Hírlevél feliratkozás
Forint Ferenc
2023. március 6. 07:00 Élet, Támogatói tartalom

100-180 ezer forinttal csábítják a bankok a Babaváró hitelt igénylő fiatalokat

 

Tíz magyar bank kínál jelenleg 100 000 és 180 000 Ft közötti jóváírást a Babaváró hitelt igénylőknek, ami jelentős pénzügyi előnyt jelenthet a fiatal párok számára. Az „ajándék” feltételei azonban nagyon különbözőek, így előfordulhat, hogy valaki az egyik banknál kaphat jóváírást, míg egy másiknál nem jogosult rá. Bár az egyösszegű bónusz nagyon kecsegtető, számos egyéb szempontot is figyelembe kell venni a pénzintézet kiválasztásakor.

A fiatal párok számára okos felhasználás mellett remek pénzügyi lehetőség lehet a támogatott Babaváró hitel, hiszen amennyiben a folyósítást követő öt évben gyerek születik, akkor a kölcsön a futamidő végéig kamatmentes marad, a második és a harmadik baba érkezésekor pedig elengedik a fennálló tőketartozás egy részét, vagy illetve egészét.

Bár jogszabály rendelkezik arról, hogy ki jogosult Babaváró támogatásra, az egyes bankok bírálati gyakorlatában, valamint a hitel mellé adható esetleges kedvezményeket illetően jelentős különbségek vannak a pénzintézetek között. Hiába határozza meg például az igénylők alsó életkorát 18 évben a hatályos kormányrendelet, a bankok egy része csak 21-23 éves kortól hitelez. Sőt, a pénzintézetek azt is figyelembe veszik, hogy milyen idős lesz a pár férfi tagja a hitel lejáratakor. Van, ahol az apa legfeljebb 65 éves lehet a futamidő végére, de olyan bankot is találhatunk, ahol 70, vagy 75 év a felső korhatár.

A sikeres hiteligényléshez elvárt minimális jövedelem összege sem azonos az egyes bankoknál, de abban is komoly különbségeket láthatunk, hogy miként számolnak egy várandós feleség jövedelmével, így előfordulhat, hogy a házaspárt az egyik bank elutasítja, míg egy másiknál sikerre számíthatnak. Fontos, hogy bár a Babaváró hitelt a párok egyetlen alkalommal vehetik fel, egy elutasított igénylést követően van lehetőségük más banknál, bankoknál újra próbálkozni.

Mennyi jóváírást adnak az egyes bankok a Babaváró hitelt igénylőknek?

Jelenleg tíz bank kínál 100-180 ezer forint összegű jóváírást a Babavárót náluk igénylő pároknak, ám ezek feltételei között jelentős különbségek vannak. Minden esetben meghatározzák például az akció időtartamát, amikor az igénylés beadható, de a hitel folyósításának is minden esetben van egy határideje. Ezen kívül a bankok egy részénél elvárás a náluk vezetett bankszámla, sőt, olyat is találtak a Bankmonitor szakértői, ahol az adósnak és az adóstársnak – vagyis a pár mindkét tagjának – számlát kell nyitnia ahhoz, hogy jogosultak legyenek a jóváírásra.

CIB Bank: 130 000 Ft + 50 000 Ft

Minden olyan ügyfél számláján, aki 2023.01.16. és 2023.03.31. között igényel Babavárót 130 000 Ft-ot jóváír a CIB Bank akkor, ha folyósítás 2023.05.12-ig megtörténik. Az összeget a bank jóváírás formájában, egy összegben az ügyfél Babaváró kölcsön törlesztésére szolgáló lakossági forintszámláján teljesíti, ám csak akkor, ha a jóváírás teljesítésének pillanatában élő bankszámlaszerződéssel rendelkezik a CIB Banknál.

A Babaváró igényló a 130 000 Ft összegű jóváírás mellett további 50 000 Ft jóváírást kaphat energiahatékonysági bónuszként. Ehhez a kölcsön igénylésekor nyilatkozni kell arról, hogy annak összegét energiahatékonysági felújításra, energiahatékonysági korszerűsítésre vagy energiahatékonyságot növelő eszközre költik. Itt is feltétel, hogy a jóváírás teljesítésekor az ügyfél rendelkezzen forint bankszámlaszerződéssel a CIB Banknál. Az 50 000 Ft bónusz más jóváírásokkal – így a 130 000 forintos jóváírással is – összevonható, így CIB Babaváró Kölcsön igénylése esetén összességében akár 180 000 Ft is lehet a visszajáró összeg.

Gránit Bank: 180 ezer Ft

A 2023.02.01 és 2023.04.30 közötti időszakban befogadott Babaváró kölcsönigénylések esetén a Gránit Bank egy alkalommal 180 000 Ft-ot jóváír az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő számláján a folyósítást követő hónap végéig. Fontos feltétel, hogy a kölcsön folyósítása 2023.05.31-ig megtörténjen.

UniCredit Bank: 150 000 Ft

Az UniCredit Bank 2023.03.01-től az akció visszavonásáig, de legkésőbb 2023.04.30-ig befogadott Babaváró kölcsönöknél egy alkalommal jóváír 150 000 Ft-ot. A jóváírást az ügyfél hitelszerződésében szereplő bankszámlájára teljesítik a kölcsön folyósítását követő hónapban. Fontos feltétel még, hogy a kölcsön folyósításának 2023.05.31-ig meg kell történnie.

OTP Bank: 100 000 Ft

Azon 21 év fölötti ügyfelek bankszámláján, akik 2023.01.23. és 2023.03.31. között Babaváró kölcsönt igényelnek, a folyósítást követően 100 000 forintot jóváír az OTP Bank. Az összeget az ügyfél törlesztőszámláján írják jóvá, a folyósítást követő hónap 10. napjáig.

Takarékbank: 130 000 Ft

A Takarékbank az ügyfelek részére 130 000 forint egyösszegű kedvezményt ad, amelyet a folyósítást követő hónap végéig az ügyfél banknál vezetett számláján írnak jóvá.

Az akció 2023.01.01-től visszavonásig, de legkésőbb 2023.06.30-ig érvényes a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre, amennyiben a folyósítási összeg legalább 9 millió forint. Feltétel még, hogy az akció kezdő időpontjában nem lehet a Takarékbanknál már folyamatban lévő Babaváró hiteligénylése az ügyfélnek.

MKB Bank: 130 000 Ft

Az MKB Bank az ügyfelek részére 130 000 forint egyösszegű bónuszt ad, amelyet a folyósítást követő hónap végéig az ügyfél banknál vezetett számláján írnak jóvá.

Az akció 2023.01.01-től visszavonásig, de legkésőbb 2023.06.30-ig érvényes a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre, amennyiben a folyósítási összeg legalább 9 millió Ft. Az akció kezdő időpontjában nem lehet az MKB Bank Nyrt.-nél már folyamatban lévő Babaváró hiteligénylés.

Erste Bank: 120 000 Ft

Az Erste Bank 120 ezer forint kedvezményt ad a folyósítást követően minden Babaváró hitelt igénylő párnak. (Az akció visszavonásig érvényes). Az egyösszegű jóváírás kizárólag egyetlen alkalommal, egy igénylő által érvényesíthető, illetve egyéb Babaváró hitelt érintő egyösszegű kedvezménnyel nem összevonható.

Raiffeisen Bank: 150 ezer forint

Amennyiben 2023. január 1. és 2023. június 30. között igényel valaki Babaváró hitelt, és a 2023. augusztus 31-ig kiállított hiteligérvény alapján megtörténik a folyósítás, akkor 120 ezer forintot ír jóvá a bank az ügyfél számláján. Ezt további 30 ezer forint jóváírás egészíti ki a Raiffeisen Bank tavaszi akciójában, ami a 2023. március 4. és 2023. március 31. között befogadott és 2023. május 31-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósított Babaváró kölcsönszerződésekre érvényes.

K&H Bank: 120 000 Ft + 40 000 Ft

A K&H egészen az akció visszavonásáig 120 000 forint jóváírást ad minden olyan Babaváró hitelt igénylőnek, akinél a folyósított hitelösszeg eléri a 10 millió forintot. Az akció szerinti jóváírásra a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

Az, aki 2023.03.01. és 2023.04.12. között számlát nyit a Babaváró igénylése mellé, az akár további 40 000 forintot is visszakaphat utólag. Ennek feltétele, hogy a számlanyitást követő hónap végéig minimum 70 000 forint jóváírás érkezzen a számlára, illetve a számlanyitást követő hónap végéig legalább 5 alkalommal fizessünk bankkártyával (minimum 1000 forint értékben vásárlásonként), és a K&H mobilalkalmazásban legalább 2 aláírást igénylő tranzakciónk legyen.

MagNet Bank– 120 000 Ft

A pénzintézet 120 000 forint összegű egyszeri kedvezményt írhat jóvá a kölcsönszerződésben törlesztőszámlaként megjelölt, MagNet Banknál vezetett fizetési számlára legkésőbb a folyósítást követő 30 napon belül. Az akció a 2023.01.27. és 2023.06.30. között befogadott igénylésekre vonatkozik, ám csak abban az esetben, hogy a folyósítás legkésőbb 2023.08.31-ig megtörténik. Fontos kitétel még, hogy a kölcsön összege érje el a 8 millió forintot, valamint a kölcsön folyósításakor az adós és az adóstárs (vagyis a pár mindkét tagja) a MagNet Banknál fizetési számlával rendelkezzen.

TIPP: A Bankmonitor Babaváró kalkulátorával pár kattintással ellenőrizhetitek, hogy jogosultak vagytok-e a kamatmentes kölcsönre. Ha pedig szeretnétek díjmentes szakértői segítséget kérni a leginkább megfelelő bank megtalálásához, akkor a kalkulációt követően vegyétek fel a kapcsolatot a Bankmonitor szakértőjével.

 

 

A cikk megjelenését a Bankmonitor támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.