósítására. Ennek eszközei lehetnek például valós jelenlétet igénylő online óra során a forráselemzésre és feldolgozásra, feladatok önálló egyéni vagy kollektív megoldására vonatkozó tevékenységek.”. Ha csak augusztus végén, sok-sok célzott kérdéssel begyűjtötték volna a tanárok tapasztalatait, véleményét, és ezek alapján komolyan foglalkoztak volna a megoldásra váró feladatokkal, jóval hatékonyabb intézkedések születhettek volna.

A sikerkommunikáció mögötti szomorú valóság

A kormány hangoztatott célja a gazdaság működőképességének megőrzése. Ennek érdekében azonban egyáltalán nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, nem biztosítja a szükséges többletforrásokat. Jelenleg a meghozott intézkedések jól érzékelhetően arra szorítkoznak, hogy a gyermekek ne maradjanak otthon. Ugyanakkor a kusza, nem egyértelmű vagy rossz szabályok, a hiányzó protokollok, az iskolai élet realitásait figyelmen kívül hagyó, éppen ezért veszélyeztető előírások egy negatív spirál felé sodorják az oktatási intézményeket. A folyamat így a kormány szándékával és a társadalom minden tagjának érdekével éppen ellentétes végkimenet felé tart.

Bár a sajtóban szórványosan szerepel egy-egy oktatási intézmény, ahol a vírus megjelent, valójában egyre szélesebb körben, egyre több helyen egyre több diákot és pedagógust érint^*Érdemes megnézni a pandemia.hu oldalán a Magyarországi koronavírusos esetek szakasz alatt a települések listáját, ahonnét (nyilvános forrásokból követhetően) koronavírussal kapcsolatos esetet jelentettek. Jelentős részük kapcsolatban van valamilyen oktatási intézménnyel.. A fertőzéses esetek környezetének – de még a szoros kontaktoknak is – az elmaradó tesztelése, a tantestületek védelme és folyamatos monitorozása nélkül hamarosan elfogynak majd mindazok, akik még hadra foghatók^*A helyzet fájdalmasan hasonló ahhoz, amit a győri kórház igazgatója megfogalmazott az egészségügyre vonatkozóan..

A kormány spórolni akar, ezért a második gazdasági mentőcsomagjának sem része a munkavállaló szülők támogatása arra az esetre, ha otthon kell maradniuk. Spórolni akar, ezért nem költ a biztonságos iskolai körülmények fenntartására, és nem hajlandó semmiféle átszervezéssel járó, járulékos költségekről gondolkozni. Spórolni akar, persze ismét csak egy közszolgáltatáson – és ennek mi mind, az egész ország fogjuk megfizetni az árát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Nem a vírus, hanem a téboly szabadult el” az oktatásirányításbanAhol felkészültek a 21. századra, ott később még előnyt is hozhat majd a jelen helyzet, ahol nem, ott biztosan katasztrofális következményekre számíthatunk. A magyar oktatás nem készült fel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet covid-19 diák digitális oktatás emmi járvány oktatás tanár Olvasson tovább a kategóriában