Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. január 9. 14:17 Közélet

Mészáros Lőrinc 54 milliárdért épít vasutat a BMW-gyárhoz, nem lesz elég az erre félretett pénz

Karácsony előtt egy nappal derült ki, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. végezheti a Debrecen – Füzesabony vasútvonal korszerűsítésének első ütemét közel 55 milliárd forintért.

A tendert kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) éppen december 23-án tette közzé a beérkező ajánlatokról szóló összegzést. A közbeszerzésen ugyan öt cég indult, ám közülük a magyar Dömper Kft-t és az osztrák hátterű Swietelsky Vasúttechnika Kft-t kizárták, a szintén osztrák Strabag és a német tulajdonú Vasútépítők Pályatervező Kft. pedig szűk 3 milliárddal drágábban vállalta volna a munkát, mint a felcsúti milliárdos vállalata.

Állomást építenek a BMW-gyárnak

A hatalmas fejlesztés a debreceni BMW-gyárhoz köthető közel 120 milliárd forintnyi beruházás egyik legdrágább eleme. A most megrendelt első ütem keretében a 108-as kódjelű vasútvonal Debrecen és Macs közötti nagyjából 15 kilométeres szakaszát újítják fel teljes egészében. A kiírás szerint vágányok fejlesztésén túl mások mellett

  • átépítik a debreceni és macsi állomásokat, amelyek térvilágítást kapnak,
  • átalakítják a biztosítóberendezéseket,
  • integrált vasúti távközlő rendszer építenek ki,
  • parkolót alakítanak ki,
  • de épül zajvédőfal, aszfalt burkolatú út, kerékpárút és járda illetve egy szakaszon „kétnyomúsítás” is.

Ami pedig ennél is fontosabb, hogy a külön állomást kap a BMW gyárnak is otthont adó Macs Ipari Park. Ez a szakasz ugyanis épp azért fontos, mert a tervezett üzem pont Macs és Debrecen között félúton lesz.

Bár így a beruházás már elég komplex, a 15 kilométerre 55 milliárd, azaz kilométerenként 3,6 milliárd forint így is soknak tűnik. Még akkor is, ha a kétnyomúsítás miatt ténylegesen ennél jóval több vágány épül, és valóban vannak olyan tételek, amik jelentősen megdobják a költségeket.

A Heti Válasz két éve részletes cikkben elemezte, hogyan kúsznak fel a vasútépítési költségek. Akkor a rekorder a Szolnok–Szajol szakasz volt kilométerenként 3,29 milliárddal, de ott új hidat építettek a Tiszán, ami azért nagy mértékben megdobja a fajlagos költségeket, így az nem hasonlítható össze ezzel a beruházással. Az akkori második Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti rész, ahol 3,14 milliárdból jött ki egy kilométer, és aminek felújítását szintén Mészáros Lőrinc egyik cége nyerte el konzorciumban. A Heti Válasz már akkor jelezte, hogy ez elég komoly növekedés a korábbiakhoz képest. Négy-öt évvel korábban ugyanis még azt elemezte a magyar sajtó, hogy nemzetközi összevetésben miért olyan drága a Szajol és Püspökladány közötti vasút felújítása, amelyet a tenderen győztes cégek kilométerenként 1,45 milliárd forintért vállaltak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA hivatalos összeg tízszeresével támogatjuk valójában a debreceni BMW-gyáratMás a nagyságrend, ha a közvetlen támogatáson túl az olyan út-, vasút- és közműfejlesztéseket is számba vesszük, amelyek egyébként nem valósulnának meg.

Nem szántak rá ennyit

Eredetileg a kormány sem számolt ilyen magas költségekkel. A kormány ugyanis a teljes vasúti fejlesztésre összesen 71,6 milliárd forintot különített el, ebben viszont benne van a felújítás második szakasza is, a Nagymacs és Balmazújváros közötti 11 kilométer.

Azaz a fejlesztésre elvileg kilométerenként nem 3,6, „csak” 2,7 milliárd jutott volna.

Ám ennyiből már most látszik, hogy nem fog kijönni a teljes beruházás. Bár a második etap rövidebb és valószínűleg egyszerűbb, mint a mostani, de elvileg magába foglalja a Debrecen–Balmazújváros közötti vasúti pálya villamosítását is. Márpedig a korábbi tapasztalatok szerint ez önmagában is tízmilliárdos tétel lehet. Mindez azt is jelenti, hogy az egész (nemcsak a vasúti fejlesztéseket felölelő) projektre sem lesz elég az eddig elkülönített 120 milliárd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgymás torkának estek, mert elfogyott a pénz a túlárazások miattHáromszor drágább a vasútfelújítás, mint Lengyelországban, nem csoda, ha hamar elfogy a pénz. A maradék balatoni felhasználása körül forrnak az indulatok.

A mostani 55 milliárdos munka egyébként a V-Híd életében sem jelentéktelen megbízás, önállóan nem is nyertek még el korábban ekkora tendert. Más cégekkel összeállva azonban már volt nagyobb megbízásuk is: Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy, illetve a Püspökladány – Ebes szakaszok építése egyaránt meghaladta a 70 milliárdot. Amikor ezeket elnyerték papíron még nem Mészáros Lőrinc volt a tulajdonos, ám így sem maradt ki a fejlesztésekből a felcsúti milliárdos, hiszen mindkét projektben egy másik cége, az R-Kord volt a V-Híd partnere.

Újra nyert a Közgép

A vállalat egyébként természetesen most sem teljesen egyedül végzi a munkát, és az előírt referenciákat sem egyedül biztosította. Alvállalkozóként ezúttal is bevonják az R-Kordot, sőt az egykori Simicska-birodalom központi cégét, az azóta Mészáros Lőrinc barátjának és állandó üzlettársának, Szíjj Lászlónak a tulajdonában kerülő Közgépet is.

Utóbbi cég azt követően, hogy a Simicska-Orbán háború lényegében megsemmisítette, az új tulajdonosnak hála mostanra tényleg visszakerült a hazai építőipari térképre. Már tavaly nyáron biztosítottak referenciát a Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János cégének a székesfehérvári vasútállomás feletti gyalogos felüljáró befejezéséhez, majd a szintén Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt alvállalkozójaként egy közel 50 milliárdos projektben a fővárosba is visszatértek. A cég rehabilitása végül december elején vált teljessé, amikor 

az egykori Simicska-cég közel négy év szünet után nyert el újabb közbeszerzést.

Ráadásul nem is kicsi munkát kapott a hírhedt vállalat: a kétszer kétsávos M44 gyorsforgalmi út Szentkirály és Lakitelek közötti szakaszát építheti meg közel 44 milliárd forintért.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSimicska Lajos pénzgyára adja a referenciát MészároséknakA székesfehérvári félkész gyalogos felüljárót három éve nem sikerül befejezni. Talán majd most, miután még jobban elszállt a költsége.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉpp most élesztik újra a Simicska-birodalom ékkövétMészáros Lőrinc üzleti körének alvállalkozójakánt tér vissza a fővárosba az egykori Simicska-birodalom zászlóshajója, a Közgép. A Déli összekötő vasúti hidat korszerűsítik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet BMW-gyár debrecen Közgép R-Kord Kft V-Híd Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.