Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. november 28. 10:04 Világ

Kína nagy ugrásra készül a nyilvános WC-k területén

Öt Puskás-stadionnyi összeget költ három év alatt nyilvános WC-k fejlesztésére Kína. Az őrült nagy pénzből 68 ezer „háromcsillagos minősítésű” mellékhelyiséget újítanak fel, vagy építenek, elsősorban a turisztikai látványosságok környékén. A hatóságok állítólag 58 különböző tényezőt vizsgálnak, amikor megállapítják a WC-k besorolását (mások mellett a szellőzést, a háttérzenét, és azt, hogy van-e WC-papír).

Bár a 20 milliárd jüanos (jelenlegi árfolyamon 791 milliárd forintos) programot elvileg már 2015-ben megálmodták, igazán csak az elmúlt napokban került a figyelem középpontjába, miután a hatalmát épp az elmúlt hónapokban tovább erősítő kínai elnök hosszasan értekezett róla. Hszi Csin-ping a helyi hírügynökség beszámolója szerint vidéki képviselők előtt beszélt arról, hogy a higiénikus nyilvános WC-k elengedhetetlenek a városokon kívüli térségek fejlesztéséhez.

A programmal az elsődleges cél az lenne, hogy újabb lökést adjanak a belföldi turizmusnak. Az idegenforgalom mostanra az ország egyik legfontosabb iparágává vált, tavaly például már közel 4000 milliárd jüanos (600 milliárd dolláros) forgalmat generált. Ez a magyar GDP közel ötszöröse.

 

A jövedelmi helyzet folyamatos javulásának köszönhetően pedig a bevétel nagy része a helyi, ezen belül is elsősorban a vidéki turistáktól érkezik. Tavaly például az ágazat teljes forgalmának 84 százalékát adta a belföldi turizmus, és ezen a költésen belül a városi lakosság aránya csak 28 százalék volt.

Kérdés persze, hogy a fejlesztés mennyire csak kommunikációban szól a belföldi turistáknak, Kína vidéki részén (annak ellenére, hogy az elmúlt években-évtizedekben sokat javult a helyzet) ugyanis nem csak a nyilvános WC-knél vannak higiéniai hiányosságok. Ezért elképzelhető, hogy a program inkább a külföldről érkezőket célozza. Tavaly már 138 millió beutazást regisztráltak, igaz, ez alapján nem érdemes túl nagy következtetéseket levonni: a többségük, közel 110 millióan még mindig Hongkongból, Makaóból, vagy Tajvanról érkezett. Ezen belül 81 millióan a 7 milliós Hongkongból, ami arra utal, hogy nagyrészt ingázó kínaiakról van szó, akiknek minden határátlépését új beutazásként regisztrálják.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Kína nyilvános WC turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.