Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. november 18. 06:47 Közélet, Vállalat

Mészároséknak már 410 milliárdnyi cégvagyonról van papírjuk, de ennél is többet halmoztak fel

Néhány hete váratlanul egy teljesen új tulajdonos szállt be Mészáros Lőrinc és felesége családi cégébe, a Talentis Group Zrt-be. A vállalatot az ügylet, illetve egy hasonló korábbi tranzakció miatt is felértékelték, a független szakértői vélemény szerint pedig a cég valamivel több, mint 200 milliárd forintot ér. Mindez azt jelenti, hogy Mészáros Lőrinc és családja tőzsdén jegyzett, illetve korábban már felértékelt cégekben meglévő részesedéseinek összértéke átlépte a 400 milliárd forintot. És ez nem minden, hiszen vállalatokban további százmilliárdjai lehetnek a családnak.

Négymilliárd 2 százalékért

Múlt pénteken írtuk meg, hogy a Mészáros Lőrinccel korábban is üzletelő Varga Károly egy nagyobb összegű követelésért cserébe 2 százaléknál egy hajszállal kevesebb részesedést szerzett a Talentis Group Zrt-ben. Bár a felek nem válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy ez a követelés kivel szemben állt fenn, de a cégiratokból kiderül, hogy az értéke valamivel meghaladta a 4 milliárd forintot. (Akit érdekelnek az ügylet számviteli részletei, kattintson a csillagra.*A cégiratok szerint Varga egy 4,046 milliárd forint értékű követelést engedett át, vagy szakszóval apportált a Talentis Group Zrt-be. A cég ezt úgy könyvelte le, hogy az alaptőkéjét egymillió forinttal megemelte, a követelés értékének nagy része (4,045 milliárd forint) viszont a tőketartalékba került. Ezzel párhuzamosan a cég kibocsátott két 500 ezer forint értékű részvényt – ami ugye épp az alaptőkeemelésnek felel meg – és Varga ezeket jegyezhette le. A cég törzsrészvényeinek száma így 104 darabra nőtt, azaz az új tulajdonos a valamivel több mint 4 milliárdos követelésért 1,92 százalékos részesedést szerzett a vállalatban. A tranzakció így 210 milliárd forintra értékeli a vállalatot, amiből ugye 206 milliárd jut Mészárosékra.)

Ez nem az első ilyen ügylet volt a Talentis történetében. Idén tavasszal szinte pont ugyanez történt a cégnél, annyi különbséggel, hogy akkor pontosan négymilliárdos követelést kapott szűk 2 százalékos részesedésért a belépő tulajdonos (aki egyébként ugyanúgy Mészáros Lőrinc volt, csak egy másik magántőkealap formáját öltve*A követelést akkor a Status MPE Magántőkealap adta át a Talentisnek, amely szintén Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában áll. Az a tranzakció az időközben a fideszes médiaholdingnak átadott egyik céget, a Mediaworksöt érintette, a felek valahogy így számoltak el egymás között.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRejtőzködő harcostárs szállt be Mészárosék családi cégébeA második legismertebb tiszakécskei milliárdos, Varga Károly, akinek korábban is volt üzleti kapcsolata Mészáros Lőrinccel, egy követelésért cserébe 2 százalékos részesedést kapott a Talentis Zrt-ben.

A tavaszi tranzakció 204, a közelmúltbeli pedig 210 milliárd forintra értékelte a vállalatot. Persze ez akár kijöhetett volna hasraütés-szerűen is, de nem erről van szó. A két ügyletet ugyanis könyvvizsgáló is elbírálta, és az első esetben a szakértői véleményt is csatolták a cégbírósági iratokhoz. Ebben pedig a könyvvizsgálók azt írják:

Szakmai értékelésünk szerint a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (azaz a követelés – a szerk.) előzetesen megállapított értéke egyensúlyban van az ellenében adandó részvények számával, és névértékével, illetve a tőketartalék emelésének értékével.

Ez egyébként a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint egy abszolút sztenderd szöveg, hasonló esetekben mindig ezt írják, de kétségtelenül arra utal, hogy a kapott részesedés értéke arányban áll az adott követelésével. Azaz

Mészároséknak papírja van róla, hogy a családi cégük nagyjából 210 milliárd forintot ér, amiből 205 milliárd eshet az egykori felcsúti polgármesterre és feleségére.

 

Ez Mészáros Lőrinc vagyonának csak a legújabban láthatóvá vált része, de még mércéjével mérve is rengeteg. Arról nem is beszélve, hogy rajta kívül jelenleg  a napi.hu és a Forbes szerint is csak két ember van Magyarországon, aki ennél a cégértéknél nagyobb vagyonnal büszkélkedhet: Csányi Sándor és Gattyán György.

Hiába szakad az árfolyam 200 milliárd még maradt

Mészároséknak legalább még egyszer ekkora vagyona van azokban a vállalatokban, amelyek értékét eddig ismerni lehetett. Még akkor is, ha a Mészáros-cégbirodalom legnagyobb részét összefogó Opus részványtársaság árfolyama sokat esett a tavalyi csúcspont óta.

 

A nagy zuhanással párhuzamosan ugyanakkor a tőzsdei birodalom átláthatóbb lett azzal, hogy a két legnagyobb tőzsdén is jegyzett Mészáros-vállalat, az Opus és a Konzum összeolvadt. Igaz, tulajdonosi oldalról még mindig elég nagy a katyvasz, hiszen a felcsúti milliárdos és családja több csatornán keresztül ellenőrzi a céget, amelynek összesen nagyjából 70 százaléka az övék. Ez jelenlegi árfolyamon nagyjából 150 milliárd forintot jelent (az elmúlt egy évben volt ez ennél bő másfélszer több is)*A részesedés egy része, nagyjából 14 milliárd forintnyi a Talentis Group tulajdonában van. A továbbiakban ezt levonjuk, mert különben kétszer szerepelne az összesítésben..

 

Az Opuson kívül Mészároséknak még egy másik tőzsdei cégben biztosan, egyben pedig valószínűleg van részesedése. A nemrégiben Jászai Gellérthez került informatikai csoport, a 4iG 11 százaléka a családé, ez több mint 10 milliárdot ér. A jelentős részben a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozó Appeninnél azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet, ott ugyanis a részvények ötödét egy Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap nevű entitás tartja a kezében, amely nem biztos, hogy teljesen Mészárosékhoz köthető. Mindenesetre ez a részvénycsomag is közel 4 milliárd forintos.

A tőzsdén kívüli Mészáros-világból még két fontos cég értékét lehet ismerni, ezek a Mészáros és Mészáros Kft., illetve az R-Kord Kft. A két építőipari vállalkozás többségi részesedését ugyanis tavaly bevitték az Opusba, és ezért a vállalatokat felértékelte egy nemzetközi tanácsadócég. Az akkori szakértői vélemény szerint a Mészárosék által a két cégben megtartott részesedés valamivel több, mint 57 milliárd forintot ért.

Mindez azt jelenti, hogy a Mészáros családnak 410-415 milliárd forintnyi céges vagyonról van papírja,

vagy mert a tőzsdén jegyzettek az adott vállalatok, vagy mert egy szakértő értékelte fel őket. Ám ez még mindig nem miden.

Építőcégek, földek, mezőgazdaság, plakátok

A Talentis Group Zrt. ugyanis – bár nagyjából ebbe húzták össze a tőzsdén kívüli érdekeltségeket, amikor legutóbb átszervezték a Mészáros-birodalmat – még mindig csak a felcsúti milliárdoshoz köthető, tőzsdén kívüli vállalkozások egy részét birtokolja. Azt már a korábbi cikkünkben is írtuk, hogy a vállalatnak nagyjából egy tucatnyi másik cégben van tulajdonrésze, és ezeken keresztül további legalább száz társaságban érdekelt különböző mértékig. A legnagyobb értéket valószínűleg

  • az Opus Nyrt-ben meglévő, önmagában 14-15 milliárdot érő részvénycsomag,
  • az évi több tízmilliárdos bevételt és milliárdos nyereséget hozó Záév építőipari cég,
  • és a Takarék-csoport felett álló központi cég durván nyolcada

adja, de van egy rakat másik építőipari és egyéb cég is a Talentis alatt.

 

A Talentis-csoporton és a tőzsdei cégeken kívül azonban Mészáros Lőrinc további cégbirodalmakkal rendelkezik, amelyek szintén rengeteget érhetnek. Ezeket három csoportba lehet sorolni.

A maradék építőipari érdekeltségek között a legnagyobb a V-Híd és a Mészáros-gyerekek vállalata, a Fejér B.Á.L. Zrt. Ez utóbbi két cég nagyságrendileg akkora, mint a Mészáros és Mészáros, illetve az R-Kord volt, amikor azt a két vállalatot felértékelték. Bevételben kissé ugyan még elmaradnak tőlük, nyereségben viszont 2018-ban már ugyanazt hozták. Igazából az egyetlen jelentős különbség, hogy a tőzsdére bevitt vállalatoknak jóval nagyobb állami rendelésállománya volt, amikor felértékelték őket, de még itt is vannak olyan elemek, amiben a V-Híd és a Fejér-B.Á.L. áll jobban*Például nekik több önálló állami megbízásuk van, míg az M&M és az R-Kord inkább konzorciumban volt erős.. Ennek ellenére egész biztos, hogy

a két közvetlen családi tulajdonban lévő építőipari vállalat további tízmilliárdokat ér, de a hasonló méretű cégeik korábbi felértékelése alapján a 100 milliárdtól sem lehetnek messze.

Az agrár szektorban is jelentős cégek maradtak ki a Talentisből és az Opusból. Mészáros Lőrinc az ország legnagyobb földesura, mezőgazdasági érdekeltségeit a Talentis Agro Zrt. és a Búzakalász 66 Kft. fogja össze. Ezekben a Talentis-csoportnak csak minimális érdekeltsége van: mindkét cég több mint 99 százaléka közvetlenül a milliárdos és felesége tulajdonában van. Így a Henye borászat, az Aranka Malom, az állam által külön autópálya-lehajtóval meglepett Vivienvíz és bodrogkeresztúri Dreszla Kft. sincs benne az eddig felértékelt vagyonban. Ahogy a korábbi számításunk szerint több mint 38 ezer hektárnyi termőföld sem, mivel ezeket is közvetve vagy közvetlenül nagyrészt a Talentis Agro vagy a Búzakalász 66 hasznosítja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ország legnagyobb földesura lett Mészáros LőrincNem kell tovább számolgatni, Mészáros agrárholdingjának vezetője maga mondta el, hogy már mindenkinél nagyobb területen gazdálkodnak.

A harmadik nagy, eddig nem felértékelt tétel pedig a volt Simicska birodalom, annak is a média és hirdetési ága, amit szintén közvetlen tulajdonában tartott Mészáros Lőrinc. Bár az ehhez a csoporthoz köthető, szintén több tucat cég egy részét kiüresítették, azért szép számmal akadnak milliárdokat hozó vállalatok is. A főleg óriásplakátokban utazó Publimont például még azt követően is évi több százmilliós profitot produkált Simicskáéknak, hogy az oligarcha és Orbán Viktor összevesztek, és így eltűntek az állami hirdetők. A balhé előtt pedig minden évben több milliárdnyi nyereséget termelt.

 

Simicska kapitulálása, és Mészáros Lőrinc házon belülre kerülése után pedig lényegében azonnal visszatértek az állami hirdetések a céghez, így jó eséllyel idén ismét milliárdos profitot hoz majd össze a vállalat. Erre pedig 2019 és 2021 között még biztosan számíthat a vállalat, illetve új tulajdonosa, Mészáros Lőrinc. Ez önmagában is tízmilliárdos nagyságrendű vállalatértéket sejtet.

Mindezek alapján egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mészáros Lőrinc lenne az első olyan magyar, aki 2 milliárd dollárt meghaladó összeggel kerül fel legközelebb a Forbes dollármilliárdosokat összesítő listájára. Ekkora vagyonnal a tavalyi rangsor alapján

a felcsúti gázszerelő nagyjából a 1200. leggazdagabb ember lenne a világon,

ami nyolcszáz helyes előrelépést jelentene tavalyi debütálásához képest.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Fejér B.Á.L. Mészáros Lőrinc milliárdos Opus Global simicska lajos Takarék-csoport Talentis Agro Talentis Group V-Híd Záév Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2024. május 23. 10:43 Közélet, Vállalat

Sokmilliárdos pénzhegyen ülő állami cég került Lázár János alapítványának tulajdonába

Évről évre több milliárd forintos nyereséget ér el az a vállalat, amit most adott át ingyen az állam a Lázár János által kezelt alapítványnak.

Váczi István
2024. május 22. 17:06 Közélet, Pénz

Jó üzlet Magyarországnak a kínai hitel? Nagyot lódított Lázár János

Lehet, hogy az autópályák szépen termelik a bevételeket, de attól még nem lesz jobb üzlet a vasúti fuvarozás - márpedig kínai kölcsönből idehaza vasút épül.

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 13:03 Közélet, Pénz

Megint romolhat az életszínvonal, ha háttérbe szorul az infláció féken tartása

Egy friss elemzés szerint átmeneti javulásban lehetünk, a választások után középtávon könnyen visszatérhet a mostaninál magasabb infláció.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 24. 05:10 Adat, Élet

Gyorsabban jövünk ki a megélhetési válságból a várakozásokhoz képest

Egyre több jel utal arra, hogy a tavalyi sokk után bátrabban fogyasztunk az év elején, mint ami várható volt. Kár, hogy az ipar közben mélyrepülésben van.

Stubnya Bence
2024. május 23. 13:49 Vállalat

Az egész magyar gazdaság megérzi, ha le kell állnia a gödi akkugyárnak

Komoly gazdasági érdekekkel állnak szemben a civilek jogos környezetvédelmi aggályai, ezért hatalmas tétje van a másodfokú bírósági döntésnek.

Torontáli Zoltán
2024. május 23. 05:07 Tech, Vállalat

Három magyar élelmiszerboltlánc kezd kísérletezni a személyzet nélküli nyitva tartással

Nagy az óvatoskodás a témában, mert az indulás erősen kísérleti jellegű lesz.