Pár hete október 26-27-én 22 órás ellenzéki obstrukció kíséretében tárgyalta a parlament a – 18-án pénteken a Törvényalkotási Bizottság elé, majd 22-én parlamenti szavazásra bocsátandó – úgynevezett “szociális törvénymódosítást”. A látszólag apró szövegszerű kiigazítást szolgáló rész a törvény preambulumában a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett, “Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvényes módosításáról” elnevezésű salátatörvényben kapott helyet, és alapvetően azt rögzíti, hogy Magyarországon formálisan ki és mi visel az egyén szociális helyzetéért, biztonságáért felelősséget.

Alapvető változást nem hoz az átírás, de a közlés struktúrájának átalakításával és a kifejtőbb hozzáállással a szöveg valójában a felelősség viselőinek részletesebb hiearachiáját vési a magyar törvényekbe – éppen akkor, amikor az Európai Unió kifejezte elköteleződését az állami szociális háló fejlesztése mellett.

Az eredeti szöveg így szól:

“A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata”.

Ezt cseréli le a kormány a következő felsorolásra a javaslat szerint:

“(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.

(2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.

(3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.

(4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.

(5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.”

Az első változat egyetlen bővített mondata két szinten határoz meg felelősséget az egyén szociális helyzetét illetően:

1. első körben az egyén, a család, helyi közösségek,
2. második körben az önkormányzatok és az állam felelős.

A két alcsoporton belül hierarchia nincs.

A módosítási javaslat ezt megszünteti, szétválasztja az egyén, a család, és a helyi közösségek közös felelősségi szintjét, ahogy szétválasztja az önkormányzatok és az állam felelősségi szintjeit is. Ezzel a következő hierachiát hozza létre egy ember szociális helyzetét illető felelősséggel kapcsolatban:

1. egyén,
2. ha ő nem képes saját magának a szociális biztonságot biztosítani, akkor hozzátartozója,
3. ha ő sem képes, akkor az önkormányzat,
4. amit a “karitatív szervezetek” követnek,
5. majd végül, ha mindezen szereplők tevékenysége után sincs meg az egyén szociális biztonsága, akkor “annak biztosítása az állam kötelezettsége”.

(Közbevetésként megjegyzendő a következő ambivalens és messzire vezető gondolat: a kettes pontban a szöveg– az előző változattal ellentétben – megteremti az egyén önhibájából létrejött rossz szociális helyzetének fogalmát, aminek fennállása esetén ezek szerint a hozzátartozóknak, a családnak sincs már támogatási kötelessége.)

Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének november 17-i közlése és a 444.hu értesülése szerint a Fidesz az utolsó pillanatokban kissé még a fenti módosítást is módosítja, azzal a céllal, hogy enyhítse az egyházak felelősségét: kiveszi a szövegből és a felelősségi hierarchiából az egyébként valóban nehezen értelmezhető, de nyilvánvalóan egyházi és civil szervezeteket lefedő “karitatív szervezeteket”. Helyette csak annyit rögzít, hogy az egyházak és a civilek együttműködnek az állammal, mint végső felelőssel. Jámbor és az LMP hétfőre hirdetett tüntetést a javaslat elfogadása ellen.

Végső soron az állam

A módosítás tehát erőteljesen hangsúlyoz két dolgot: egyrészt az egyén mindenek előtt álló felelősségét saját szociális helyzetéért, másrészt az állam minden más szereplő után következő kötelezettségét ugyanezért. A törvénymódosítás indoklása ki is mondja, az állam a szociális biztonság megteremtésében csak “végső soron” működik közre. 

Nem világos, hogy a kormány miért pont most, meredeken felfelé tartó általános és élelmiszerinfláció, elszálló energiaárak, egymás után bevezetett hatósági árstopok és egy széles körű tűzifaválság kellős közepén tartja időszerűnek mindennek törvényi tisztázását. A salátatörvény elnevezése alapján mindenesetre a módosítás Magyarország biztonságát szolgálja, és talán ha a felelősség efféle részletező tisztázása most elmaradna, akkor annak Magyarország biztonsága látná kárát.

Egyértelmű kommunikáció és társadalmi egyeztetés hiányában a terület szakértői is találgatnak. Szikra Dorottya, az MTA Társdalomtudományi Kutatóköpont Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a módosítások arra engednek következtetni, hogy a kormány a rászorulóknak járó segélyek visszavágására készül. Tausz Katalin, az ELTE Szociális Tanulmányok Intézetének professzora szerint ugyanakkor “már nincs nagyon hova csökkenteni az ellátás színvonalát”. Az orbáni munka alapú társadalomban pedig még a kiszélesített foglalkoztatáshoz sem fér hozzá minden rászoruló, akár önhibájából, akár önhibáján kívül.

Éppen ezért, az európai gazdasági fejlődés visszaesése miatt kezdtek az Európai Unióban a szociális minimum jövedelemről és annak kiszélesítéséről beszélni, ellentétben a magyar kormány szociális politikájának irányával és alaplogikájával.

Sűrítené a szociális hálót az EU az energiaszegénység miatt

Az Európai Bizottság éppen szeptember végén, alig pár héttel a szóban forgó magyar salátatörvény tárgyalása előtt fogalmazott meg az EU tagországainak egy általános ajánlást, amely a szociális minimumjövedelmet a szegénység elleni fellépés, a szociális kirekesztettség és a foglalkoztatás bővítésének hatékony esközeként mutatja be.

A Bizottság ki is mondja: az energiaszegénység növekvő kockázatát a szociális háló megerősítésével kell jelen helyzetben csökkenteni Európában, az energia és élelmiszerárak növekedése ugyanis az alacsony jövedelmű háztartásokat arányosan jobban sújtja. 

Az ajánlás alapja az, hogy az eddigieknél hatékonyabb szociális alapú állami juttatásokra van szüksége az országoknak, nem függetlenül attól, hogy a gazdasági fejlődés visszaesése miatt várhatóan növekedni fog a nélkülözés kockázata. 

2021-ben 95 millió ember volt kitéve a társadalmi kirekesztődés és szegénység kockázatának, a szegénység kockázatának kitett munkanélküliek egyötöde nem jogosult semmilyen havi pénzjuttatásra. De a jogosultak mintegy 30-50 százalékához sem jutnak el ezek a támogatások.

A Bizottság szerint a rászorulóknak járó minimális szociális készpénzjuttatás a leginkább elesetteken, a gazdásági visszaesés elszenvedőin kell, hogy segítsen, hozzájárulva a fenntartható és inkluzív fejlődéshez. Ez az összeg egyes háztartásoknak biztosítja a számlák befizetését és a méltóságteljes életet, célja, hogy felemelje a legszegényebbeket, és a munkaképeseket elvezesse a munka világába.

A Bizottság ugyan jelzi, hogy az intézmény minden tagországban létezik, de hangsúlyozza, országok külön megnevezése nélkül, hogy annak hatékonysága és elérése nagy szórást mutat. Ezért azt javasolja a tagországoknak, hogy fejlesszék a szociális mimimum juttatások elterjedesét, indokoltságát, tehát az valóban jó helyre érkezzen, de oda megérkezzen, a rászoruló emberek ismerjék és felvegyék ezeket az összegeket, és az összeg maga is releváns legyen. Ezeket legkésőbb 2030-ra kellene elérnie az államoknak.

Mélyponton a havi szociális ellátások

Az államok ezen túl promótálják az egyéni segítségnyújtást, és növeljék a szociális biztonsági háló hatékonságát, álljon az regionális, országos vagy EU-s alapzaton, ajánlja a Bizottság. A hozzáférés a szociális minimum juttatásokhoz transzparens és inkluzív legyen, a kérvényezés után 30 napon belül érkezzen válasz a kérvényezőhöz. Fontos a felhasználóbarát kommunikáció, és az is, hogy a kormányok proaktívan nyúljanak ki azok felé, akiknek nincs meg az elégséges erőforrásuk az önálló cselekvéshez. 

Az Európai Szociális Alapból érkező pénzek egynegyedét a tagországoknak a szociális kirekesztődés csökkentésére kell költeni. A fenti elvek megvalósulását a tagországokkal való egyeztetés után a közeljövőben monitorzni fogja a Bizottság.

Magyarország 2019-ben Eurostat-adatok alapján a GDP-jének 16 százalékát költötte szociális juttatásokra. Ez az érték Bulgáriával, Litvániával azonos, alulról közelíti a cseh és a ciprusi adatot, épphogy meghaladja a lett és a máltai arányszámot. Svédországban, Belgiumban, Olaszországban, Ausztriában ugyanez az érték 27-28 százalék, Franciaországban pedig 31.

A friss KSH-adat ugyanerre 17,3 százalék. A KSH ábráján és adattábláján látható: a mutató 2004-től évről évre növekdett 2009-ig, akkor volt a csúcson 22,3 százalékkal, majd 2019-re leesett 16,4 százalékra. 2020-ra felment 18 százalék fölé, ám 2021-ra megint csökkent. 

A nyugdíjak és egyéb ellátások havi átlaga a nettó átlagkereset 49 százaléka volt 2021-ben, míg a GDP 7,8 százalékát tette ki. 2000 óta egyik adat sem mutatott alacsonyabb számot. 

A munkanélküli ellátások különösen alacsony arányt képviselnek Magyarországon a szociális juttatásokban, a listán sereghajtók voltunk 2019-ben Máltával, míg a demográfiai és családtámogatási juttatások magasat. Nincs még egy olyan fejlett ország, ahol ennyire kevés ideig járna és ennyire kevés lenne a munkanélküli ellátás. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet szociális ellátórendszer törvényjavaslat Olvasson tovább a kategóriában