A légszennyezés már a magzatkorban kifejtheti káros hatásait egy friss kutatás eredményei szerint. Hatvan skóciai kismama és babáik adatai alapján jutottak ugyanis arra a megállapításra skót és belga egyetemek kutatói, hogy a nanométernyi koromrészecskék a méhlepényen keresztüljutva a fejlődés korai szakaszától kezdve megjelenhetnek a szervezetben – derül ki a Bloomberg beszámolójából.
Az anya által belégzett szennyeződések a gyermekre nézve káros következményei persze eddig is ismertek voltak – leginkább a koraszülés, illetve halvaszülés, az alacsony születési súly és az agykárosodás sorolhatók ide. Egy 2013-as tanulmány, melyet a Stanford jegyez, 1997 és 2006 között tanulmányozott olyan nőket, akiknek vagy teljesen egészséges, vagy valamilyen születési rendellenességel jött a gyermekük világra. A felmérésből kiderült, hogy azok a nők, akik a terhesség első nyolc hetében olyan területen éltek, ahol rossz a levegő minősége (ez például a San Joaquin-völgy Kaliforniában) kétszer akkora eséllyel szültek olyan gyermeket, akinél valamilyen elváltozás volt tapasztalható.
Új információ azonban, hogy a problémákat okozó koromrészecskék egészen a köldökzsinórvérig hatolhatnak. Így az összes vizsgálati alany testében fellelt, finomrészecskéknek (PM2,5) is nevezett anyagok már az első trimeszterben is befolyásolhatják az embrionális fejlődést.
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint különösen aggasztó, hogy a korom végső soron a fejlődő szervekbe is eljuthat, így például az agy, a máj és a tüdők egészségét már azok kifejlődése alatt is kikezdheti. Hozzátették továbbá, hogy a leginkább a gázolaj, a szén és a biomassza – ide tartozik a tűzifa is – égetésekor a levegőbe kerülő szennyeződések kismamákra vonatkozó hatásait jobban figyelembe kellene venni a levegő minőségére vonatkozó szabályozások során a legérzékenyebb fejlődési szakaszban lévő magzatok megóvása végett.
Élet
Fontos