Az Egyesült Államokban részben magánosították a büntetés-végrehajtást, de egyre többen kritizálják a magánbörtönök működését. 2016-ban a szövetségi kormány le is állította a magánbörtönök használatát, de Trump elnökségének kezdetével újra visszahozták őket. Az elmúlt harminc évben, mióta magánszektor által üzemeltetett börtönök léteznek, 194 százalékkal nőtt a börtönlakók száma, míg az USA népessége csak 36 százalékkal. Egy friss tanulmány annak járt utána, hogy hatással lehetnek-e ezek az intézmények arra, hogy milyen ítéletek születnek.
A téma az USA-ban annyira felkapott, hogy a népszerű humorista John Oliver is arról beszélt nemrég, milyen módokon nehezíti meg az elítéltek és családjuk életét a börtönszolgáltatások privatizálása. Itthon egyelőre kevésbé terjedtek el az ilyen megoldások, de már létezik két büntetés-végrehajtó intézet, ami közös állami és magán üzemeltetés alatt működik. Ez azt jelenti, hogy a rabok nyilvántartását, őrzését és szállítását, illetve az egészségügyi ellátásukat az állam kezeli, de minden más szolgáltatásra egy-egy magáncéget bízott meg e két intézmény esetében. (Az állami börtönök egyébként együttműködnek számos magáncéggel is.)
Ebben rengeteg pénz van, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy mekkora verseny folyt a szombathelyi intézmény üzemeltetéséért. A tiszalöki intézetnek pedig a megállapodás szerint évente
1,2 milliárd forintot fizetnek 2006 óta összesen 15 évig.
Szerencsére itthon ezek jó körülményekkel és felszereltséggel járnak együtt, ezért egyelőre általánosan jók a vélemények a két intézetről.
Amerikában azonban más a helyzet, az amerikai Igazságügyi Minisztérium jelentése alapján a magánbörtönök kevésbé biztonságosak a bentlakóknak és az itt élők életminősége is alacsonyabb, ugyanakkor könnyebb belőlük megszökni. Christian Dippel és Michael Poyker a fent említett új tanulmányukban azt vizsgálják, hogy ezen túl vajon még arra is hatással lehetnek-e, hogy mennyien és milyen hosszú időre kerülnek börtönbe. Az elmúlt 30 év állami szintű ítéletein keresztül nézték meg, hogy más ítéletek születnek-e, ha nő a magánbörtönök kapacitása az ítéletet hozó államban.
Eredményeik azt mutatják, hogy ha megduplázódnak egy magánbörtön férőhelyei, akkor
átlagosan 18 nappal hosszabb időre ítélik el a bűnelkövetőket,
mint azokban a szomszédos államokban, ahol minden változatlan maradt. Ez nem jelent óriási változást, de egyértelműen bizonyítja, hogy van a magánbörtönök terjedésének hatása arra, hogy az állami bíróságok milyen ítéletet szabnak ki. Ez már akkor is probléma lenne, ha csak egy napos eltérést mértek volna.
Szerencsére a szerzők arra is találtak bizonyítékot, hogy nem születik több esetben letöltendő börtönbüntetés, akármennyire is változik a magánbörtönök igénye. Afelől tehát megnyugodhatunk, hogy nem kerül emiatt olyan ember börtönbe, aki amúgy nem kerülne. Ezzel együtt igen igazságtalan, hogy van, aki több napot tölt bent, mint igazságos lenne, csak azért, hogy nagyobb hasznot szerezzenek az üzemeltetők.
A szerzők több lehetséges csatornát is felsorolnak, amin keresztül hathatnak a magánszereplők a bírói döntésekre. Amerikában nagy hagyománya van a lobbitevékenységeknek, és ez alól a börtönök képviselői sem kivételek. 1999-2010 között évente átlagosan 1,4 millió dollárt költöttek lobbitevékenységre a börtönök fenntartói az egész országban és átlagosan 70 lobbistát alkalmaztak egy-egy államban.
Emellett az is szerepet játszik a döntésben, hogy a magáncégeknek törvényben meghatározott mértékben alacsonyabb költségekkel kell üzemeltetni a börtönöket, mint az államiaknak. Valószínűleg ennek is köszönhető az alacsonyabb életminőség, de ugyanakkor így kevesebb költséggel jár egy elítélt börtönben tartása. Aurélie Ouss tanulmányából kiderül, hogy a költség csökkentése hatással van a döntéshozókra, tehát,
ha kevesebb a költsége az emberek börtönben tartásának, akkor hajlamosabbak szigorúbb, vagyis hosszabb idejű letöltendő büntetéseket kiszabni.
Ugyanakkor az is igaz, hogy nem a társadalmi költségeket veszik figyelembe, hanem csak az őket érintő, jelen esetben az államot terhelő kiadásokat.
Végül azt sem lehet kizárni, hogy illegális módszerekkel is igyekeznek a magánintézmények hatni a bírókra. Számos ilyen ügy volt, a leghíresebb ilyen a „gyerekeket kápéért” (kids for cash) néven elhíresült botrány, amiből több film is készült. Két pennsylvaniai bíró több mint 2,2 millió dollárt fogadott el, hogy keményebb büntetésben részesítsen fiatalkorú vádlottakat, akik ennek következtében a kenőpénzt fizető forprofit nevelőintézetbe kerültek.
A lebukás után több mint 2000 ítéletet kellett semmissé tenni.
Láthatjuk tehát, hogy jól felügyelt körülmények között, mint a tiszalöki vagy a szombathelyi, az államtól nem teljesen leszakadva, működhetnek jobban a magánúton üzemeltetett börtönök, mint az államiak. Arra viszont nagyon kell figyelni, hogy semmilyen fent említett módon se tudjanak ezek vezetői és tulajdonosai hatással lenni az ítélet végrehajtásra, mivel így emberek életét tehetik tönkre a profit növeléséért cserében.
