A koronavírus-járvány megállításához vagy legalább kordában tartásához elengedhetetlen, hogy minél több ember beoltassa magát. Fontos eszköz lehet ennek érdekében az ösztönzés, amely a viselkedési gazdaságtannak is tudományos alapú témája, eszerint a cél az, hogy úgy változtassák meg az emberek viselkedését, hogy közben nem alkalmaznak sem szabályozói, sem gazdasági kényszert. De elég lehet-e ilyen intézkedéseket bevezetni, hogy az eddig oltatlanok beoltassák magukat? 

Tom Y. Chang és szerzőtársai kísérlettel vizsgálták meg, hogy mi hat az eddig be nem oltott emberek oltakozási hajlandóságára. Négy csoportba osztották a résztvevőket, és három csoportnak más-más videót vetítettek le. Az egyik csoport arról nézett videót, hogy milyen jó lesz visszatérni a régi kerékvágásba, a másik arról, hogy az oltások biztonságosak, a harmadik pedig arról, hogy milyen negatív egészségügyi következménye van, ha nem oltatják be magukat. A negyedik csoport volt a kontroll csoport, ők semmilyen videót nem néztek.

Ezen kívül véletlenszerűen 10 vagy 50 dollár pénzügyi ösztönzőt is kaptak a résztvevők, hogy oltassák be magukat, illetve egy részük egy linket is látott a kísérlet végén, ahol regisztrálhatott egy oltási időpontra. A résztvevők másik része csak egy üzenetet kapott, hogy menjen el beoltatni magát.  

Sajnos az eredmények alapján az derült ki, hogy egyik ösztönző sem hatott a résztvevőkre jelentős mértékben. Sőt,  

a pénzbeli ösztönző volt, akiknél kifejezetten csökkentette a hajlandóságot,

ami a szerzők szerint amiatt lehet, hogy megerősíti bennük az oltás kockázatosságát. Azért fizetnek nekik, hogy valami olyat tegyenek, ami kockázatos.  

Bár a vakcinák biztonságáról és az oltatlanság negatív következményeiről szóló videók jelentősen növelték a válaszadók hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, a kísérletet követő 30 napban mégsem vették fel jelentős számban a résztvevők az oltást.  

Egy másik kísérlet ennél pozitívabb eredményre jutott, Japánban arra jutottak, hogy olyan üzenetekkel lehet célt érni, amelyek arról szólnak, hogy milyen pozitív hatással van másokra az, ha ők beoltják magukat.  Azt találták, hogy az idősebb embereket és azokat a fiatalokat, akik aggódnak, hogy a járvány komoly egészségügyi károkat okozhat  

ösztönözte az olyan üzenet, amely arról szóólt, hogy ha ők felveszik az oltást, akkor mások is nagyobb eséllyel oltatják be magukat.

Azok körében is működött az ösztönzés, akik korábban azt mondták, nem oltatnák be magukat.  

Amikor viszont csak arról beszéltek nekik, hogy a hozzájuk hasonló emberek mekkora része oltotta már be magát (azt mutatva, hogy sokan megtették már ezt), akkor csak azokban erősödött az oltási hajlandóság, akikben ez már alapból is megvolt.  

Mivel ez a kutatás még az előtt volt, hogy az oltás széles körben elérhető lett volna, ezért nehéz megítélni a hatását azokra, akik még akkor sem oltatták be magukat, amikor könnyen elérhető volt a vakcina.  

Arra viszont mindkét kutatás rámutat, hogy más-más motivációjú csoportokat különböző kommunikációval lehet csak megnyerni. Akik hezitálnak, de nem zárkóznak el az oltástól, azoknak hasznos lehet elmondani, hogy a hozzájuk hasonló emberek is mind beoltatják magukat. Akik viszont kifejezetten az oltás ellen vannak, azokat a pénzügyi ösztönző csak még inkább elriaszthatja az oltás felvételétől. A másik fontos tanulság, hogy meg kell találni a módját a szándék cselekvéssé fordításának, hiszen a kísérletek rámutattak, a tényleges cselekvés sokszor elmaradt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet covid-19 kísérleti közgazdaságtan koronavírus-oltás védőoltás viselkedési közgazdaságtan Olvasson tovább a kategóriában