Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. június 3. 06:59 Közélet, Pénz

Nem Brüsszelből, hanem Moszkvából támadják a rezsicsökkentést

Nagyjából a rezsicsökkentés lezárása óta nem fizettünk olyan sokat az orosz gázért, mint 2018-ban. Tavaly a drágulást ugyan még többnyire piaci folyamatok indokolták – hiszen nyáron és ősszel a tőzsdei jegyzések is megugrottak -, de könnyen előfordulhat, hogy régiónkban tartósan magasan maradnak az árak. Ha sikerrel jár az oroszok ügyeskedése, akkor Magyarország, sőt, a teljes kelet-közép-európai térség drágábban juthat csak földgázhoz a jövőben, mint a nyugat-európai államok.

A régiós gázpiaci fejleményekről szóló cikksorozatunk előző részében bemutattuk, hogyan érte el a Gazprom orosz gázóriás, hogy 2020-tól rajtuk kívül más ne nagyon szállíthasson Közép-Európába. A cég korábban a térséget többnyire Ukrajnán keresztül látta el, ám jövőre felhagynak az ukrajnai tranzittal, és a Balti-tenger alatt kiépített Északi Áramlaton keresztül hozzák a gázt Európába*Illetve épül már a Fekete-tenger alatti Török Áramlat, valamint annak bolgár és szerb szakasza is.. Ahhoz pedig, hogy ezt térségünkbe is eljuttathassák, épp azt a gázfolyosót foglalták le, amin eddig a versenytársak szállítottak, és amit tulajdonképpen azért építettek egy évtizeddel ezelőtt, hogy Közép-Európában legyen konkurense a Gazpromnak. Mindezt ráadásul az uniós szabályok teljes betartásával tették, az érintett országok hatóságainak figyelmetlenségét kihasználva.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKörbezártak minket az oroszok, és a kormány önként sétál a karjaikbaGázkörgyűrű építésével foglalja vissza Kelet-Közép-Európát a Gazprom. Bár a magyar hatóság a régióban egyedüliként résen volt, a kormány ezt az előnyt is eldobhatja.

A lényeg, hogy jelen állás szerint a 2020-as évek elején előállhat az, amire már hosszú évek óta nem volt példa: nem igazán lesz érdemi versenytársa Kelet-Közép-Európában a Gazpromnak. Ennek pedig elég súlyos következményei lehetnek a régiós és ezen belül a magyar piacra is.

Vége az olcsó gáz korának

Szakértők szerint attól nem kell tartani, hogy az ellátásban zavarok lennének.

Bár az oroszok szeretnek a gázszállítások csökkentésével vagy a csapok elzárásával csuklóztatni másokat, az Európai Unióban ezt annyira azért nem könnyű megcsinálni, mint mondjuk Ukrajnában.

A Gazpromnak volt már vitás ügye az uniós versenyhatósággal, és ez az orosz cég visszavonulásával zárult: a társaság olyan kötelezettségeket vállalt, amelyek már „eloszlatták az Európai Bizottság (EB) versenyjogi aggályait”. Ha pedig ezeket megszegi, nagyon komoly szankciókra számíthat: az EB döntése szerint a globális árbevételének 10 százalékára is bírságolható.

Ha az ellátással nem is lesz probléma, az árak igencsak megugorhatnak. A régióban megszűnik az a gázbőség, ami a korábbi években az ukrajnai szállításokkal és a nyugati kapcsolattal jellemző volt. Ha az ukrán tranzit nem is áll le teljesen, egész biztosan töredékére csökken, a Gazprom gyűrűje (a lefoglalt gázfolyosó) miatt nyugatról pedig szinte csak az orosz cég szállíthat majd*A hatályos szabályok szerint nem lehet a szállítási kapacitásokat teljes egészében hosszú távra eladni egy vállalatnak, de rövid távú szerződésekre csak 10 százalékot kell fenntartani. A Gazprom ennek megfelelően ahol megtehette – és az érintett országok többségében megtehette – a kapacitás 90 százalékát lekötötte magának.. Így biztosan ők lesznek az ármeghatározók, hiszen

a versenypiacot egy kvázi-monopólium válthatja fel.

Tulajdonképpen egy falat vertek a kontinens közepére, ami miatt jó eséllyel visszatér az az időszak, amikor a nyugat- és a kelet-európai árak között jelentősebb eltérések voltak, és amit korábban épp az egyenlített ki, hogy a két piacot összekapcsolták. Ezt megelőzően előfordult, hogy az oroszoknak konkurenciát jelentő kereskedőktől jobban elzárt országok a szomszédos államoknál akár 25-30 százalékkal többet fizettek a Gazpromnak. Mi sem mutatja jobban, hogy az orosz cég valami hasonlóra készül, hogy becslések szerint kilencmilliárd eurót költött a Kelet-Európát körbeölelő és elzáró gyűrűje lefoglalására. Ezt pedig nyilván a magasabb gázárral tervezi visszanyerni.

Nagyot nyerhetnek a választásokon az oroszok

A magyar-szlovák vezeték elég jól megmutatta, hogy a versenynek milyen jótékony hatása van a gázszektorban az árakra. A megelőző két esztendő átlagához képest már 2014-ben is nagyjából 15 százalékkal olcsóbban kaptuk az oroszt gázt, pedig akkor még csak a próbaüzem zajlott, egy évvel később pedig – amikor már élesben lehetett szállítani a csövön – további 15 százalékkal estek az árak.

 

Most ezt az árleverő konkurenciát, illetve annak piacra lépési lehetőségét iktatta ki a Gazprom. Az emiatt várható drágulás pedig akár a rezsicsökkentett lakossági gázár szinten tartását is veszélybe sodorhatja. Korábban írtunk róla, hogy miután a teljes lakosság gázellátását átvette az állam, akár százmilliárdokat is bukhattak volna az adófizetők, mert 2013-2014-ben a rezsidémon elleni háború során sikerült a piaci alá belőni a lakossági árakat. A nemzetközi trendek azonban kisegítették kormányt: az árak 2015 elején világszerte esni kezdtek, így fenntartható maradt a rezsicsökkentés.

Tavaly azonban ismét kifejezetten drágán vettük a gázt az oroszoktól.

Számításinak szerint 2014 óta nem volt ilyen magas a tarifa, a 2017-es szintet pedig bő harmadával haladta meg az ár. Érdemes lesz megnézni a lakossági fogyasztókat kiszolgáló állami gázkereskedő, az NKM Energia Zrt. 2018-as eredményeit, egyáltalán nem kizárt ugyanis, hogy tavaly már veszteséget termelt a vállalat amiatt, hogy olcsóbban kellett továbbadnia a gázt, mint amennyiért vette.*A lakosságot kiszolgáló NKM Energia Zrt. egyelőre nem tette közzé 2018-as eredményeit, de az orosz gázt megvásároló, és részben neki továbbpasszoló Magyar Földgázkereskedő Zrt. éves jelentéséből úgy tűnik, tavaly drágábban kaphatta a gázt, mint egy évvel korábban.

Rövid ideig ez az állapot még talán fenntartható, ha azonban a Gazprom árdominanciája miatt tartósan magasan maradnak az árak, azt már nem bírja el a rendszer, az évi több tízmilliárdos veszteséget nem lehet fedezni. Arról nem is beszélve, hogy az állami beavatkozás miatt az EU sem nézné jó szemmel a dolgot.

Nem lenne meglepő, ha részben ezért lengette volna be Szijjártó Péter, hogy újabb hosszú távú szerződést köthetünk az oroszokkal. Bár erre szakértők szerint még a Gazprom ügyeskedései mellett sincs szükség*Legfeljebb a lakosság által fogyasztott mennyiségre érdemes néhány éves megállapodást kötni., az lehetséges, hogy egy évtizedes szerződéssel az árban kedvezőbb feltételeket alkudhatna ki a kormány. Legalábbis rövid távon. A különböző vezetéképítési projektek miatt ugyanis később sokat változhat a helyzet, Magyarország pedig úgy járhat, ahogy a legutóbbi hasonló megállapodás alkalmával is: a rövid távú érdekek szem előtt tartása miatt beszorulhat egy nagyon kedvezőtlen szerződésbe. A kilátásokon nem segít sokat, hogy a kérdést még a következő parlamenti választások előtt kezelni kell, a voksolás közeledte pedig a rövid távú érdekeket helyezheti előtérbe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz gazprom orosz gáz rezsicsökkentés Szijjártó Péter Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.