Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. november 19. 12:10 Adat, Élet

Magyarországon 330 ezren élnek WC nélkül, Romániában ötmillióan

Ha valaki nem értesült volna róla, ma van a WC világnapja, ami elsőre talán megmosolyogtató lehet egy számítógép mögül a nyugati világból. Az esemény azonban egy kifejezetten súlyos problémára igyekszik felhívni a világ figyelmét. Az öblítővizes (vagy angol) WC hiánya ugyanis rendkívüli egészségügyi kockázat, az ENSZ becslése szerint sok százezren halnak meg évente a higiénikus WC-k hiánya miatt.

A világ lakosságának több mint fele, mintegy 4,2 milliárd ember él megfelelő szennyvízelvezetés nélkül. Ezen belül közel 700 millió ember pedig még latrinát sem használ, hanem többnyire a szabadban székel. A tisztálkodási lehetőségek miatt jellemzően víz közelében, folyóparton, ami jelentősen megnöveli a fertőzésveszélyt.

Emiatt az ENSZ szerint mintegy kétmilliárd ember használ olyan vizet, amely emberi ürülékkel szennyezett.

A szennyezett víz által okozott hasmenéses fertőzésekben évente mintegy félmillió ember veszti életét, és a nem megfelelő higiénia az elsődleges terjesztője a bélférgeknek és a szemcsés kötőhártya-gyulladásnak. A higiénia ilyen szintű hiánya leginkább Indiára és afrikai országokra jellemző.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína nagy ugrásra készül a nyilvános WC-k területénKözel 800 milliárd forintból fejlesztik a nyilvános WC-ket, a cél az, hogy vonzóbbá tegyék a turizmust.

A probléma jelentőségét jelzi, hogy az még a világ egyik leggazdagabb térségében, az Európai Unióban is érzékelhető. A világnap alkalmából megjelent Eurostat-adatsor szerint az EU-ban a lakosság közel két százaléka, nagyjából 10 millió ember otthonában nincs öblíthető WC.

Az ilyen háztartások döntő többsége Kelet-Európára korlátozódik. A húszmilliós Romániában a lakosság negyede él fürdőkád, zuhanyzó és fedett angol WC nélkül. Románia és Bulgária mellett a Baltikum a legkevésbé fejlett régió ebből a szempontból. Lettországban és Litvániában a lakosság mintegy kilenc százaléka él öblítővizes WC nélkül, Észtországban pedig a négy százaléka.

 

Őket követi Magyarország, ahol mintegy 330 ezer ember él fürdőszoba nélkül. A környező országok közül Szerbia, Horvátország, Lengyelország vagy Csehország is számottevően előrébb jár nálunk. Nyugat-Európában a lakosság kevesebb mint 0,4 százaléka nem fér hozzá angol WC-hez.

Az elmúlt tíz évben mindenesetre jelentősen csökkent a fürdőszobával nem rendelkezők aránya. Romániában 2009-ben még a lakosság több mint negyven százaléka volt ilyen. Észtországban és Lengyelországban több mint felével esett vissza az angol WC nélkül élők száma, Magyarországon viszont mindössze 0,5 százalékponttal csökkent ez a mutató.

 

A KSH adatai alapján Magyarországokban a megyei jogú városokban a lakosság 98,5 százaléka rendelkezik WC-vel, a községekben ez a mutató 91,9 százalék.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem csak azért hosszabb a sor a női WC-nél, mint amire először gondolszA biológiai okok mellett az öltözködés, a mosdók kialakítása és a gyakoribb kézmosás is hozzájárul ahhoz, hogy a nőknek többet kell várniuk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet higiénia WC Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. március 17. 10:19 Adat

A negyeddöntőkre megint gazdagok ligája lett a BL-ből

Nem jutott be olyan csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedöntőjébe, amely ne tartozna a kontinens húsz legnagyobb bevételű együttese közé.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Fontos

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.