Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. február 12. 18:30 Élet

Az egyik legmélyebb társadalmi változásnak ágyaz meg az internetes párkeresés

A 2017-ben párkapcsolatba kerülő amerikaiak közel 40 százaléka az interneten ismerte meg a párját. Az online ismerkedés ilyen mértékű felfutása az egyik legmélyebb társadalmi változás volt az elmúlt húsz évben a nyugati világban. Az emberek ugyanis nemcsak más módon találnak párt, hanem másmilyen párra találnak rá.

Míg a kilencvenes évek közepén legnagyobb eséllyel barátokon vagy kollégákon keresztül tudtak párkapcsolatba kerülni az amerikaiak, addig mára egyértelműen az internet lett a legnépszerűbb közvetítő, írja a Quartz. Korábban az emberek döntő többsége a szűk környezetén keresztül ismerte meg a partnerét, tehát a barátjai, kollégái, családja, szomszédjai vagy iskolája révén (pontos számot azért nem lehet mondani, mert több válasz is elfogadható – ilyen eset lehet egy online foglalt étteremben vagy szálláson találkozni).

Az emberek mindössze 19 százaléka mondta azt, hogy étteremben vagy szórakozóhelyen ismerte meg a partnerét. Ezzel szemben 2017-ben az amerikaiak 39 százaléka az interneten került kapcsolatban párjával, és az étteremben/szórakozóhelyen először találkozók aránya is 50 százalékkal nőtt (a kettő persze összefügghet egymással).

 

Az internetes társkeresés felívelése önmagában persze nem túl meglepő, jelentősége inkább abban áll, hogy számottevően átrendezi a társadalmat. Ugyan kultúránként és országonként nagyon eltérő, hogy kik és hogyan ismerkednek az interneten (Németországban például az iskolázottabbak kevésbé ismerkednek online, az USA-ben viszont ez nincs így), arról már több kutatás is készült, hogy az internet nyitottabbá teszi a társadalmakat, könnyebben átjárhatóvá teszi a különböző társadalmi osztályokat.

Az interneten összeismerkedők nagyobb valószínűséggel választanak olyan párt, akinek eltérő a származása, a vallása vagy az iskolázottsága, és ez egyaránt igaz volt Németországban és az Egyesült Államokban is. A kapcsolat tartósságát nem befolyásolja az interneten való összeismerkedés, nincs kisebb valószínűsége, hogy hamarabb szakítanak.

A fenti adatok a heteroszexuálisokra vonatkoztak, a homoszexuálisok életére még nagyobb az internet hatása, mivel az azonos nemű párok 60 százaléka ismerkedett meg online.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet amerikai egyesült államok online társkeresés párkapcsolat Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. július 11. 15:43 Élet, Közélet

Az új lakáshitel törlesztőjét sem keresik meg sokan azok közül, akiknek Orbán segítene

A hitelképesség megállapításához a törlesztőrészlet dupláját kellene keresni, ettől azonban nagyon messze van rengeteg állami alkalmazott.

Torontáli Zoltán
2025. július 11. 06:03 Élet, Tech

Durva drágulás jön a hőszivattyúknál, és később akár a légkondiknál is

Bár csak 2027-től kell a jelenlegi hőszivattyúkról áttérni a drágább verziókra, a kereskedőknél már most erősen fogynak a készletek, és egyébként is „infláció van”.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.

Miklós László
2025. július 13. 06:01 Közélet, Vállalat

Nem a szankciók, hanem a költségvetés helyzete miatt drágulhat a gáz és az áram

Olcsó orosz energia csak a kormány szerint létezik, és az ellátást sem veszélyezteti a leválási terv. A költségvetésnek viszont hatalmas teher a gázártámogatás.

Pletser Tamás
2025. július 12. 17:09 Pénz

Van egy katonailag is fontos ásvány, amelynek hamarosan meglesz a nyugati ellátási lánca

A nyersanyagbefektetések iránt érdeklődőknek is érdekes lehet az antimon, amelynél pár éven belül jelentősen csökkenhet Amerika keleti függősége.