Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. január 24. 12:10 Közélet

Közel ezren sztrájkoltak a hatvani Bosch-gyárban

Az első becslések szerint a műszakban részt vevő fizikai dolgozók közel 80 százaléka vett részt a szakszervezetek által szervezett sztrájkban a hatvani Bosch gyárban. Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke a G7-nek elmondta: ma reggel mintegy 1500 fizikai dolgozó volt műszakban, és ezer fő felett lehetett a sztrájkolók száma, bár a jelenléti íveket jelenleg is ellenőrzik.

Kozma szerint a gyár működése 95 százalékban „bénult meg” a ma reggel 9 és 11 között tartott figyelmeztető sztrájk idején. A szakszervezeti vezető azt is elmondta, hogy a szellemi munkavállalók eközben nem támogatták a munkabeszüntetést. – Inzultus nem volt, a munkatársak fegyelmezetten viselkedtek, az étkezőkben kellett gyülekezniük, ahol a szakszervezetek ismertették a tárgyalások állását – mondta Kozma Zsolt. Az érdekvédelmi szervezetek sikeresnek tartották a munkabeszüntetést.

Megkerestük a Robert Bosch Elektronika Kft.-t, a cég közlése szerint körülbelül nyolcszázan csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. – A Bosch csoport Magyarországon minden évben a piaci környezetnek megfelelően és a törvényi előírások maradéktalan betartása mellett emeli a munkavállalók fizetését. A fizetéseket minden esetben úgy kell meghatároznunk, hogy a munkavállalók korrekt béreket kapjanak és emellett az éles piaci versenyben a versenyképességünk megmaradjon, ezáltal a munkahelyek biztonsága se kerüljön veszélybe – közölte a vállalat. A cég közlése szerint decemberben kezdődtek a bértárgyalások, a Bosch csoport magyarországi telephelyein a munkavállalók bére a piaci trendeknek megfelelően átlagosan csaknem 10 százalékkal emelkedik idén.

Ezt azonban kevesellte a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezete és a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a dolgozók 15 százalékos béremelést, negyedéves jelenléti prémium kifizetését – háromhavonta fejenként mintegy 100 ezer forintot – és, miután idén ünnepli húszéves fennállását az elektronikai gyár, jubileumi prémium kifizetését kérték a cégvezetéstől. Hiába adott tavaly kimagaslóan magas, átlagosan 18 százalékos fizetésemelést a vállalat, így is csak 989 forintra rúg az operátorok kezdő órabére, ami a térségben egyáltalán nem számít soknak.

 

A krónikus munkaerőhiány a feldolgozóipart különösen sújtja, nagyon nehéz olyan munkavállalót találni, aki három műszakban dolgozna a szalag mellett, sokszor hétvégén is. Az ágazatban egyre nagyobb a fluktuáció, és ahogy a Napi.hu beszámolt róla, egyre több bevándorló is dolgozik a gyárakban. A feldolgozóipari üzemek jellemzően alacsony hozzáadott értéket képviselnek, a külföldi vállalatok ezért előszeretettel helyezik olyan országokba a termelés ezen részét, ahol olcsóbb a munkaerő. Emellett óriási előny, hogy Magyarországon nem kell megnyomni a stop gombot, hiszen hétvégén is mennek a gépsorok. Ez ma már Németországban szinte elképzelhetetlen az erős szakszervezetek miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet béremelés bértárgyalás Bosch Hatvan sztrájk Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.