Hírlevél feliratkozás

Az eurózóna motorja, Németország jobban kezelte a járványt, így előbb állhat talpra, mint Amerika

A szerző az OTP Alapkezelő makrogazdasági elemzésért felelős vezérigazgató-helyettese.

Messze vagyunk még attól, hogy a világgazdaság magához téréséről beszéljünk, de a számok alapján bizonyos tendenciák már sokkal jobban láthatóak, mint a járvány első szakaszában, amikor világszerte csak azt lehetett érzékelni, hogy minden beszakadt.

Az OTP Alapkezelő friss elemzése szerint a fejlett országok gazdaságainak újraindulása kapcsán a számok arra utalnak, hogy az eurózóna, azon belül elsősorban Németország a következő időszakban jobban fog teljesíteni, mint a járvánnyal mindeddig nehezebben küzdő Egyesült Államok.

Az első negyedéves összeomlást követően visszapattant a globális gazdasági aktivitás, ezért sokan beszélnek V alakú trendekről, de az OTP Alapkezelő elemzése szerint ez csalóka, mert a V betű időben második szára nem éri el az első magasságát, és rövidebb távon nem is fogja. A visszapattanás ugyanis a mostani várakozások szerint alacsonyabb szinten fog megmaradni. Bár számos rövid távú mutató (ipari termelés, beszerzési menedzser indexek stb.) a gazdaságok újranyitásával valóban gyorsan visszament a válság előtti szintre, a hosszú távú növekedés szempontjából kulcsfontosságú üzleti beruházások volumene még mindig meglehetősen alacsony.

Ennek elsődleges oka a világgazdaságban tapasztalható bizonytalanság és üzleti kockázatok magas szintje, amelyek többek között a COVID19-es vírusra adott lépésekhez, az ismét kiújuló kereskedelmi háborús és geopolitikai kockázatokhoz kapcsolódnak. Emellett az is lényeges, hogy a gigászi jegybanki intervenció ellenére a tőkeköltségek még mindig a válság előtti szint fölött vannak, ami nem kedvez a beruházási kedvnek.

Az IMF júniusi előrejelzése -4,9 százalékos globális reálgazdasági változást jelez 2020-ra, míg 2021-re 5,4 százalékos visszapattanást prognosztizál, ám ez összességében 6,5 százalékkal alacsonyabb globális GDP szintet jelent 2021-ben, mint 2020 januárjában, azaz a válság előtt – írják az elemzésben.
Bár az eurózónában többé-kevésbé sikeres volt a gazdaságok újraindítása, a vírus nem tűnt el, és egyelőre oltóanyag sincs, így visszatérő fertőzési hullámok hátráltathatják a fellendülést.

Az első félévben látott gazdasági összeomlásra azonban már nem számítanak az OTP Alapkezelő elemzői. Az igaz, hogy az eurózóna egyes országaiban (elsősorban Spanyolországban és Franciaországban) jelentősen megnőtt a fertőzések száma, mindeddig az eurózóna nagy részében lokális intézkedésekkel (illetve szélesebb körű önkéntes maszk használattal) sikerült viszonylag jól kordában tartani a járványt.

Az eurózónán belül egyértelműen Németországban sikerült megtalálni a gazdaság és a lakosság egészsége szempontjából legkedvezőbb egyensúlyt, ami jelentősen javítja az eurózóna motorjának kilábalási esélyeit.

Az Egyesült Államokban, ahol a nyáron a vírus második hulláma sokkal jobban elszabadult mint az eurózónában a választások előtt különösen nincs “politikai étvágy” a szigorúbb korlátozó intézkedések újbóli bevezetésére, de a világ más országaiban sem. A lakosság jelentős része ettől függetlenül még fél a járványtól, és ez inkább a megtakarításokat ösztönzi, mint a fogyasztást. Ezért nem eredményez gyorsabb fellendülést az, ha a korlátozó intézkedéseket idejekorán feloldják – vélik az elemzők.

A várakozások szerint az eurózóna gyorsabban fog kilábalni a visszaesésből, mint az Egyesült Államok, annak ellenére is, hogy az első félévben az európai gazdaságok recessziója mélyebb volt, az erőteljesebb tavaszi intézkedések eredményeként.

Az eurózónában előbb érte el a csúcsát a járvány, és összességében sikeresebben tudták visszafogni, mint Amerikában. A munkanélküliség jóval kevésbé ugrott meg, köszönhetően a széleskörűen alkalmazott részidős programoknak, ezért Európában kisebb annak a veszélye, hogy sok munkavállaló hosszabb távon is kívül reked a munkaerő piacokon. Sok év után először, az eurózóna egy ideig újra felülteljesíthet Amerikával szemben, ami pozitív lehet az euró és negatív a dollár számára.

Az efféle várakozások vélhetően már az elmúlt hónapok jelentős dollár gyengülésében is szerepet játszottak. E várakozásokat azonban érdemes rendszeresen felülvizsgálni a beérkező adatok fényében.
írják az értékelésben.

A részvénypiacok visszapattanása sok befektetőt váratlanul ért, a fordulópontot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed példátlan mértékű beavatkozása volt.

Most azonban úgy tűnik, hogy a főbb indexek különösen Amerikában elöl járnak a fundamentumokhoz képest. Paradox módon az elmúlt évszázad legmélyebb világgazdasági recessziója játszódik le, de a főbb indexek két hónap alatt visszaszáguldanak a régi csúcsok közelébe. A Nasdaq meg is hódította azt.

A kockázatos eszközök árának előre szaladása a fundamentumokhoz képest egyértelműen a példátlan méretű jegybanki likviditás özönének következménye. A jegybanki likviditásnak nyilván voltak pozitív hatásai a fundamentumokra, hiszen a gazdaságot megbénító csődhullámot sikerült elkerülni, és a vállalatok finanszírozási költségeit is jelentősen lejjebb vitték a jegybankok a tavaszi igen magas szintekhez képest. Ugyanakkor a jegybanki beavatkozás torzulásokhoz is vezetett az eszközök piaci árazásában. A befektetők egyelőre tartják magukat ahhoz, hogy nem érdemes szembe menni a Fed-del.

A jegybanki intervenció jelentősen csökkenti annak az esélyét, hogy a piacok újra mélypontra zuhanjanak. Az elemzők szerint azonban a piacok most egy meglehetősen optimista V alakú fellendülést áraztak be, és ennek többek között az lett a következménye, hogy a részvényárfolyamok érzékenyen reagálnak bármilyen ettől eltérő hírre. A piac most megerősítés vár, hogy folytatódik-e a gazdaság helyreállása.

Mindeddig a gazdasági mutatók momentuma is kedvező volt, inkább pozitív meglepetések domináltak az adatokban, a gazdaságok újranyitásával összhangban, ami a likviditásbőség mellett szintén támogatta a piacokat. Ez a momentum kifulladni látszik, ami a növeli a korrekciók valószínűségét a következő hónapokban.

A cikk megjelenését az OTP Alapkezelő támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Támogatói tartalom Amerika elemzés gdp járvány koronavírus makrogazdaság németország otp alapkezelő Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.