Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. január 4. 09:03 Közélet, Pénz

Hárommillióért adna ki közadatokat az emberminisztérium, beperli őket a Transparency

„Az Ön által kért adatok az előzetes becslések szerint meghaladja a 20 iratfolyómétert”. Ezzel indokolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) miért kér 3,15 millió forintos költségtérítést a Transparency International Magyarországtól (TI) az általuk kikért tao-támogatásokkal kapcsolatos adatokért.

A TI arra volt kíváncsi, hogy a tao-program keretében eddig mennyi közpénzt használtak fel jogosulatlanul a különböző sportszervezetek, és mi lett ezeknek a sorsa. Az EMMI azonban nem válaszolt a kérdésekre, mivel (a 20 iratfolyóméternyi adat miatt) úgy ítélték meg, hogy a válaszadás a tárca „alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével járna”.

A tao-támogatásokat anno azért találták ki, hogy az alulfinanszírozottnak tartott sportágakat piacinak tűnő, de valójában állami támogatáshoz juttassák. A rendszer lényege, hogy az egyes sportszervezetek egy fejlesztési programot állítanak össze, amit ha az erre illetékesek (a szövetség, vagy az EMMI) részben vagy egészben jóváhagynak, akkor a sportszerevezetek megpróbálhatnak nyereséges cégeket meggyőzni arról, hogy az államkassza helyett nekik utalják a profitjuk után fizetendő adót.

A folyamat azonban egyrészt rengeteg adminisztrációval jár, amit főleg eleinte sok klub nem tudott megugrani, másrészt a nagy pénzt szimatolva a kezdetektől megjelentek zavarosban halászók is a támogatások körül.

A rendszer bevezetése óta hallani nagyon komoly visszaélésekről, a tao-támogatások ellenőrzésével megbízott sportszövetségeknek azonban saját bevallásuk szerint sincs elég kapacitásuk a megfelelő kontrollhoz.

Ráadásul az ellenőrzések sok esetben akkor is elakadtak, ha a szövetség megteszi a szükséges lépéseket. Nekik ugyanis ellenőrzési kötelezettségük ellenére nincs szankcionálási joguk, utóbbi az EMMI kiváltsága, a szövetségek csak a minisztériumnak jelezhetik, ha valamilyen problémát találnak. Igen ám, de ezt sokáig hiába tették meg, a szaktárca semmit nem kezdett ezekkel az ügyekkel. Korábban több érintett szövetség is jelezte, hogy ők ugyan elküldték az EMMI-nek ellenőrzéseik eredményeit, a minisztérium azonban nem lépett.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBővül a tao-bűnösök listája, de a pénzt már hiába várjuk visszaAz elmúlt hónapokban négyszer annyi csapatot zárt ki a tao-rendszerből a Magyar Labdarúgó-szövetség, mint az előző hat évben összesen.

 

Bár ebben – részben a TI korábbi megkeresései, illetve újságírói kérdések nyomán – az elmúlt időszakban voltak pozitív fejlemények, tényleges szankciókig csak néhány esetben jutottak el és ilyenkor is hosszú évekkel a szabálytalankodás után. Mindez azért nagy probléma, mert a jogszabályok szerint ilyenkor lenne lehetőség az elsíbolt adóforint visszagyűjtésére, mire azonban az EMMI meghozza döntését a csalók jellemzően már felszívódnak.

Ez történt például a Szigetvári Zrínyi Miklós Sportegyesületnél, amely 2011 és 2016 között több mint 62 millió forintnyi tao-pénzhez jutott. Ennek jelentős részét azonban szabálytalanul használták fel, ami miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség – az EMMI döntése után – 2018 elején kizárt őket a tao támogatási rendszerből. A gond csak az hogy az egyesületet ekkorra már felszámolták. Méghozzá úgy, hogy a felszámoló semmilyen vagyonelemet nem talált, sőt a szervezet vezető tisztségviselőjével sem sikerül kapcsolatba lépnie. Utóbbi azért érdekes, mert a ZMSE-t az a Kolovics János vezette, aki 2010 és 2014 között Szigetvár fideszes polgármestere volt, és akit egy másik ügyben az idén ítéltek felfüggesztett börtönbüntetésre (nem jogerősen).

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz MLSZ asszisztálásával tűnt el a tao-pénzzel a fideszes polgármesterEgy történet, ami kicsiben megmutatja, mi a baj a százmilliárdokat megmozgató tao-rendszerrel. Hogyan nyúlhatják le a pénzt helyi haszonlesők, hogyan huny szemet efölött az MLSZ és miként vágja haza egy kisváros sportját az, aminek segítenie kellene.

 

A TI épp az ilyen esetek miatt fordult újabb adatigényléssel az EMMI-hez, amely a 20 folyóméteres indokkal és az ehhez társított költségtérítési igénnyel dobta vissza megkeresésüket. A magyarázat különösen annak fényében érdekes, hogy mennyire kevés tényleges szankcióról lehet tudni. A legtöbb tao-támogatást begyűjtő labdarúgásban például kevesebb, mint hatvan sportszervezetet zártak ki eddig a rendszerből. Ezek felsorolva a fontosabb adatokkal együtt is kényelmesen elférnek két oldalon, ami elég messze van a 20 iratfolyómétertől. A szabálytalankodók nagy többségét (mintegy 80 százalékát) ráadásul az idén büntették, annak ellenére, hogy gyakran évekkel ezelőtt vétettek az előírások ellen.

A TI nem is fogadta el a minisztérium válaszát, a tárca azonban ismételt kérésükre is ugyanúgy reagált. Ligeti Miklós lapunknak elmondta: cinikusnak tartják, hogy a kormány sápot húz az adatkérőktől, ahelyett, hogy kérés és költségek felszámítása nélkül nyilvánosságra hozná a tao-pénzek részleteit. Különösen, hogy az adatokat könnyen és gyorsan össze lehet szedni, hiszen a Transparency International csupa olyan információt kér, ami a jogszabályok értelmében egy az egyben a minisztérium birtokában kell legyen. Éppen ezért a TI jogi lépéseket fog tenni, és még január első felében pert indít a tárca ellen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz emmi tao tao-támogatás. Transparency International Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.