Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. augusztus 14. 17:57 Közélet

Most Magyarország volt a leggyengébb láncszem a régióban

(Plósz Dániel János a Danube Capital senior makrogazdasági elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

A KSH előzetes, kiigazítatlan adatai szerint 2020. második negyedévben 13,6 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság 2019. második negyedévéhez képest. Saját előrejelzésünkben 14,4 százalékos visszaesést vártunk, amellyel a legpontosabb előrejelzését adtuk az elemzői közösségen belül. A ma megjelent tényleges GDP-adat minimálisan felülmúlta a várakozásunkat, mivel a szolgáltatási szektor a várakozásunkhoz képest kedvezőbb teljesítményt mutathatott az első negyedévben. A KSH a mostani körben csak számadatot közölt, a részleteket majd szeptember 1-én ismerteti.

A nemzetgazdaság teljesítménye az első félévben 6,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint. 2020. első negyedévében még 2,2 százalékkal emelkedett a GDP, ehhez képest a mostani adat jelentős lassulást mutat, ami mögött a koronavírus-járvány áll. Fontos szem előtt tartani, hogy az idei első két hónapot még nem érintette a koronavírus-járvány, az csak márciusban éreztette először a hatásait, áprilisban volt a mélypontja, a gazdaság újranyitására fokozatosan, csak május-júniusban került sor.

Az adatok publikálásával párhuzamosan annyit közölt a statisztikai hivatal, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlenül hatott, de a szolgáltatások és az ipar egyaránt nagy mértékben járult hozzá a második negyedéves visszaeséshez.

A Danube Capital várakozása szerint a mezőgazdaság és építőipar mérsékelten, a szolgáltatási szektor és az ipar nagyobb mértékben járult hozzá a második negyedéves gazdasági visszaeséshez. A szolgáltatási szektor negatív teljesítményében fontos szerepet játszott – többek között – a logisztikai szektor, a turizmus és az ingatlanszektor második negyedéves visszaesése.

A magyar gazdaság volt a leggyengébb a régióban

A régióban a magyar gazdaság várakozásokon felül esett vissza, míg a lengyel, román és a cseh gazdaság visszaesése kisebb volt a várakozásokhoz képest 2020. második negyedévében.

A régióban a második negyedévben leggyengébben a magyar gazdaság teljesített, míg a lengyel gazdaság visszaesése volt a legkisebb. Az eurózóna GDP-je a második negyedévben 15 százalékkal csökkent év/év alapon – a várakozásokkal összhangban.

A német gazdasági teljesítmény – amelyhez a legszorosabban kapcsolódnak a régiós országok – 11,7 százalékkal csökkent az idei első negyedévben, alulmúlva még a korábbi várakozásokat (11,1 százalékos visszaesés) is.

Pozitív kilátások a jövő évre

A gazdasági kilátásokat illetően az elmúlt hónapokban világosabb kép rajzolódott ki a járvány hatásairól, mivel hangulati indikátorok mellett már kézzelfogható, statisztikai adatok is megjelentek a járvány által leginkább sújtott hónapról, azaz áprilisról is. A globális gazdaság nyitása május-június folyamán megtörtént, de nem egyszerre valósult meg az összes szektor és régió esetében.

Az utóbbi hetekben több helyen – így a szomszédos országokban is – ismét egyre több megbetegedést regisztrálnak. Ez növelte a valószínűségét egy újabb járványhullám kialakulásának. Ennek kapcsán két, egyenlő valószínűségű pályát (enyhe és súlyosbodó vírushelyzet) fogalmaztunk meg makrogazdasági előrejelzéseink során, ami a járvány második hullámának jellegétől, mértékétől függ; a fő kérdés, hogy a magyar gazdaság milyen mértékben lesz korlátozva az elkövetkező időszakban.

GDP-előrejelzések az egyes pályák esetében (év/év alapon)

  2020 2021 2022
Enyhe vírushelyzet pálya -3,7% 3,9% 3,7%
Súlyosbodó vírushelyzet pálya -7,4% 1,8% 2,4%

Forrás: Danube Capital

Enyhe vírushelyzet esetén – amikor feltételezésünk szerint a kormányzat képes féken tartani a vírus terjedését – a koronavírus-járvány lefutása kezelhető mértékű lesz, nem várjuk, hogy az idén március-áprilisihoz hasonló teljes gazdasági leállás következik be. A második hullám lefutása – az elmúlt hónapokban elrendeltekhez képest kisebb mértékű korlátozások mellett, megfelelő egészségügyi kapacitással – mérsékelt gazdasági érintettséggel járna. Ebben az esetben idén 3,7 százalékos gazdasági visszaesés következne be, míg jövőre 3,9 százalékos felpattanás jöhet. Idén a visszaesés mértékét a stagnáló fogyasztás mérsékelheti, jövőre viszont a fogyasztás mellett a beruházások érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez.

Második gazdasági pályánk esetében idehaza súlyosbodó helyzettel kalkulálunk (ahogy akár az USA-ban, akár Európa számos országában látható), emiatt járványügyi szigorító intézkedéseket vezethetnek be ismételten, akár kijárási korlátozást is. Ebben az esetben – tavaszhoz hasonlóan – ismét számíthatunk egy-másfél hónapon át szigorúbb korlátozásokra, akár lezárásokra is, ami a gazdaság teljesítményét is jelentősebben rontaná. Ezen a súlyosbodó vírushelyzetet feltételező pályánkon 2020-ban 7,4 százalékos visszaesést szenvedhet el a magyar gazdaság, míg 2021-ben 1,8 százalékos visszapattanás várható. Az idei visszaesés hátterében elsősorban a fogyasztás és a beruházások megtorpanása állhat, jövőre viszont mindkét terület érdemben támogathatja a növekedést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gdp járvány koronavírus magyar gazdaság magyar gdp Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.