Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. november 10. 11:45 Élet, Közélet

Nagyon alakul a panelcsere-program Hódmezővásárhelyen

A csütörtöki Kormányinfón kiderült, a miniszter nem mondott le a kormány nyár elején beharangozott ötletéről, miszerint élhetőbbé akarják tenni a lakótelepeket. Ennek keretében szó volt a tízemeletesek legfelső néhány szintjének visszabontásáról, a panellakók életminőségének javításáról.

Ha minden jól megy, Lázár városában, Hódmezővásárhelyen tényleg elindul az első mintaprogram, amelynek keretében a panellakásokban lakók önkormányzati segítséggel jobb minőségű ingatlanokba költözhetnek át. A miniszter szerint kialakulóban van egy konstrukció, a képviselő-testület pedig éppen pénteken dönthet egy ehhez kapcsolódó rendeletről.

A kísérleti projektet egy három tízemeletesből álló belvárosi szalagházzal kezdenék Hódmezővásárhelyen. Az épület 210 lakástulajdonosával beszéltek, elmondásuk alapján pedig lenne igény arra, hogy üresen álló, nem ipari technológiával épített házakba, lakásokba költözhessenek át az emberek. A felmérés szerint 30-40 százalék azonnal költözne, 30-40 százalék jól érzi magát, nincs szándékában költözni, míg a maradék körülbelül 30 százalék az ajánlattól, pénzügyi helyzetétől függően hozna döntést.

Lázár külön kiemelte, hogy az ilyen programok azokban a városokban lehetnek relevánsak, ahol sok az üresen álló, jó minőségű lakás vagy kertes ház, vagyis ahol túlkínálat van. Hódmezővásárhelyen 500-700 ilyen ingatlan van, ami az összes lakás 2-3 százaléka.

Emellett fontos, hogy hosszú távon, 20 év alatt tervezik véghez vinni a projektet, amely csak a lakók beleegyezésével és az ő megelégedésükre szolgálhat.

Az mfor.hu a hódmezővásárhelyi képviselő-testület októberi ülésének jegyzőkönyvében talált néhány részletet a panelcsere mintaprogramról. A Minőségi Otthon Csereprogram keretében az önkormányzat az ingatlan-értékbecslő által meghatározott piaci áron megvásárolná a lakást a tulajdonosától, amennyiben az a tulajdonos szándékával egyezik. A helyhatóság egy készülő helyi rendelet alapján aztán vissza nem térítendő támogatást nyújtana a lakástulajdonosoknak az életminőséget javító, adott esetben nem panel technológiájú ingatlan megvásárlásához. Az előterjesztés szerint meg kell határozni azon ingatlanok körét és minőségét, amelyekre a panelokat el lehet cserélni. A költözéshez a város támogatást nyújtana, amelynek a teljes összege nem haladhatná meg a piaci ár 100 százalékát. Az eladási ár és a támogatás összege pedig nem haladhatná meg a 12 millió forintot (Hódmezővásárhelyen).

A támogatásokról alapból egyedi kérelem alapján, egyedi kivizsgálást követően döntene a közgyűlés, ám a legalább kétgyermekes családok automatikusan megkapnák a támogatást, ha a kinézett lakásuk megfelel egy kormányrendeletben rögzített méltányolható lakásigény kritériumainak.

Az önkormányzat tulajdonába kerülő panellakások pedig közcélt fognak szolgálni az előterjesztés szerint, vagyis lehet, hogy nem itt nem visszabontásról lesz szó.

Magyarországon összesen 600-800 ezer panellakás van, aminek mindegyike lassan eljut az életciklusának a végéhez, ezért Lázár szerint mindenképpen kell majd egy program, ami megoldja a panelkérdést. Nincs ugyanakkor egységes megoldás, minden város és épület esetében külön meg kell nézni, hogy mi a legjobb. Munkacsoport is alakult a kormányban arra, hogy felmérjék, milyen megoldási lehetőségek jönnek szóba.

Élet Közélet Hódmezővásárhely Lázár János panel panelcsere Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2020. január 23. 15:35 Élet

Nem csak költözni segítenek, ki is dobják a fölösleges kacatjaidat

Egyre többen költöznek kisebb otthonokba és szembesülnek azzal, hogy az évek során felhalmozott holmijaiktól meg kell válniuk. Egyre több segít a profi szelektálásban.

Torontáli Zoltán
2020. január 22. 14:36 Élet, Világ

Moss kezet – ennél többet nem tehetsz, amíg kiderül, hogy mennyire veszélyes az új koronavírus

Nem tudjuk, hogy melyik állat a forrása, és azt sem, hogy valójában mennyire veszélyes. Csak az biztos, hogy a halálos eseteket is előidéző újabb koronavírus elkezdett világszerte terjedni.

Bucsky Péter
2020. január 22. 06:53 Élet

Teljesen értelmetlen és drága lecserélni a vízórákat, de legalább néhányan megélnek belőle

Európai összevetésben sokba kerül, bürokratikus és fölösleges a nyolc évente kötelező vízóracsere. De közel tízezret spórolhatunk, ha magunknak csináljuk.

Fontos

Hajdu Miklós
2020. január 23. 16:47 Pénz

Annyira zuhan a forint, hogy kikényszerítheti a laza kamatpolitika végét

Lejtmenetben a forint, az infláció pedig a jegybank által megszabott határokat feszegeti.

Jandó Zoltán
2020. január 23. 10:54 Vállalat

Az MNB szerint is volt, aki korábban tudott a nagy T-Systems üzlet bukásáról

Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért éppen a problémás időszakban kávézgattak.

Váczi István
2020. január 23. 06:54 Közélet

Évekre elúszhat a magyar vasúttörténet legdrágább fejlesztése

Megfeneklett a kínai-magyar kapcsolatok kirakatprojektje, a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszának fejlesztése. A magyarok a pénzre, a kínaiak a tervekre várnak.