Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. március 18. 18:19 Élet

Most vizsgázik az üzleti szolidaritás

(A szerző a Bridge Budapest ügyvezetője.)

Lemondtam az eddigi ügyvezetői fizetésem kétharmadáról és az összes kollégám is eldönthette, hogy mekkora fizetéscsökkenést tud elviselni a közös túlélés reményében. Utána megbeszéltük, hogy mit tudunk tenni a kb. 90 százalékos bevételkiesés pótlásáért

– így indult a hétfő reggel. Egy kis magyar vállalkozás életében. Kreatív iparágban dolgoznak, a megrendeléseik visszamondása azonnali érvágás. Nem hónapokkal későbbi begyűrűzés. Dolgozók, szülők, vásárlók, felhasználók, fogyasztók. Még nem látni, meddig tart ez az egész, de azt biztosan tudjuk, hogy minden más lesz mostantól. Van, aki 2-3 év krízist vizionál, de a kevésbé merészek is minimum 2008-at emlegetik.

Jobb pillanataimban látom a nagyobb képet és meghallom, hogy minden válság lehetőséget is teremt egyben. Az igazán nagy dolgok krízisekből nőttek ki. Meg, hogy a reneszánsz előtt is pont így volt. És hogy legalább most fellélegezhet kicsit a Föld, meg helyreáll valamiféle egyensúly, ami régen elveszett, mert képtelenek voltunk az önmérsékletre. Hát igen, de a nagyobb képen való meditálás közben megcsörren a telefon az első önként karanténban töltött napon, és az egyik barátunk csak annyit mond, mától nincs munkám.

Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni, türelmesnek, nem számonkérőnek és demagógnak. Utat is engedek egy összehasonlításnak a fejemben, mert nem megy ki belőle tegnap óta. Mennyit is dobott össze a világ pár nap leforgása alatt, amikor leégett a Notre Dame, alig egy éve? Keresem… megvan. Már egy nappal a tragédia után majdnem egymilliárd dollár gyűlt össze. Az adományozási versenybe beszállt az Apple, a Dior, a Chanel, a luxuscégeket birtokló LVMH-csoport, dollármilliárdosok, egy részük az adóoptimalizálás bajnoka. Olyanok is adtak szép számmal, akiknek alig volt miből. Őszintén csodálkozom, hogy nem attól hangos most a világ, ki mindenki ajánl fel akár csak tárgyi eszközöket irgalmatlan mennyiségben (lélegeztetőgépet, maszkot, fertőtlenítőt vagy ami csak eszébe jut és elérhető), vagy képez akár privát alapokat is arra, hogy ha egyszer beláthatatlan messzeségben újraindul a világ, akkor legyen miből. Most van itt az ideje ezen gondolkodni és cselekedni. Igen, akkor, amikor még nem látjuk a végét, amikor még az egészségügyi részén sem vagyunk túl.

Szerencsére a szolidaritás és az együttérzés már most működik. Egyre több a nem pénzbeli felajánlás. Emberek, szakértők, segítők, pénz helyett adják az idejüket, a tudásukat, a kapacitásukat. Mi is adatbázist építünk és folyamatosan keressük azokat a

  •  jogászokat (elsősorban munkarenddel, munkáltatói, munkavállalói jogokkal kapcsolatban)
  • pénzügyi tanácsadókat
  • logisztikusokat
  • online üzleti tananyag-készítőket, akik az üzleti válság-/újratervezéshez ingyenes anyagokat tudnak rendelkezésre bocsátani, és
  • bármilyen szolgáltatót, aki tudásával segíteni tud most bajba kerülő cégeknek, civileknek.

Az összegyűjtött szakemberek és szolgáltatók listáját egy egyszerű felületen tesszük bárki számára elérhetővé a hozzájárulásukkal. A legjobb szándékkal és tudásunk szerint szűrünk, és a szűrést most nem indokoljuk. További jelentkezés ezen a formon!

Persze mondhatjuk, hogy ez nem a mi dolgunk. Ilyenkor jöjjön az állam és oldja meg, azért van. Legyen elég lélegeztető, legyen elég maszk és a törlesztőrészleteket se kelljen fizetni a járvány végéig, meg a járulékokat sem. Az, hogy mit kellene tennie az államnak, egy dolog. Reményeink szerint dolgozik rajta és cselekszik. Számos a lehetőség, és a mozgásterük lényegesen nagyobb, mint bármelyikünké. Rendkívüli lehet most a hatás, bárhogy lépnek. Egyre több a külföldi példa is, ki hogyan készül megmenteni a KKV-szektort, a piacok leállását, a beszállítói láncok megakadását, az összeomlást. Moratóriumok. Az alapjövedelemről szóló gondolkodás és cselekvés felerősödése. Lehet, hogy ez is olyan gyorsan, mint ahogy a digitális oktatás bevezetése is pár nap alatt a valóságunk része lesz? De ezek még csak mélázások. Mi, a Bridge Budapestben sosem arra koncentrálunk, hogy mit várunk az államtól, hanem arra, hogy az üzleti élet szereplői, mi, maguk mit tudunk tenni a változásért.

Az idézett, mindent újraszámoló cég Vállalható Üzleti Szereplő. A közel 1000 cég egyike, amelyik a nyilvánosság előtt, egy közösséghez kapcsolódva vállalja, hogy a működésében arra törekszik, hogy felelősen bánjon a munkavállalóival és az üzleti partnereivel, pénzügyi fegyelmet és felelősséget vállal. A teljesítményt és az értékteremtést tekinti a működése valódi mércéjének, és egyetért abban, hogy a piaci verseny ugyanúgy fejleszti őt, mint a win-win típusú üzleti együttműködések. A pozitív szemléletük alapja a megszerzett tudás és a folyamatos fejlődni akarás. Mélyen hisznek abban is, hogy a teljesítményükkel más cégek számára is referenciaként szolgálhatnak, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország egy jobban működő, versenyképes ország és még jobb hely legyen.

Eljött az összefogás és a gyors, de a körülményekhez képest nem hirtelen cselekvés ideje. Mi is aggódunk, tele vagyunk kérdésekkel és bizonytalanságokkal. Aggódunk a szeretteinkért, magunkért, de cégvezetőként az egészségügyi kockázatok mellett mindenkiben megjelenik a felelősség a munkatársakért, a cégért, a közös jövőnkért. A cégek stabilizálása, a krízis-forgatókönyvek tervezése is a valóságunk része éppen. A többség éjjel-nappal dolgozik, hogy megmentse, amije van, építkezzen, újratervezzen, amikor a legnehezebb koncentrálni is. Most vizsgázik a közösségünk, és eddig csodálatosan. Szigetet alkot a káoszban, tudást, tapasztalatot, kétséget oszt meg egymással.

A Vállalható Üzleti Kultúráért Nagyköveteket és a Minősített üzleti szereplőket arra kértük, küldjék el, ha van megosztható policy, Q&A, javaslat, munkavállalói kommunikáció, cselekvési terv, céges protokoll a birtokukban, hogy segíthessünk ezzel is azoknak, akik esetleg nem olyan nagyok, hogy erre kész csapatok és/vagy előzetes forgatókönyvek állnának rendelkezésükre. A közösségünk ereje és értéke, hogy szektorok közötti, kicsik és nagyok együtt vannak benne, rengetegféle a tudás és a tapasztalat. Azonnal küldtek, hogy segítsék azokat, akik most tanácstalanok és kétségbeesettek. Az eddigiek itt érhetők el. Folyamatosan bővítjük.

A Magyarországon működő vállalkozások 99,1 százaléka kis- és középvállalkozás. Mindig elmondják, hogy a számarányukhoz képest a gazdasági súlyuk kisebb, mint a nagyvállalatoké. A vállalati szektor teljesítményének ők csak a 44 százalékát adják. Abban, hogy milyen lesz a közérzetünk az újraindulás éveiben viszont, biztosan kiemelkedő lesz a szerepük.

Veszteségminimalizálás és üzleti újra- és újratervezés. Ez zajlik most mindenhol. Mindenki racionalizál. Meghúzza a féket. Aki tudja. Aki nem, zuhan. A tartalékkal rendelkezők megoldják. Senki nem tudja előhúzni a B tervet, mert már rég nem érvényes.

De van, aki még szabadabban dönt, mert van muníciója. Rajtuk múlik majd sok minden.

Tudják, akarják-e segíteni a stabilan talpon maradók a megingókat vagy zuhanókat? Szívből remélem. Nyilván nem elvárható, hogy mindenki mentsen meg valakit, ez túl naiv és idealista elképzelés lenne, Nem kell nagy dolgokra gondolni. Egyszerűen is lehet. Például azzal, hogy nem most állunk bele egymásba. Cégek esetleg türelmesebbek egymással, mint békeidőben. Vagy azzal, hogy megosztják a legjobb gyakorlataikat, mert nekik van készen. Van csapat, kapacitás, pénz előre gondolkodni és tervezni. Az üzleti szolidaritás is most vizsgázik. Ahogy a kreativitás is. A gyors reagálás meg a fókuszálás is.

Az egészségügyi félelmek mellett megjelenik az egzisztenciális szorongás, ami irgalmatlan mentális teher a bezártságon túl, és gyengíti is az immunrendszert. Ne legyen kétségünk, a cégek válsága a civilek válságát is hozza. Főleg egy olyan országban, ahol a támogatás és az adományozás kultúrája még nem gyerekcipőben jár, inkább csak mezítlábas. Mi lenne, ha most ez is megváltozna hirtelen? Ha, ahogy kiderül, milyen mennyiségű tudást és tapasztalatot tudunk mozgósítani pillanatok alatt, mindenki, aki teheti, végig gondolná, ki van nagy bajban a környezetében és csak úgy adna neki. Nem kérdezne, nem kérne megjelenést, csak úgy utalna.

Arra buzdítok minden civil szereplőt, aki most attól fél, hogy nem tudja folytatni a misszióját, hogy nem lesz miből tovább ellátnia olyan feladatokat, amiket senki más nem old meg helyette, hogy egyszerűen kérjen. Ne szégyellje most. Ne ítéljünk meg és el senkit azért, mert számol, és tudja, hogy hiába tervezett, hiába voltak a békeidőkre kreatív elképzelései a finanszírozásával kapcsolatban, kidobhatja most minden törekvését a kukába. Ha tudunk, adjunk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.